Kampányolj, gazdálkodj, okosan...


Erathia nagy veszélyben van, Rád hárul a feladat, hogy megmentsd - ez a kampány. Hogy célod elérd, körökre osztott játékban kell lerendezned egy rakás plusz egy pályát, sablonos célokkal, mint: öld meg ezt, foglald el azt (mindezeket meghatározott maximális körszám mellett). Ez a játékmód könnyen megunható, nem is ez a fő erénye ennek a játéknak, hanem a skirmish, amit a gép ellen, de akár cimboráinkkal is kipróbálhatunk.

A csatákba a nyolc népcsoport egyikével vonulhatunk be. Szerencsére mindannyian remekül optimizáltak, nincs igazi „nyerő” nép, így mindig a számunkra szimpatikus fajjal képviseltethetjük magunkat, akik között van emberi, hulla, mágus, és mindenféle más náció. A játék elején általában kapunk egy várat és egy hőst. A várban körönként egyszer építhetünk elsősorban lénykiképző, az ezeknek heti szaporulatát fokozó, nyersanyagot termelő, és speciális tulajdonságokkal bíró épületeket. Egy erődítményben összesen hét, egyre erősebb lényt képezhetünk ki rendszeres heti szaporulattal, ráadásul mindegyiknek van egy fejlett változata is (pl. angyalból fejlesztéskor arkangyal).

Fontos tényező a nyersanyagok mennyisége is. Ezekből hétféle van, az aranytól kezdve az ércen át egészen a higanyig. Mindegyiküket megkaphatjuk a kalandtérképen található bányáktól (már ha van ilyenünk), amelyek tulajdonostól függően biztosítanak napi fix mennyiséget az adott termékből.

Heroes of Might and Magic IIIHeroes of Might and Magic IIIHeroes of Might and Magic III

A harc, a mágia, és a kalandtérkép hősei...


Érdekesek hőseink, akiket szintén kastélyban „gyárthatunk”. Ők képzik hadseregünk alapját, ők viszik ki bázisunkból a lényeinket, akik héroszok nélkül csupán várvédésre alkalmasak. Továbbá speciális képességeik, és varázslataik komoly bónuszt biztosítanak a harcokban is, melyekre akkor kerül sor, amikor két ellenséges hős, vagy egy hős és egy térképen lévő szörny találkozik. A csata során héroszunk serege küzd meg az ellennel egy hexatáblás pályán. Itt minden lény egy körben egyszer akciózhat, a főnök pedig maximum varázslataival segít be a harcba. A küzdelem addig tart, amíg egyik félnek el nem fogy a serege (értelemszerűen ő veszít). Az izgalom mindvégig fennáll, bármilyen helyzetet megfordíthat egy-egy nagyobb erejű varázslat, vagy bónusz.

Hősünk a pályán való mászkálása során gyűjthet nyersanyagot, felfedezhet, támadhat. Figyelemmel kell lennünk a talaj típusára is - idegen terepen lecsökken az egy körben „lelovagolható” mozgáspontok száma. Egy nagyobb pálya lezavarása jó pár órát igénybe vehet, pláne a magasabb nehézségi szinteken, ami sajnos nem tudásával, hanem a csalással nehezíti meg dolgunkat, persze azért így is elérhető a győzelem.

Kalandhelyszínekben nincs hiány, a rengeteg alap-, letölthető-, és az egész jó véletlenszerűen generált pályák hosszú játékidőt biztosítanak- és akár mi is készíthetünk ilyeneket a beépített szerkesztővel.

Heroes of Might and Magic IIIHeroes of Might and Magic IIIHeroes of Might and Magic III

A nem szeplőtlen klasszikus


A külsőségeket illik óvatosan kezelni, mivel a grafika mai „hírózötös” szemmel elég rondának hat, de nem (teljesen) az! Szép, kézzel rajzolt lények és objektumok láthatók, valamint gyönyörű városok. Fanyalgásra maximum a kissé sivár világtérkép, valamint az alacsony felbontás ad okot, de az előbbiek és a zene kárpótol mindezért. Igen, a zene, amibe nem lehet belekötni: minden város stílusához passzoló, a kalandtérképen nyugis, lágy, a csatában feszes, ritmusos dallamok - és mindez nagyzenekari előadásban. Az előbbiekből, gondolom, rájöttél, ennek a játéknak mai viszonylatban nincs is gépigénye.

A Heroes of Might and Magic harmadik része tehát egy régi nagy klasszikus, ami még ma is bőven megállja a helyét.