Akárhogy is állunk hozzá, szeretjük, avagy utáljuk, egy új Need for Speed érkezése mindig nagy esemény, mely aktivizálja a játékos közösséget. Általános téma volt az utóbbi időkben a sorozat megfeneklése, mely a Most Wanted napfényes tájai ellenére kvázi megrekedt az Underground által állított alapok között, azaz illegálisan atomgizda módon lezúzni az ellenfél csókák arcát, semellett a rend őreinek is a képébe kacaghattunk kegyetlenül. Ez volt az NFS újkori védjegye, többen szerették, mint utálták, de mint tudjuk, általában a negatív véleményünknek szeretünk inkább hangot adni, így ezen álláspontok maradtak meg főként az ember fejében. Az EA bár burkoltan, de pár nyilatkozatával elismerte a tényt, hogy illene új mederbe terelniük a dolgok folyását, s egy újabb Halálos Iramban-t majmoló epizód már nem férne bele a képbe. Magyarán a társaság egyik fele örülni fog, míg a másik kellemetlenül csalódni, avagy harmadik eshetőségként az új idők szele meghozza a régi kemény mag kedvét… 

A változás – ami a játék teljes egészére jellemző –, kritikusi szempontból sokkalta üdvözölni valóbb, hiszen fejlődést láthatunk, de még mekkorát. Azoknak viszont, akik 350 km/h-s sebességgel óhajtanak rendőrkordonon átreppenni, az NFS címke megtévesztő lehet, ugyanis ezen földtől elrugaszkodott hacacáré immáron a múlté.

TISZTESSÉGES ESZKÖZÖKKEL

Történet, háttér, no bizony az nem sok akad, csupán puszta tényeket tudunk meg, aztán boldogulunk, ahogy tudunk. Egy Ryan nevű autóversenyző életébe csöppenünk bele, kinek (sok pilótatársával egyetemben) leghőbb vágya, hogy ennek a kitalált bajnokságnak az ötágú koronázott bajnokává válhasson. Az öt ág jelöli a legfőbb versenykategóriákat, melyeknek jelenleg minden típusban más és más az aktuális címvédője, külön kiskirály gyorsulásban, driftelésben, versenyekben, showdownban, valamint a csúcssebesség futamokban. A cél egyértelmű: kisebb osztályokban haladgatva egyre nagyobb hírnévre kell szert tennünk, hogy méltók legyünk kihívni az adott kategória legjobbját egy címmérkőzésre. Igen, igen, ez nagyban hasonlatos a Most Wanted illegális reputációs skálájához, csupán ez most sportszerű keretek között zajlik.

MENÜKÁOSZ

Mielőtt nyeretlen kétévesként elkezdenénk megvalósítani Ryan álmát (megmenteni a névtelenségtől...), barátkozzunk meg a kicsit kusza, néhol nehezen átlátható menürendszerrel. A legelején kötelezően kiválasztandó segítségeknél nem kell elkeseredni, hogy akkor örökre egy alacsonyabb szinten maradunk, ez a későbbiekben bármikor módosítható, bár kétlem, hogy kanyar-, és fékrásegítésre bárkinek is szüksége lenne. Célszerű rögvest az EA Nation accountot is beizzítani hozzá, mert a játék szinte már Xbox live szintű szolgáltatásokat tartalmaz, de az online lehetőségekre külön boxban térek ki. A főmenü relatíve egyértelmű, kedvére beállíthat magának az ember bármit, sőt a bátrabbak az OPTIONS/GAMEPLAY/MODE OPTIONS alatt versenytípusonként ki-, illetve bekapcsolhatják az elektronikus segédeszközöket, azaz a menetstabilizátort, kipörgésgátlót és ABS-t! Amit itt fontos megjegyezni, az a Race Day elnevezés. Ez egyrészt a „Quick Race” megfelelője, másrészt mindegyik előre tárolt, tehát adott számú versenyszámokat tartalmaz, meghatározott autókkal minden futamtípushoz. Ez az egész egy aszfaltra felgrafitizett látképen nyugszik, – kicsit nehéz átlátni, de idővel megszokja az ember, hogy merre vigye a mutatót. Lényeges, hogy kreálhatunk saját versenynapot, itt szerencsére minden tetszőlegesen testre szabható, mely helyszínen mennyi futam legyen, az hány körös, ilyesmik. 

