A PC-s közönségből valószínűleg kevesen ismerik a Zsákfiút, pedig a Sony kabalafigurája és a mögé pakolt játék valódi forradalmat hajtott végre a konzolok világában. A LBP mutatta meg először, hogy bizony konzolon is lehet építeni a felhasználók által generált és megosztott tartalmakra, csak meg kell adni hozzá a megfelelő eszközöket, na és persze egy alkotásra érdemes egyedi világot. A LittleBigPlanet első része már önmagában is pazar, zseniálisan változatos ötleteket és megoldásokat felvonultató kétdimenziós platformjáték volt, ám az igazi varázslatot inkább a rajongók tették hozzá a programhoz, több ezer hihetetlenül igényes és kreatív, egyedi tervezésű és kivitelezésű pálya képében. Nos, a második kisgépes felvonás -- volt már rész PSP-n is -- úgy nyújtja mindazt, amit a NAGYtestvérek mutattak PS3-on, hogy a Vita egyedi irányítási metódusait nemcsak amolyan kényszerből, erőltetetten használja ki, de jelentősen növeli és színesíti velük a játékélményt is.

Nagy csoda a kis gépen

Egy teljesen semmitmondó történettel nyitunk: a Pupeteer nevű megszállott, hatalmas méretű bábjátékos beleunt művészetébe, és ártatlan falujának kegyetlen, sötét leigázójaként tér vissza az egykor békés és szelíd Carnivallia világába. Segítői mindenféle sötét zsáksrácok, furmányos gépek, gyanús szerkezetek, és az egyes világok végén hatalmas mechanikus tákolmányok. Az igazi kihívást és változatosságot azonban nem ezek a gonosz teremtmények, hanem a pályák tereptárgyai és akadályai jelentik, melyek leküzdésére valami egészen eszméletlen arzenál áll számunkra készenlétben.

A játéktér természetesen még mindig klasszikus, kétdimenziós oldalnézet, ám a pályáknak van valódi, kihasználható mélysége is, tehát mondjuk nemcsak elmehetünk egy doboz előtt, de egy síkba is kerülhetünk vele, így akár meg is ragadhatjuk azt, odébb tuszkolhatjuk, de sok esetben akár mögé is bújhatunk, jó eséllyel valami kincsre lelve mögötte. Mozgásarzenálunk és a felvonultatott akadályok típusa nemcsak világonként változik, mint mondjuk a Raymanben, de itt tényleg minden egyes pályán találkozunk valami teljesen új megoldással, mozdulattal vagy akadállyal. Az egyszerű ugrabugrát kezdetben egy látványos, hihető fizikával megtámogatott dobozpakolgatási rendszer színesíti, majd hamarosan megkapjuk tarzanozást elősegítő csáklyánkat, olykor repülni fogunk, néha pedig időzített, robbanó hordókat fogunk serényen hajigálni. Lesz, hogy szupererős, mágneses autót fogunk kontrollálni, néha rakétavetővel is robbantgathatjuk az ellenfeleinket és az akadályokat, a mindenféle pattanó felületek ideális kihasználása, a sunyin mozgó halálos akadályok kerülgetése pedig csaknem minden világban megtalálható lesz. Mindehhez rengeteg kicsiny, változó minőségű minijáték kapcsolódik, méghozzá egészen újfajta kontrollal és grafikai világgal: bokszolunk, űrhajókat irányítunk, de kapunk egy Limbo-szerű külön platformjátékot is – hihetetlen, hogy mennyi mindenre volt idejük a fejlesztőknek.

A játékosok teszik naggyá

Az előbb ömlesztve felsorolt játékelemek mindegyikének rengeteg ötletes variációjával találkozhatunk: mindig megdöbbenünk a fejlesztők kreativitásán, hogy egy alapjáraton is szuper ötletet hányféleképpen tudnak megvariálni, visszacsavarni, majd elegyíteni egy másik már korábban bevált mozgástípussal. A megvalósítás tényleg zseniális, még úgy is, hogy az igazán összetett pályákra (ahol négy-öt-hat különböző képességet is használnunk kell a továbbjutás érdekében) várnunk kell, amíg a rajongók összehozzák nekünk a továbbfejlesztett, ám mégis  tényleg egyszerűen használható pályaszerkesztővel.

Nem vagy egyedül

A vitás LBP-ben igazából annyi, de annyi ötlet és lehetőség van, hogy a sztori mód -- ami hullámvasutas, felhővilágos, horror házas, vidámparkos, elvarázsolt kastélyos, méhkaptáros témáival önmagában bődületes vizuális változatosságot nyújt -- szinte csak egy irdatlan hosszú gyakorlómódnak tűnik a később letölthető, valóban kihívást hozó szintekhez képest. Csaknem félpercenként ellenőrző pontok vannak, de maguk a feladatok is sokkalta könnyebbek, mint a PS3-as testvéreken: kihívást igazából csak a gyűjtögethető matricák, a felhasználható pályaelemek és az egyéb kreatívkodásra hívó dolgok gyűjtése, no meg a pályavégi pontszám feljebb turbózása hordoz magában.

Az alappályák többsége egyébként játszható kooperatív módban is, sőt sok cucc csak egy vagy több barátunkkal vállvetve szerezhető meg. Feltétlenül érdemes kipróbálnunk ezt a funkciót is, mert egészen zseniális, hogy pár képességünket milyen szuperül tudjuk összekombinálni, ha többen vagyunk, a folyamatos hangkommunikáció lehetősége pedig igazi partihangulatot teremt markunkba.

Az eddigi legkobb Vitás játék?

A vitás LBP szinte tökéletes lett: egy igazi csoda a kezünkben, mely végre szó szerint magába szippant, multijának és szerkesztőjének köszönhetően pedig hónapokig fog még széles vigyort csalni az arcunkra. Annyi örömet és vidámságot hoz hétköznapjainkba, hogy igen, akár már emiatt is megéri beruházni a Vitába.