Bevallom, egy ideje porosodik a VR-headsetem, az utóbbi időben ugyanis nem akadt igazán olyan játék, ami miatt elő kellett volna kapnom a fiók mélyéről. Ellenben a kisegeres program folytatását nagyon vártam, hiszen az első könyv az egyik legjobb virtuális élményt nyújtotta 2018-ban. A Moss egy varázslatos világ kapuit tárja ki, amit mindenféle állatka népesít be egy letűnt civilizáció romjain. Piciny hősünk, Quill, egy aranyos, fehér egér lányka, aki nem kevesebbet hajtott végre, mint legyőzte a rettegett Kígyót és egyfajta bajnokká vált odahaza. Ugyanakkor ezzel nemhogy nem ért véget a kalandja, de éppen itt indul be igazán. Pontosan ezen a ponton veszi fel a fonalat a Moss: Book 2, ahol a játékos szintén főszereplőként tetszeleghet a parányi bajszos mellett.

Kicsi a Quill, de erős!

A Moss báját most is perspektívája adja, ahogy egyfajta szemlélőként törökülésben ülünk a földön és rácsodálkozunk a szemünk elé táruló csodákra. Egy ódon, gazzal dúsan benőtt kastély romjai között kezdünk, ahol Quill megkapja nagybátyjától az újabb feladatot, ami nem kevesebb, mint a világ megmentése. Ehhez össze kell gyűjteni 5 tükör-darabkát, amiket a népek régen egyezményesen, külön-külön rejtettek el. Egy velejéig romlott bagoly is vadászik a kincsekre, így még az említett kígyónál is veszedelmesebb kaland vár ránk. A mellékszereplőknek hála ez a kihívás nem lesz annyira magányos vesszőfutás, mint elődje, utunk során ugyanis remek karakterekkel találkozhatunk – például az óriás béka tényleg fenomenálisra sikeredett. Ezúttal is egy női hang meséli a történetet és szólaltatja meg a szereplőgárdát, elváltoztatva a hangját. Az esti mese jellegű regélés így nem veszett el, és még mindig jól áll a játéknak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A korábbi részben egerünk mozgáskultúrája eléggé limitált volt, de ezen most változtattak. Fegyvereink (igen, most már nem csupán a vékonyka karddal vonulunk harcba) kaptak egy izzítható támadást, amit még a továbbjutáshoz is használnunk kell. A karddal villámként tudunk egyet suhanni, így szakadékokat is átugorhatunk vele, a kalapáccsal kapcsolókat aktiválhatunk, a chakrammal (ősi indiai dobófegyver) pedig akadályokat szüntethetünk meg. Ez a vérfrissítés jót tett a Mossnak, így a harcok sem túlzottan unalmasak. Apropó harcok! Ezúttal többféle ellenségtípust kapunk, így ez a szegmens is szintet lépett, de némely ellenfél az alap támadási mechanikáin kívül még puzzle-feladványként is szolgál. Például a gurulós bogarat meghúzva flippergolyóként terelhető a kívánt helyre, a bombavető pedig berobbanthatja a nekünk tetsző dolgokat. Különféle öltözeteket is szerezhetünk, amiket kedvünk szerint cserélgethetünk az egerentyűn.

Piciny hős, hatalmas kaland

Említettem, hogy a másik hős maga a játékos, aki egyszerűen csak az „olvasóként” tetszeleg. Egy világító gömbként vagyunk jelen, ezáltal segítve az apróságot a megpróbáltatásai alatt. Teszem azt, platformokat emelhetünk neki, objektumokat forgathatunk a megfelelő irányba, lengő lifteket egyensúlyozhatunk a továbbjutás érdekében, és így tovább. Ugyanakkor a rátámadó páncélos egységeket is lefoghatjuk vagy átvehetjük felettük az uralmat. Quill izzított támadásait is magunk aktiválhatjuk, szépen összedolgozva pedig látványos dolgokat érhetünk el. A látványvilág még mindig lenyűgöző, ahogy a hatalmas épületekben barangolunk a kis emlőssel. Nagyon hangulatos az egész, ahogy beláthatjuk a teret, és ez később csak még vagányabb lesz: kijutunk például a kertbe, ahol a környezet teljesen benőtte a falakat, a hegyvidéken gyönyörködhetünk a panorámában, a kohóban pedig valóban pirinyónak érezhetjük magunkat.

A főellenségek ötletesek, a feladványok is teljesen rendben vannak, és néhány valódi fejtörést tud okozni. Minden területen bezsebelhetünk rejtett tekercseket, igazából ezek megtalálása a kihívás, mert maga a kaland nem túl nehéz. A játékidő átlagosan 6-8 órára rúg, ami egy teljesen korrekt hétvégi kikapcsolódást jelenthet az egész család számára. A Moss: Book 2 minden térén előrelépett elődjéhez képest, ugyanakkor megtartotta jellegzetes báját. Ha neked is otthon porosodik a PSVR, akkor emiatt mindenképp érdemes újra előkapni!