Kezdetben volt az Ember, A Mindent Megépítő. Ő írta meg az első kódsorokat, és két kezével ő alkotta az első robotokat a saját képére. És adott nekik Logikát bal kezével és jobbal Memóriát, és életre keltette őket az Energia szikrájával. Aztán nekik adta a Földet, mondván: őrizzétek és gondozzátok azt, s virágoztassátok fel. Ez volt az Első Éra, az Építés Kora, a Primordium. 

Azóta évezredek teltek el, lezajlott nem egy véres háború, a sivár bolygót már csak a robotok lakják, akik közül a teremtő ember, sőt, az ember, mint valaha létezett lény misztériumában egyre kevesebben hisznek. Ilyen humanista Horatio Manbuilt version 5, aki segítőjével, az általa épített Crispinnel (teljes nevén: Crispin Horatiobuilt version 1) épp egy lezuhant hajót javítgat a senkiföldjén, a Dűnék homokdombjai és szemétkupacai között, amikor egy agresszív szerzet elrabolja az áramellátást biztosító energiamagot. Hősünk kénytelen-kelletlen a kevés épen maradt város egyike, Metropol felé veszi az irányt, hogy visszaszerezze jogos tulajdonát – ám nem sejti, hogy nemcsak az agresszorral és annak megbízójával, hanem saját múltja árnyaival is meg kell küzdenie. 

Az android, aki emberrel álmodik...

A Primordia tehát egy utazás története, sötét, disztopikus/posztapokaliptikus burokba csomagolva, a legnemesebb sci-fi matériák (érzésem szerint legfőképpen Philip K. Dick) szellemében, cyberpunk ízekkel, kiválóan megírt és összerakott sztorival, amely, ahogy a bevezetőben említettem, emlékezetes, felemlegethető pillanatokkal ajándékozza meg a játékosokat. Főleg persze azokat a játékosokat, akik hajlandóak átadni magukat a történetmesélésnek még akkor is, ha a grafikus megjelenítés kapcsán nem lehet modern varázsszavakat elmormolni, hiszen a Primordia az Adventure Game Studio eszközkészletével készült, így teljes mértékben 2D-s, retro hangulatú, bár a felbontást akár 1280x720-ra is fel lehet skálázni. Mindezekkel együtt is kellemes, és ami még fontosabb: stílusos látványvilágot kapunk, ami nagyszerű atmoszférát teremt. A megfelelő hangulatot tovább emeli Nathaniel Chambers remek zenei anyaga, és a szinkronhangok, amelyek ismét a tökéletesség határát súrolják – ez úgy látszik, lassan „házi sztenderd” lesz a Wadjet Eye műhelyében... Persze mindez nem véletlen, hiszen Gilberték a megszokott csapatot verbuválták össze, így Horatiónak a fantasztikus Logan Cunningham (Bastion, Resonance) kölcsönzi a hangját, Crispint pedig Abe Goldfarb (Blackwell-széria, Resonance, Gemini Rue) kelti életre, és ez a kifejezés egyáltalán nem túlzás, a kis robot finom szarkazmusával pillanatok alatt belopja magát a szívünkbe. Mert igen, a komor tónusok ellenére a játék nem nélkülözi a humort sem, sőt számos utalást is találunk a műfaj kiváló képviselőire, így például a Fallout is megkapja a maga tiszteletkörét.

Kamera által homályosan

Sajnos az eddigi pozitív összképet pár szeplő azért árnyalja. A Primordia egy teljesen old school point and click játék, ami azt jelenti, hogy nincs gomb a képernyő aktív pontjainak felvillantására, így kénytelenek vagyunk visszatérni a régi vágású pixelvadászathoz, ami az alapvetően sötét, kevés színnel (leginkább a barna különböző árnyalataival) operáló helyszínek miatt a kelleténél picivel több türelmet igényel. Ezt leszámítva nincs nehéz dolgunk, hiszen a feladatok nagy részét a tárgykombinálás teszi ki (a készletkezelésen azért csiszolhattak volna a srácok), és kevés cucc vár ránk viszonylag kis terepeken. És bár így is el lehet akadni, ám ilyenkor megszólíthatjuk Crispint, aki mindig kész egy-egy jól irányzott mondattal átlendíteni minket a holtponton. Igaz, ehhez érteni kell angolul, de ez a sztori és a teendőink megértéséhez (plusz egy szöveges puzzle megoldásához is) elengedhetetlen – főleg, hogy a dialógusok általában csak egyszer hangzanak el, és ha nem kaptad el a beléjük szőtt kulcsszót, jöhet a kísérletezés. Utóbbihoz viszont hozzá kell fűznöm, hogy egy-egy problémának több megoldása is lehet, így zsákutcába soha nem fogsz futni, sőt vannak választási lehetőségek is, ráadásul hétféle (!) befejezés vár rád, döntésed függvényében, így már csak ezért is érdemes többször nekiülni a játéknak, no meg az összes (29) achievement begyűjtését is csak így lehet abszolválni. 

Különvélemény

Persze a második és sokadik végigjátszás „édes teher”, hiszen örömmel merül el az ember újra és újra Horatio és Crispin melankolikus történetében. Az eddig ismeretlen Wormwood Studios a Wadjet Eye Games profi, hozzáértő segítségével nemcsak 2012 egyik legjobb kalandcímét készítette el (tegyük hozzá: a szintén általuk pátyolgatott Resonance mellett), hanem a műfaj egyik kiemelkedő darabját is. Vastaps!