CSAPJUNK A LOVAK KÖZÉ

A fő vonzerő magától értetődően a karrier kasztja, ami rendkívül összetett lett. A kiinduló szituáció már ismert: szépen kvalifikáljuk magunkat egy hivatalos versenynapra, hogy elkezdődjön életrajzi könyvbe illő történetünk „Az ismeretlenből a csúcsra” címmel. Nem kívánok külön kitérni rá, majd a hardver rovat lefuttatja a maga sebességtesztjét a játékkal, annyit azonban kötelezően jelzek, hogy szép, nagyon szép, a pályák kicsit puritának ugyan, de az autók pompásan festenek, a gumiégetés füstje eszméletlen igen, hát még a piros füst… Mi következik ebből? Még eszméletlenebb gépigény. Komolyabb kifejtésre ez azt hiszem, nem szorul, kifejeztük csodálatunkat jó pár lapszámmal ezelőtt már a látványt illetően. 

No de ami a második, s a sorrenddel ellentétben legfontosabb dolog, a fizikai motor és a kezelhetőség meglepetésszerűen megváltozott. Bár akadnak olyan autótípusok, amelyekkel úgy, ahogy kihozható az NFS-re jellemző fék nélküli száguldozás, de ez is inkább pálya és gumi függvénye, mintsem trehányságé. Nem is tudom, hogy kezdjek bele, hiszen nem egy Simbin produktumról írok épp, de mégis muszáj lesz: az autóknak immáron jól érezhető súlya, ehhez mérten súlypontja van, amiből kifolyólag nagyon nem mindegy, hogy milyen íveket használunk, s hogy mennyire terheljük az autót a kanyarokban. Kipördülni nekem ugyan nem sikerült, de leszaladni az aszfaltról rossz fékút, avagy ideális ív használata miatt nagyon is. Azt ezek után mondanom sem kell, hogy noha a levágás még úgy-ahogy működik, a falat megkoccolni már korántsem olyan következményektől mentes móka, búcsúzhatunk sok értékes pozíciótól általa. 

A földhözragadtabb fizikai modell mellett sokak másik imája talált értő fülekre az évek alatt, ugyanis a törés-zúzás most már itt is kivitelezhető. Noha a játék figyelmeztet, hogy a rongálódás kihatással van a menetteljesítményre, én ennek nem igazán éreztem jelentős hatását, szépen deformált kasztnival víganfutkorásztam a gyorsköröket, amikor kellett. Van azért benne egy csavar: egy ponton túl, miután már pirosan villog a kijelző, akkor nem sok kell hozzá, hogy totálkárosra tegyük szerencsétlen gépet, ami abban a pillanatban a verseny azonnali végét jelenti! Ehhez néha nem kell ám olyan sokat tennünk, elég egy rosszul kivitelezett ugratás, s a szaltó után máris a drága versenyautónk lassított felvételes haláltusáját gyönyörködhetjük végig. Ennek pedig ára van: vagy felhasználjuk a javításra (TK esetén az annak megfelelő) szánt „kártyáink” egyikét, vagy ha ilyen aduászunk nincs, fizetünk, mint a katonatiszt. Ugyanis új versenynapra csak csillogó-villogó verdával léphetünk be. 

