Egyenesen a gettóból

Magából a történetből is adódik, hogy akik egy zöldellő rétekkel, tengerparttal és napsütéssel teli miliőre vágynak, azok nem jó helyen keresgélnek: a játékban egy alaposan helybenhagyott gengszter bosszúhadjáratában vehetünk részt, melynek a napfényt soha nem látott betonházak, bűzös csatornák, szeméttel teleszórt utcák, hajléktalanok által lakott metróalagutak és lepukkant bárok biztosítanak teret. A történet kezdetén a fő bandavezér emberei jól összeverik főhősünket, majd otthagyják a sikátor közepén -- a hibát ott követik el, hogy életben hagyják. Ettől a ponttól kezdve csak egy cél lebeg előttünk: elkapni a főnököt, és visszaadni neki a kölcsönt. 

Az már az első percekben nyilvánvalóvá válik, hogy a Kingpin világát benépesítő alakok aligha irodalomszakon végeztek a helyi bölcsészképzőben, ugyanis mondanivalójukat röviden és tömören fejezik ki, azonkívül kivétel nélkül mindegyikük káromkodik (a nemiségre utaló, „f” betűvel kezdődő angol szó minden párbeszédben előfordul, nem is egyszer). Miután karakterünk magához tért, meg is szerzi első fegyverét a szemétkupacból: egy vascsövet. A környéken azonban nem mindenki akar ártani nekünk, akadnak olyanok, akik hasznos információval szolgálnak vagy mellénk szegődnek társnak. Ha valakivel beszélgetni szeretnénk, azt tehetjük barátságosan vagy kötekedő stílusban -- főleg a játék elején, amíg nincs felszerelésünk, nem érdemes nagyon „beszólogatni” (a kezünkben lévő fegyvert tegyük el, kevesen veszik jó néven, ha pajszerrel közelednek felé), a vége felé pedig a legtöbben úgyis ellenségesek lesznek, velük felesleges rendesnek lenni. Érdemes többször megszólítani a fickókat-lányokat, olykor elsőre megpróbálnak lerázni, holott lehet, hogy tudnak valamit adni vagy mondani, ami még jól jöhet.

A falfirkákkal teli omladozó házak között barangolva két fontos helyre térhetünk be. Az első a helyi bár, ahol egyrészt küldetéseket kapunk, ha megfelelően közeledünk az ott iszogató figurákhoz, másrészt itt bérelhetünk fel testőröket, egyszerre akár kettőt is, akik anyagi juttatásért cserébe velünk tartanak és megvédenek minket. Alapvetően önállóan cselekszenek, ha megtámadják őket, mi csak annyiban irányíthatjuk őket, hogy megkérjük, maradjanak egy helyben (ilyenkor velünk ellentétben folyamatosan gyógyulnak). 

A másik lényeges helyszín a Pawn-O-Matic, ahol a lelőtt banditáktól elvett pénzből vehetünk fegyvert, azokhoz való lőszert, páncélt (fejre, törzsre és lábra) és gyógyszercsomagot. Önvédelmi eszközöknek széles tára áll rendelkezésünkre: a vascsövet hamar felváltja majd egy feszítővas, az első távolsági fegyverünk pedig a pisztoly lesz. Találunk később puskát is, és természetesen a gengszterek kedvence, a Tommy Gun sem maradt ki. A nehézgépfegyver lomha ugyan, de erős darab, emellett pedig gránát- és rakétavetővel, illetve lángszóróval érvényesíthetjük akaratunkat. Ez utóbbi nem sokat sebez ugyan, ellenben mialatt a meggyújtott ellenfél magatehetetlenül rohangál, gond nélkül elintézhetjük pár jól irányzott (fej)lövéssel.

A fegyvereknek nincsen másodlagos funkciójuk, azonban felszerelhetünk rájuk kiegészítőket: a pisztolyra például hangtompítót rakhatunk. Kimaradt ugyan a mesterlövész-karabély, de egyrészről ebbe a környezetbe nem is nagyon illik, másrészt egy feljavított pisztollyal vagy a nehézgéppuskával könnyen leszedhetünk egy távoli ellenfelet. Az utakon, tereken, raktárakban gyakran ütközünk majd szétverhető ládákba, dobozokba, melyek hasznos dolgokat rejtenek. Ezekbe ne lőjünk bele, mert felrobbannak a tartalmukkal együtt. A robbanásveszélyes hordókba azonban érdemes golyót küldeni, olykor csak így tudunk továbbjutni, ráadásul az ellenséget is sebzik, és előfordulhat, hogy valamilyen rejtett helyszínt tárnak fel. 

A piti bűnözőből az alvilág urává válás története mellett többszemélyes játékra is van lehetőség, ahogyan az egy FPS-től elvárható, igaz, csupán kétféle módban. Az egyik a szokásos deathmatch, a másik a picit érdekesebb csapatjáték, a Bagman. Ebben két banda csap össze, a cél minél több pénz begyűjtése az ellenség széfjéből kilopva, emellett persze a miénket megvédve. 

Gengszterek közt

A készítők által megvalósított világ nem szép ugyan, ellenben a kivitelezése hatásosan sikerült. A látványról egy erősen feljavított Quake II motor gondoskodik, mely ugyan manapság aligha állná meg a helyét, játék közben azonban a hangulat feledteti a technikai hiányosságokat. Egy másik, hasonló erőművel dolgozó játékhoz, a Soldier of Fortune-hoz hasonlóan a harcok alatt szakadnak a fejek, végtagok, a sérült ellenfelek pedig vértócsákat hagynak maguk után. 


A helyszínek is sokfélék, megfordulunk a város koszos utcáin, kikötőben, metróaluljáróban, vonatállomáson, végül a Főnök palotája lesz a végső leszámolás színtere (egy apró tipp: elegendő magát a Vezért legyőzni, a barátnője úgyis meglép...). Amellett, hogy az esetek többségében testnedvektől csöpögő küzdelmekben veszünk részt, egyes helyszíneken nem a fegyverünk lesz a továbbjutás kulcsa. Rögtön a játék elején, amikor még nem tudjuk megvédeni magunkat, a rádiót hallgató őrök mellett kell ellopakodni, másutt ládákat kell odébb pakolnunk vagy éppenséggel egy széfet kinyittatni egy abban jártas társunkkal.

A grafika mellett a zenei aláfestés is az atmoszféra megteremtését segíti, a dalokat ugyanis a hírhedt rapbanda, a Cypress Hill szerezte. Remekül illenek a játékhoz, kár, hogy csak három nótát kapunk tőlük. 

Persze semmi nem tökéletes, apróbb gondok akadnak ezzel a játékkal is. Az még rendben van, hogy egyes tárgyak, járművek megjelenítése elnagyoltnak tűnik (senki ne várjon például működő tükröket), de a mesterséges intelligencia sokszor nem áll a helyzet magaslatán: van, hogy társaink elállják az utat, ami egy szűk sikátorban igencsak zavaró, máskor pedig a banditák futkároznak ész nélkül vagy állnak be az ajtóba úgy, hogy azt nem lehet kinyitni. 

Mindezeket leszámítva a Kingpin remek móka. A teljességhez hozzátartozik, hogy lehetőség van a játékot amolyan cenzúrázott változatban is telepíteni, ám aligha fognak sokan élni vele, mert így pont a lényeg veszne el. Semmi esetre sem szeretném reklámozni az erőszakot vagy a ronda beszédet, ám kellő érettséggel és a valóságtól való elvonatkoztatás képességével megáldott játékosoknak nyugodtan ajánlható alkotásról van szó.