Azt gondolná az ember, hogy elég egyszer megírni egy cikket a hat éve tökéletesen működő alapjáték licencelt asztalaihoz, ám a Zen Studios szerencsére mindig tud újat mutatni, aminek köszönhetően élvezet elmerülni az aktuális pakk tartalmában. Utoljára a májusi számban értekeztem az A bolygó neve: Halál flipperre költözése kapcsán, ami nem kevés lelkendezésre adott okot, hiszen igen magasra tette a képzeletbeli lécet, most pedig, fél évvel később Ms. Marvel és Fekete Özvegy nyújtja a következő apropót a játéktermi múlt felidézéséhez. Más kérdés, hogy némi pihenés talán mindenkire ráfér, ezúttal ugyanis úgy fest a dolog, hogy a stúdió egész egyszerűen csak a várt szintet hozta, semmi többet.

Szuper(erő)csapat

A viszonylag olcsónak mondható DLC ezúttal is két asztalt tesz elérhetővé, melyek ebben az esetben a Marvel amazonjaira összpontosítanak, ennek megfelelően az A-Force esetében Fekete Özvegy kapja a főszerepet, miközben egy Kozmikus Kockáért zajlik a harc, aminek végeztével a Bosszúállók-filmekből ismert hölgyemény Álarc Úrnő társaságában egy alternatív világba kerül. A Szovjet uralom alá került Amerikában kell tehát megküzdenünk a minél magasabb pontszámért, ami egy szépen kidolgozott, mozgalmas, négykaros asztalon tehető meg, korrekt tálalással, viszonylag egyszerű módon. A kombókkal összehozhatjuk a két amazon összeverekedését, illetve időnként a bal alsó sarokban álló katonai helikoptert is mozgásra bírhatjuk, ami szokás szerint alaposan feldobja az egyébként sem unalmas játékmenetet.    

Bajnokok próbája

A csomag második kiegészítője a Champions, ahol a főszerepet Ms. Marvel kapta, miközben igyekszik utánajárni, Bombshell már megint mi rosszban sántikálhat. Segítségére van a harcban az utolérhetetlen, az utánozhatatlan… Mókuslány. Nem vicc, a bolyhos farkincájú, éles fogú leányzó bár több rajongói oldalon is felkerült a 10 leghülyébb képességű szuperhős listájára, valaki, valamiért úgy érezte, szükséges a jelenléte (talán az ABC New Warriors-sorozata miatt). Ez mondjuk a kisebbik gond, a nagyobbik az, hogy a Champions még az A-Force mellett is eléggé jellegtelen, háromkaros kihívásai pedig meglehetősen egyszerűek, többnyire ötlettelenek, még akkor is, ha jópofa, a hetvenes évekre emlékeztető hangeffektek társulnak mellé. Bár hozzá kell tenni, hogy még ezek is hamar unalmassá, zavaróvá válnak ismétlődésük miatt.

Volt már jobb is

Úgy tűnik, mintha az aktuális csomag csak megrendelésre készült volna, amiben talán még igazságtartalom is van, mindenesetre távol áll a Zen feldolgozásai által megismert minőségtől. Persze ez az érzet akár azért is születhet az emberben, mert most nincs egy nagyobb filmklasszikus, közkedvelt kasszasiker a háttérben, amiből rengeteg jófajta, emlékezetes pillanatot lehet átemelni. Fekete Özvegyet átlagban mindenki kedveli (már csak a gyönyörű Scarlett Johansson miatt is), Ms. Marvel is rendelkezik egy komolyabb rajongói bázissal, de a többi jelenlévő nem mondható túl illusztrisnak, amin az asztalok átlagos mivolta sem segít. Sajnos ez a pakk most nem sikerült olyan emlékezetesre, mint korábbi társai, és bár emiatt nem is tudjuk olyan nagy lelkesedéssel ajánlani a megvásárlását, a flipperek rajongói így is tehetnek egy próbát az alacsony ár miatt. Kétezer forintért két új asztalt ugyanis mindig szívesen látunk a felhozatalban, még akkor is, ha azok nem a műfaj legjobbjai.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!