A versenynapok mindegyikén pontokat gyűjthetünk a futamok során, s többször is nekilendülhetünk a megmérettetéseknek. E jeles eseményeken az összpontszám a lényeg, tehát nem gond, ha valahol nem elsők lettünk, csak a végelszámolásnál mi legyünk a nap dominánsai, mivel ez a továbbjutás, azaz a többi versenynap megnyitásának a záloga. A versenyszámok már ismertek lehetnek, csak most mindez hivatalos formába öntve. Ezen forma alatt értem azt, hogy a versenyek rendes versenyzésre szánt pályákon zajlanak, lesz lehetőségünk rendes időmérős bajnokságot futni. Ennek egyik mutációja a szektoridő kihívás, ami nagyjából ugyanaz, mint az előző. A driftelés nagyban hasonlít a Carbonban megismertre, míg a gyorsulás teljesen szabályos formában tért vissza, magyarán egy szép hosszú egyenes, két autó, aztán uccu neki hadd szóljon. Ezt egy apró kis gumimelegítés előzi meg, ami szerintem fantasztikus opció, egyhelyben állva kell égetni a gumit, lehetőleg úgy, hogy a lehető legjobb tapadási értéket szerezzük meg a rajt előtt. Utolsóként vannak még a Speed futamok, ez két altípust takar: az egyikben traffipaxok előtt kell merészet repesztenünk, (a kumulált legmagasabb eredmény nyer), a másiknál meg egy kvázi fékezést alig igénylő száguldás a célig, tehát a nagy végsebesség a nyerő taktika.

A KAROSSZÉRIA, ÉS AMI ALATTA VAN

Az autók száma a legutóbbi hivatalos álláspont szerint 59, de vélhetően a véglegesbe több lesz egy kicsivel. A versenygépeket kétféle módon fogjuk kapni. Az egyik részét nyerhetjük/vehetjük, a másik adagot meg pusztán megkapjuk „kölcsönbe” az adott versenyre (ezek vidáman lelakhatóak, nem nekünk kell kifizetni). A sajátjainkból célszerű minden versenyszámra külön favoritot fenntartani, ugyanis ezek vihetők magunkkal, ám át nem csoportosíthatóak, magyarul, amit gyorsulásra sorolt be a gép, azt nem engedte az istenért se futamra vinni. A garázs mélyén immáron igen szép mélységekben babrálhatjuk az autónkat. Lehet ugyebár fejleszteni mind motorikusan, mind optikai szempontból, akár egyesével, akár csomagok képében, tehát a cicomázás hasonlatos a korábbi részekben látottakhoz, csak itt értelemszerűen részletesebb. Immáron sok apró diagram segíti megmutatni a fejlesztések pozitív hatását, de a három fő teljesítményjelző csík is éppen elegendő. Emellett tuningolni is alkalmunk nyílik, ami az autó beállításait, finomhangolását takarja, majd mindezen ténykedésünket letesztelhetjük. Ezek után az autónk minden jellemzőjét egy Blueprintben tárolja a gép, melyből egyszerre többet is elraktározhatunk különböző helyzetek esetére.

AMIKOR A HÓHÉRT...

Végértékelés, a vég az értékelés, hiszen vélhetően annyira meg fogja osztani a tömegeket az új epizód, hogy aztán csak győzze az ember kibogozni azt, hogy ellenzők s támogatók közt kinek van jobban igaza. Az NFS újkori múltja alapján teljesen másra számíthatott az ember fia, míg az ellenállás repes örömében, hogy végre valami. Az én döntésem a következőképp hangzik: A ProStreet egy korrekt, online és offline lehetőségekben egyaránt gazdag autós játék, ami azért hellyel-közzel megmaradt árkádnak, de nem azon az eszement módon, mint eddig. Folytatásnak furcsa lenne nevezni, mivel nem sok köze van az NFS eddigi részeihez. Ez egy új kezdet, melynél a jól bejáratott nevet alkalmazták igáslónak az átmeneti időszak átvészeléséhez. Azt meg majd a kasszánál a vásárlók eldöntik, hogy jó irányba indult el az EA, avagy nem, netalántán párhuzamosan fusson mellette egy illegális „ereszd el a hajam” NFS. Változásért kiáltottunk, hát megkaptuk, csak egy picit másképp képzeltük...