A nyár közepén a Zen Studios két hírrel is megörvendeztette a flipperek szerelmeseit, hiszen bejelentették, hogy készül a Telltale Games kalandjátékán alapuló The Walking Dead asztal, majd nem sokkal később a Marvel Pinball sorozatba tartozó Deadpool pályáról is lerántották a leplet. A nagyszájú zsoldosra ráadásul nem is kellett sokat várni, hiszen június 25-én minden olyan platformra megjelent a játék, ahol a Zen alkotásai (Pinball FX2, Zen Pinball 2) képviseltetik magukat. Mi persze nem tétlenkedtünk, azonnal lecsaptunk az új pályára, és komoly elvárásokkal álltunk neki az ezüstgolyók terelgetésének a Steamről beszerezhető PC-s verzióban.

Őrület!

Ez kicsit talán már unalmasan fog hangzani, de a fejlesztők most sem okoztak csalódást, hiszen tökéletesen ráéreztek Wade Wilson, alias Deadpool karakterére, és egy olyan asztalt raktak elénk, ahol nemcsak a pálya felfedezése és betanulása szórakoztató, de a kis karok csattogását kísérő körítés is, hiszen a névadó hős a tőle megszokott módon őrültködik a flipper üveglapja alatt, folyamatosan kommentálva az eseményeket, beszólogatva a játékosnak és a fejlesztőknek egyaránt. Deadpool ide-oda teleportálgat az asztalon, néha tippeket osztogat, olykor leszólja a teljesítményünket, rácsodálkozik a mini flipperasztalra a pálya szélén, játszik vele, lepihen egy fotelben, tüzet olt, táncol, énekel (mert a betétdal az bizony drága), és dinamitrobbantással lövi be a golyókat a játéktérre. Szinte minden pillanatra jut valamilyen őrültség, és a hangulat tényleg olyan fergeteges, hogy mindez alkalmanként már a teljesítményünk rovására megy, mert a vörös/fekete pizsamás karakter valóban képes elvonni a figyelmünket az össze-vissza cikázó golyókról.

És nemcsak az animációk és a Deadpoolnak írt egysorosok kiválóak, de a szinkron is, hiszen a Zen Studios elérte, hogy ezúttal is Nolan North kölcsönözze a hangját a figurának. Ez egyrészt komoly minőségbeli ugrást jelent a korábbi Marvel-asztalokhoz, vagy akár a Star Wars-os Heroes Withinhez képest, másrészt külön öröm a Deadpool-rajongók számára, hiszen az elmúlt években jó pár videojátékban Nolan szolgáltatta a hős hangját, az orgánuma teljesen összenőtt a figura digitális verziójával, és a jelenlétének köszönhetően a flipper így sokkal autentikusabb, mint például a rozsomákos vagy a pókemberes asztal.

Nem piskóta

Azt pedig talán már mondani sem kell, hogy a poénok és a hangok mellett a flipper felépítése és játékmenete is magas minőséget képvisel. A karakter lakását megidéző asztal eszméletlenül részletes és izgalmas, remek arányérzékkel lett megtervezve, és még a sokadik óra után is tartogat meglepetéseket. Ahogy az a Zen pályáknál lenni szokott, a trükkök felfedezése és a feladatok megoldása (játssz sötétben, győzd le a képregény-fanatikusokat, szabadítsd meg hősünket a miniverziójától, stb.) most sem egy délutános móka, jó pár órát és napot kell Deadpoollal tölteni, mire elmondhatjuk magunkról, hogy már minden szegletét ismerjük a pályának. E mellé azt is érdemes tudni, hogy zsoldosunk asztala nem tartozik a könnyebb terepek közé (mint például a Plants vs. Zombies), a minijátékokból kinyerhető milliós bónuszok csak lassan, kitartó gyakorlás után válnak elérhetővé a játékosok számára.

Időnként pedig a hajtépés sem kizárt, hiszen az asztal közepén található, Deadpool képével kitapétázott rámpa kifejezetten aljas elem, ugyanis ha pont kilencven fokban gurul vissza róla a golyó, akkor minimális az esélye, hogy az asztal taszigálása nélkül sikerülne megúsznunk annak elvesztését (viszont ezt már csak a felhangzó figyelmeztetés miatt is kötelező megjátszani). Érdemes tehát felkötni az alsóneműt, Wade Wilson most sem adja könnyen magát, a rekorddöntés és az achievementek megnyitása ezúttal tényleg nem lesz fáklyásmenet.

Ne hagyd ki!

A Deadpool-asztal tényleges őrületes móka, és bár helyenként képes feltolni a pumpát az emberben, ennek ellenére bátran ajánljuk minden flipperfanatikusnak, sőt, még a „szűz” játékosoknak is, hiszen alig több mint 900 Ft-ot kell kicsengetni érte a Steamen. A bolondnak is megéri!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!