Tapasztaltabb, és a játékot főképp a nyújtott élményért játszók tudhatják, hogy a grafika másodlagos. De jelen esetben e területen se kell akkora kompromisszumot kötni: a Trofeo Pirelli alcímű produktum szép, megfelelően valósághű pályákon vezet végig precízen lemodellezett autómodelleket. Két hibája van: néha szaggat, ami a kód optimalizatlanságára utal, illetve a gépi ellenfelek autóinak küllemét lebutítja – főképp a kerekeken észrevehető ez az éktelenség. Más gondja nincs. Nem veri le a GT5P-t, a Forza 2 is előtte jár, de ha azt nézzük, hogy az említett két alkotás mögött kik és mennyien állnak, máris érthető a differencia. A játék maga elsősorban a valóságban is létező Ferrari-bajnokságot dolgozza fel, ebben jelenleg F430-asok viaskodnak egymással a Pirelli trófeáért – idén hazánkban, a Hungaroringen is lesz ennek egy fordulója.
Alapból a már nevezett Ferrari típus volánja mögé pattanhatunk be, és járhatjuk végig a bajnokság ranglétráját Olaszországban, Európában, avagy az Egyesült Államokban. A helyszínek mindegyike valós, tizenhat aszfaltcsík várja, hogy körbe menjünk rajta – noha némelyik nem az eredeti nevén szerepel. A győzelmekért vagy jó helyezésekért túlnyomórészt új autók válnak megvásárolhatóvá, szám szerint ötven, a legrégebbiektől a napjainkban fellelhető csodákig. F1-es típust én nem leltem fel közöttük, a csúcsot a felkokszolt Enzo, a Ferrari FXX jelenti.
Egy futam rendre egy időmérőedzésből áll, majd két futamból, melyek között variálhatunk az autó beállításain, illetve a versenyek hosszát időben adhatjuk meg – olyan, hogy hány körös legyen egy futam, olyan nincs, ahogy az se, hogy a gépi ellenfelek milyen tudással körözzenek a pályán. Ebből kifolyólag a játék olyannyira nehéz, amennyire bevállaljuk a vezetési segédletek ki-, illetve bekapcsolását. Mindent bekapcsolva sem lehet „NFS-módban” őrjöngeni a pályán, míg mindent kikapcsolva jószerivel kormány nélkül felesleges is nekivágni az egésznek. Apró részlet ugyan, de én eddig egy autós játékban se tapasztaltam azt, hogy ha nem lassultunk le kellőképpen, akkor manuális visszaváltásoknál a sebváltó nem engedi bevenni az alacsonyabb fokozatot a kellő sebesség eléréséig. Meglepő figyelmesség, hisz ha bevenné, pillanatok alatt kinyírhatóvá válna a szerkezetet. De ilyen sajnos nincs. Pedig még az autók is törnek, igaz eléggé felületes jelleggel, de azért le-leszakad pár karosszériaelem, és rendre a pályán is maradnak azok a futam leintéséig. Kár, hogy mindez csak a látványt szolgálja, a gépünk semmilyen amortizáció hatására nem lassul, vagy válik kezelhetetlenné, totálkárossá, amiből kifolyólag a boxutca is hiányzik, mint versenyizgalmat fokozó elem – legalább a gumikat lehet gyilkolni.
A törésmodellt csupán dísznek szánták, és a begyűjthető kihívás-kártyák hasonló mód felesleges dolgok, mivel maximum a gép ellen játszhatunk velük, barátaink ellenében nem. Ezek a kártyák pontosan egy olyan autóskártyás játékot adnak, amit kiskorunkban az iskolában játszottunk, s mindig egy kiválasztott paraméter közül a nagyobb érték nyert (kivéve persze a súly, ott a kisebb a jobb), és vitte el az ellenfél lapját. Nosztalgikus lett volna, de a csaló gép ellen, hát, igencsak frusztráló.
A neves vörös autógyártó cég égisze és állítólag felügyelő szemei alatt készült játék minden hibája ellenére egy remek kikapcsolós, és egy tisztességes vezetői képességekre irányuló kihívás is egyben. A habot a tortán a tizenhat fős online multi jelenti, ahol szerencsére még a levágásokat büntető rendszer is működik. Biztos érdekes egy nagy névvel együtt emlegetni, de annyit, amennyit a GT5 Prologue megér, azt ez a játék is.
