Nincs fájóbb dolog egy játékokkal foglalkozó újságírónak, mint amikor olyan programmal találja szemben magát, ami remek ötleteket vonultat fel, és tényleg innovatív, csak épp a megvalósítása, a szó szoros értelmében csapnivaló. Jó, lehetséges, hogy a főszerkesztő cipőjének arccsonttal történő találkozása rosszabb, de ezt elkerülendő az ember igyekszik időben leadni a cikket, ugyebár… Az is lehet persze, hogy az Inversion készítőit is megacéges nyomás alatt tartották, és ezért lett olyan a játék, amilyen: szódával elmegy, de jónak semmiképpen sem lehet nevezni.

Égszakadás…

A sztori gyakorlatilag a Gears of War olcsó másolata: egyik napról a másikra földalatti torzszülöttek lepik el a világot, akik annak ellenére, hogy barbár törzsekre emlékeztető társadalmat dédelgetnek, futurisztikus, a gravitációt szabadon machináló technológiát birtokolnak. A játékban két hétköznapi rendőr, Davis Russel és Leo Delgado kalandjait élhetjük át, akik egy munkatáborból kitörve a Lutadore névre hallgató rosszarcúak ellen fordítják a saját fegyvereiket. Van itt persze elrabolt kislány, sok-sok semmitmondó dialógus, és még a halálosan unalmas, visszaemlékezéses klisét is sikerült előrángatni a „vacak forgatókönyv-kellékek” feliratú dobozból. Mindez azonban másodlagos, hisz ha valamit tanulhattunk az immár nyolcéves Half-Life 2-ből, akkor az az, hogy a gravitációval szórakozni jó móka. A játék dobozán, és az előzetes képeken plafonról lógó, falon futkározó ellenfeleket látunk, akiket a hősök mindenféle tárgyakkal hajigálnak, amolyan Gordon Freeman-esen.

… földindulás.

Na, ez az, ami nincs a játékban. Oké, kapunk egy olyan eszközt, amivel szinte bármit a levegőbe emelhetünk, hogy a ronda és nagyon-nagyon gonosz Locusto… öhöm, elnézést... szóval, Lutadore-ok arcába vágjuk, de erre gyakorlatilag semmi szükség, mert lőszer van dögivel, és a Gears of Warból lopott… azaz átemelt irányítás sokkal inkább fekszik a klasszikus, fedezékes lövöldözésnek. Most komolyan: ki akar hordókat és sziklákat dobálni egy iszonyú körülményes eljárást követően, mikor ott a vállán a gépfegyver, amivel ráadásul vérben tocsogó fejlövéseket is lehet osztani? Na ugye, hogy senki. És ez a legnagyobb baj az Inversionnel – persze azon túl, hogy a játékmenet dögunalom, a pályatervezés pedig a lehetőségek ellenére is ötlettelen. Mindennek a tetejébe a program rövid és könnyű, öt óra alatt végig lehet rajta rohanni, akár halál nélkül is. Lehetséges, hogy ha többet dobálózunk, akkor akad némi kihívás, de a nullagravitációs szakaszokat leszámítva ezt a játékelemet gyakorlatilag kifelejtették a fejlesztők. Persze a két főszereplő sem a véletlen műve, nincs Gears of War-klón kooperatív mód nélkül, de valahogy az egész nem passzol, mi több, egy cimborával játszva elég idegesítő, hogy ha valamelyikőtök véletlenül elsüti a zérógravitációs képességet, akkor a másik simán „fennakadhat” a lebegő tárgyakon. A kompetitív multi ezzel szemben meglepően jól működik, a hordamód inversionös variánsa, a Survival még ebben a formában is szórakoztató.

Kataklizma

A lagymatag ötletek halmaza, és az unalmas sztori persze képtelen teljesen a földbe döngölni a Gear of Warból ismerős játékélményt. Mivel lövöldözni itt is el lehet, és nem jár agyvérzéssel a viszonylag tűrhető AI viselkedése sem, ezért funkcióit tekintve az Inversion képes arra, amire született: leköt pár kósza órára, hogy aztán gondolkodás nélkül töröljük a merevlemezről. Segít ebben, hogy van mögötte egy kevés hangulat, amit az I Am Alive és a Gears of War atmoszférájának stílusos összemosása eredményez. Emellett pedig nem is néz ki olyan rosszul: nem mondom, hogy a legszebb játék, amit az utóbbi időben láttam, sőt, de a karaktermodellek, a textúrák és a speciális effektek hozzák az elvárható szintet. A zene is rendben van, a szinkronnal sincs nagy gáz, noha tény, hogy a játék egyik eleme sem emelkedik ki a középszer mocsarából. Éppen ezért képtelen vagyok rá, hogy bárkinek is jó szívvel ajánljam az Inversiont. Nem egy katasztrofális program, el lehet vele szórakozni, de egyrészt teljes áron került boltokba, másrészt rövid és egyszerű, mint a faék. Ráadásul bizonyos szempontból még dühítő is: a gravitációs ökörködés tök jó ötlet, és az összeomlott városok romjai között rengeteg lehetőség lett volna brillírozni. Ehelyett viszont, motiváció híján az egész elképzelés ment a levesbe.