Azzal azt hiszem, senkinek sem okozok túl nagy meglepetést, ha azt mondom, a Hive Rise nem pályázik a Mass Effect vagy a BioShock trónjára a sztori tekintetében, sőt már az is meglepő, hogy egyáltalán fáradtak ilyennel a fejlesztők, az pedig már egyenesen döbbenetes, hogy egy viszonylag kreatív — bár nem teljesen új — ötlettel sikerült előállniuk. Arról van szó ugyanis, hogy 2023-ban már egyik nagyhatalom sem akar háborúzni; békés a Föld, ám az agresszióra vágyó népnek ez nem teszik, így létrehozzák a Hive Rise nevű tévéműsort, amelyben unatkozó milliomosok, visszavonult tábornokok és jól kiképzett zsoldosok vívják a maguk kis háborúját a legmodernebb fegyverek és sok millió árgus szemekkel figyelő néző kíséretében.

A csatákat valahol a semmi közepén, egy sivatagban vívják, ahol maximum 12 játékos mérheti össze erejét négy multiplayer (Cooperation, Confrontation, Last Man Standing, Team Match) és hét szólista játékmódban. A 10-20 percben maximált köröket mindenki egy kiinduló bázissal kezdi, ahol felépítheti szén- és olajkitermelőjét, valamint létrehozhatja a csapatait, amivel érdemes rögtön elfoglalni egy-két semleges támaszpontot, hogy legyen hova visszavonulni, ugyanis egy jó összetételű csapat könnyedén elfoglalhatja a bázisunkat, és ha éppenséggel az volt az egyetlen, vége a játékunknak. A seregünk tekintetében tehát taktikázni kell, hogy megfelelőek legyenek a támadásra és a védekezésre is egyaránt, ráadásul azt is figyelembe kell vennünk, hogy csak 45 fővel indulhatunk harcba.



Összesen 12 egység áll a rendelkezésünkre, ebből három gyalogsági, öt páncélozott és négy légi, úgyhogy van választék, ráadásul mindegyik csapat többé-kevésbé ki is van egyensúlyozva. A rakétavetős katonák például jók a tankok ellen, a tankok jók a épületek ellen, a helikopterek pedig könnyedén bedarálják a páncélos egységeket, ám valahol valami hiba csúszhatott a gépezetbe, ugyanis az egyszerű katonát bármi ellen is állítjuk csatába, szinte hasztalan. Ennek pedig az az oka, hogy egyszerűen túl gyengék bármihez is, így nem is nagyon használja őket senki, csak néhány elvetemült.

A játékkal töltött időm során azt vettem észre, hogy legcélszerűbb páncélos és légi egységekkel felszerelkezni, ágyúkat felállítani a fő bázisunk bejáratainál, és pár embert hátrahagyni védekezni, valamit arra is érdemes figyelni, hogy vegyünk pár fejlesztést. A játék ugyanis 10.000 ponttal indít minket, amit eltapsolhatunk különböző bónuszokra, például plusz egységeket hívhatunk erősítés gyanánt, vagy szőnyegbombázást rendelhetünk. Azonban vegyük figyelembe, hogy a bónuszokért rengeteget kell fizetni (32-szeres árat a háromnapos bérléshez képest), ha örökre meg akarjuk tartani őket; persze lehet béreli is ilyeneket kisebb összegért 3 vagy 30 napra, de ha hosszútávra tervezünk, mindenképpen ki kell nyitnunk a pénztárcánkat, hogy online valutát szerezzünk — illetve azt meg lehet próbálni, hogy a szólista módban farmoljuk össze a szükséges pénzt, de ehhez nagy kitartás és rengeteg idő kell.

Hive Rise

A német srácok munkájáról összegében tehát elmondatjuk, hogy egy gyors tempójú, egyszerű kis valósidejű stratégiai játék, és itt bizony az egyszerűségen van a hangsúly, olyannyira, hogy újítást keresve sem találunk. Olyan, mintha egy szakkönyv alapján készítették volna el a cuccot, beletéve mindet, amit a stílus megkíván, de közben kihagyták a legfontosabb összetevőt, az egyediséget, így a játék utolsó mentsvára az online közösség — de sajnos ezen a téren sem tündököl az pedig már végképp nem segít, hogy a grafika finoman szólva is idejétmúlt. A csataterek üresnek hatnak, az egységek nélkülöznek mindenféle részletességet, a textúrák pedig ennél alacsonyabb félbontásúak talán már nem is lehetnének, ám ezek felett bár vonakodva, de még szemet is hunynék — elvégre egy ingyenes játékról beszélünk —, ha volna kivel játszani. Másfél hétig nyüstöltem a cuccot, és az a szomorú tapasztalatom, hogy legtöbbször csak 5-6 ember volt online a beígért több száz játékos helyett, így aki egy őrült 12 fős multiplayer csatát keres, az itt nem találja meg, ellenben egy kisebb irodában simán el tudom képzeni, hogy hódíthat a játék, elvégre a kezelés pofonegyszerű, könnyen lehet multiplayer csatákat indítani és barátokat meghívni, lehet villogni a különböző trófeákkal és automatikusan videóra rögzített csatákkal, ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy a játék zenéjét különböző stílust képviselő online rádióállomások adják, a Hive Rise ideális társ lehet egy lassú nap eltöltésére, de arra ne számítsunk, hogy hosszú időre le fog kötni minket, ugyanis nagyon hamar meg lehet unni.

Hive Rise [ingyenes játék]