A cikkíró mondja: a lehető legjobb témaválasztás, a lehető legjobb sportautó márka, minden eredeti, minden szép és jó, ha az autó orrán virít egy fekete ágaskodó paripa. Megjegyzés: tesztünk a PlayStation 3-as verzió alapján készült, a vélhetően hasonló PS2-es ért igen, de a Nintendo Wii és NDS portokért felelősséget nem vállalunk, értékelésünk se vonatkozik azokra.
Alapból a már nevezett Ferrari típus volánja mögé pattanhatunk be, és járhatjuk végig a bajnokság ranglétráját Olaszországban, Európában, avagy az Egyesült Államokban. A helyszínek mindegyike valós, tizenhat aszfaltcsík várja, hogy körbe menjünk rajta – noha némelyik nem az eredeti nevén szerepel. A győzelmekért vagy jó helyezésekért túlnyomórészt új autók válnak megvásárolhatóvá, szám szerint ötven, a legrégebbiektől a napjainkban fellelhető csodákig. F1-es típust én nem leltem fel közöttük, a csúcsot a felkokszolt Enzo, a Ferrari FXX jelenti.
Egy futam rendre egy időmérőedzésből áll, majd két futamból, melyek között variálhatunk az autó beállításain, illetve a versenyek hosszát időben adhatjuk meg – olyan, hogy hány körös legyen egy futam, olyan nincs, ahogy az se, hogy a gépi ellenfelek milyen tudással körözzenek a pályán. Ebből kifolyólag a játék olyannyira nehéz, amennyire bevállaljuk a vezetési segédletek ki-, illetve bekapcsolását. Mindent bekapcsolva sem lehet „NFS-módban” őrjöngeni a pályán, míg mindent kikapcsolva jószerivel kormány nélkül felesleges is nekivágni az egésznek. Apró részlet ugyan, de én eddig egy autós játékban se tapasztaltam azt, hogy ha nem lassultunk le kellőképpen, akkor manuális visszaváltásoknál a sebváltó nem engedi bevenni az alacsonyabb fokozatot a kellő sebesség eléréséig. Meglepő figyelmesség, hisz ha bevenné, pillanatok alatt kinyírhatóvá válna a szerkezetet. De ilyen sajnos nincs. Pedig még az autók is törnek, igaz eléggé felületes jelleggel, de azért le-leszakad pár karosszériaelem, és rendre a pályán is maradnak azok a futam leintéséig. Kár, hogy mindez csak a látványt szolgálja, a gépünk semmilyen amortizáció hatására nem lassul, vagy válik kezelhetetlenné, totálkárossá, amiből kifolyólag a boxutca is hiányzik, mint versenyizgalmat fokozó elem – legalább a gumikat lehet gyilkolni.
A törésmodellt csupán dísznek szánták, és a begyűjthető kihívás-kártyák hasonló mód felesleges dolgok, mivel maximum a gép ellen játszhatunk velük, barátaink ellenében nem. Ezek a kártyák pontosan egy olyan autóskártyás játékot adnak, amit kiskorunkban az iskolában játszottunk, s mindig egy kiválasztott paraméter közül a nagyobb érték nyert (kivéve persze a súly, ott a kisebb a jobb), és vitte el az ellenfél lapját. Nosztalgikus lett volna, de a csaló gép ellen, hát, igencsak frusztráló.
A neves vörös autógyártó cég égisze és állítólag felügyelő szemei alatt készült játék minden hibája ellenére egy remek kikapcsolós, és egy tisztességes vezetői képességekre irányuló kihívás is egyben. A habot a tortán a tizenhat fős online multi jelenti, ahol szerencsére még a levágásokat büntető rendszer is működik. Biztos érdekes egy nagy névvel együtt emlegetni, de annyit, amennyit a GT5 Prologue megér, azt ez a játék is.
Elfogultan
A cikkíró mondja: a lehető legjobb témaválasztás, a lehető legjobb sportautó márka, minden eredeti, minden szép és jó, ha az autó orrán virít egy fekete ágaskodó paripa. Megjegyzés: tesztünk a PlayStation 3-as verzió alapján készült, a vélhetően hasonló PS2-es ért igen, de a Nintendo Wii és NDS portokért felelősséget nem vállalunk, értékelésünk se vonatkozik azokra.
