Az „eredeti csapat szakít a sorozattal” a PlayStation világában egyáltalán nem új vagy szokatlan dolog, hiszen pontosan ez történt a Jak & Daxterrel, a Spyróval és a Ratchet & Clankkel is, és nézzük meg, hol tartanak ma ezek a szériák és alkotóik. Oké, az első kettő nem jó példa, a J&D épp a hibernációját tölti, a Spyro átalakult a teljes játékipart letaroló és a markában tartó Skylanderssé, a Ratchet & Clank pedig PS3-on annyira sok epizódot kapott, hogy most lehet, hogy pár évig nem is kérünk belőle, de a LittleBigPlanet mégis állja a sarat. Szinte hihetetlen, hogy az első, 2008-as epizód óta az LPB-család már a hatodik tagját köszöntheti, hiszen a nagy előd eredetileg egy 2005 után keletkezett, PS2-es, Craftworld néven futó techdemó volt, ahol egy Mr. Yellowhead nevű főhőst irányítva kellett tereptárgyakat megragadva és azokat arrébb tolva eljutni a célig. Habár a vázlatos kinézetén kívül más stílusjeggyel nem bírt, a játékmenet újszerűsége és hangvétele annyira nagy hatással volt az akkor az SCE Worldwide Studiost igazgató Phil Harrisonra, hogy az eredetileg 45 percesre tervezett meetingből egy háromórás ötletbörze lett, aminek a végén a Media Molecule egy szerződéssel, Harrison pedig egy új játék tervével távozott. A többi pedig, nos, történelem azoknak, akik követték a PlayStation 3 sorsát: a LittleBigPlanet és annak közösségi funkciói járultak hozzá ahhoz, hogy a súlyos gondokkal küzdő konzol vitorlájába végre belekapjon a szél, és a PS3 a kezdeti problémákat letudva hajózzon a siker felé.
BŐVÜL A CSALÁD
Ezt a sikert milliós eladások, folyamatosan növekvő rajongótábor, egy zseniális pályakreátor, majd egy minden képzeletet felülmúlóan ambiciózus, komplett játékok létrehozására alkalmas szerkesztővel rendelkező folytatás koronázta meg. A LittleBigPlanet ezzel hivatalosan is jelenséggé vált: még egy, a Mario Kartra emlékeztető gokartos mellékszálat és két hordozható változatot is kapott, de az igazi folytatásra, a harmadik részre egészen mostanáig, és a PlayStation 4 megjelenéséig kellett várni, annak ellenére, hogy az új részből PS3-as kiadás is készült.
Bár a fejlesztést már a zseniális autós cuccairól elhíresült Sumo Digital vezette, a lényeg és a főbb elemek nem változtak: a LittleBigPlanet még mindig egy végtelenül aranyos, maximálisan stílusos, ízig-vérig szerethető platformjáték, ahol egy Zsákfiúnak hívott, meglepő módon zsákanyagból összevarrt figura igyekszik boldogulni egy rémisztően furcsa világban, a LittleBigPlanet univerzum egy új planétáján, Bunkumon. Zsákfiú most nem kajla vigyorral és gyermeki lelkesedéssel vág a kalandba: a történet elején három gonosz titán szabadul el a bolygón, és neki is látnak a világ elpusztításának.
A nagy különbség a korábbi epizódokhoz képest az, hogy Zsákfiú már egyáltalán nincs egyedül a kalandban: idővel három társ szegődik mellé. Oddsock, a kutyaszerű...kutya?, Toggle, az alakváltó, és Swoop, a madár. Négyükre hárul a feladat, hogy megállítsák a három titánt, mielőtt azok minden kreativitást elszívnak a világból.
TIM BURTON NYOMDOKAIBAN
Ez az új felállás és a relatíve komolyabb hangvétel azt eredményezte, hogy a LittleBigPlanet 3 egyáltalán nem olyan barátságos, mint eddig. Világa komor és a sorozathoz képest is túlságosan szürreális: az eddigi epizódok mindegyike színes-szagos, végtelenül barátságos volt, és mikor a gonoszságot kellett ábrázolnia, maximum olyan eszközöket használt, mint egy négyéveseknek szóló mese. Ezzel szemben itt már az első nagyobb helyszín is olyan, mintha maga Tim Burton álmodta volna meg: a titánok egy rozsdás, ősi teásdobozból másznak elő, az első főboss egy gőz hajtotta, konyhai lábasokhoz hasonlatos robot, akit egy házsártos vénasszony irányít.
Hiába azonban az új hangvétel, a LittleBigPlanet 3 pályái egész egyszerűen zseniálisak: nincs két egymáshoz hasonlatos, mind a külsőt, mind az akadályokat tekintve. A tervezők fokozatosan, lépésenként adagolják az újabb és újabb elemeket; kezdetben még csak szivacsokat kell megragadni és azokon függeszkedni, aztán dobozokat húzogatni és tologatni, és csak eztán jönnek a furfangosabb dolgok. Például a hajszárítószerűség, amivel forró levegőt fújhatunk, vagy hideget szívhatunk: ezt erre érzékeny tereptárgyakkal kombinálva (mondjuk egy lábasnyi vizet felmelegítve, vagy gőzturbinát fújva) lehet továbbjutni, később viszont már olyan trükkös dolgok is feltűnnek, mint a Valve Portal-sorozatára emlékeztető átjárók, amik szabadon dobálják hőseinket a tér két síkja között.
Az egészet ezúttal nem is egy szimpla világtérkép fogja közre, hanem egyfajta mini sandbox-környezet: bár tényleg ezernyi apróbb pálya van, de mindegyik egy-egy központi terület alá van rendelve, és te magad választhatod ki, hogy éppen melyiket is akarod végrehajtani a repertoárból. Ehhez hasonló alapelven működött a legutóbbi Rayman is, így akik már azt ismerik, itt is rögtön képben lesznek.
Igazából a pályák tetemes mennyisége az, ahol a LBP3 mindent felülmúl. Egyrészt mert már a lemezen is több napnyi alapanyag van, másrészt mert teljes egészében visszafelé kompatibilis a korábbi részekhez készült rajongói pályákkal. Mind az első, mind a második fejezethez megálmodott térképek letölthetők és aktiválhatók, és mivel azokhoz szó szerint több ezer készült, ezért könnyen belátható, hogy a LBP3 a platformjának és műfajának egyik legtartalmasabb, legmonumentálisabb darabja. Hogy mennyire jó a korábbi epizódokhoz képest? Igazából ugyanolyan: ugyanúgy néz ki, ugyanúgy működik, és bár sokkal komorabb, mint eddig, az új szereplők, a rengeteg kisebb-nagyobb módosítás és fejlesztés, na meg a történet után rád váró rajongói kreálmányok miatt nem is kérdéses, hogyha nem is úttörő vagy forradalmi folytatás, de mindenképp méltó darabja egy olyan sorozatnak, amit egyszerűen csak szeretni lehet.
