Egyik csapattársamnak hála kipróbálhattam a Quake Live néven futó projekt bétáját (hiába regisztráltam vagy 3 darab e-mail címet azonban a béta reményében, egyikre se küldtek kulcsot). Mivel annak idején szerettem a Quake 3 Arenát, és nemrég megint rákaptam, így kíváncsi voltam, hogy mi újjal fognak szolgálni a készítők. Nos, újdonság van is, meg nincs is, mint abban a bizonyos mesében, amikor a lány hozott ajándékot, meg nem is.

Minden kezdet nehéz?


Miután megkreáltuk accountunkat, egyből továbbléptet minket a honlap, és egy laza msi fájl letöltése, majd telepítése után böngészőnkben elénk is tárul a Quake Live. Egy probléma viszont már alapból jelentkezett: ha egy nagyobb update-t jelent meg, az egész játékot újra kellett telepíteni. Na de haladjunk tovább: a fejlesztők gondoltak azokra is, akik még embriókorukban nem élvezhették a Quake örömeit, így egy gyors oktatópálya segítségével nekik is bemutatják, hogy mi fán terem ez az egész. Ezen "bemutató" során Crash barátnőnk kísér el minket, s végigveszi velünk a páncélokat, HP-ket, fegyvereket. Miután megtanultuk, hogy mi micsoda, jön ellene egy 1on1, ahol meg kell mutatnunk tehetségünket.

Ezután már be is vethetjük magunkat a mélyvízbe – igen ám, csak előtte konfigolni is kell, ami megér pár sort. Az id minden beállítást bepakolt, ami fontos lehet – összes grafikai beállítás, fegyvermodell mérete, játékosmodellek és a többi. A régi pályák csak kisebb átalakításon mentek át, de a HUD-on azért vannak változások. Iyen például a HP és a töltény megcserélése, melynek köszönhetően nem egyszer fejvesztve rohantam a HP-gömbökért, pedig csak a 2 megmaradt rakéta miatt figyelmeztetett a cucc – egyébként vagy 80 életem volt még... A másik, hogy a fragek mintha a CS megjelenítésének tükörképeként jelennének meg, ami annyira zavaró hogy nem is nézed – nem mintha a nagy pörgésben lenne rá időd.

Quake Live (bétateszt)Quake Live (bétateszt)Quake Live (bétateszt)

„Instant action”


Jöjjön akkor maga az akció: a játékmódok továbbra is a régiek, de még mindig ugyanolyan izgalmasak. A Capture the Flagtől kezdve a sima Free For Allon át megtaláljuk még a Team Deathmatchet, a Clan Arenát és a Duel módot is, amit a Diablóból már jól ismerhetünk. A játékosok körében nagy kedvenc statisztika is megérkezett a Quake világába, hiszen a célzásunkról, a fragjeinkről, az általunk játszott játékmódokról, sőt még a nyert és vesztett meccsekről is teljes lista készül, amit aztán bármikor visszanézhetünk és nagy arccal mutogathatunk a szomszéd Pistikének - finoman megjegyezve, hogy neki bizony még edzenie kell.

Itt viszont visszanyal a fagyi: ugyebár az id fejesei a Quake Live sikerétől teszik függővé egy következő Quake-folytatást elkészítését. Felteszek egy egyszerű, ámde lényegre törő kérdést: hogy lehet széles körben egy játék népszerű, ha a tapasztaltabb játékosok egy rakétával és egy rail lövéssel még a hátsómról is lepirítják a szőrt? Megsúgom: nehezen. Egy dolog a játék szeretete -- ami nálam meg is van --, de amikor az ilyen hc-gamerek elveszik az ember kedvét a játéktól, az nem éppen kóser. Persze jöhet a kérdés: „hö, miért nem tanultál mert rocketjumpolni, strafelni és egyéb finomságokat?”. Mert annyira azért nem érdekelt ez az egész.. Sajnos a Live-ot toló emberek többsége nem ma kezdte az ipart, s melléjük felfejlődni igencsak hosszas elfoglaltság lenne. Bár jó öreg casual módra néha alájuk pirítok, azonban ez eléggé ritkán fordul elő. Igaz hogy a szintednek megfelelően is kereshetsz játékot, csak ezt a nagy többség nem tartja be..

Fontos még megjegyezni, hogy pl. akár holland, akár brit játékhoz csatlakoztok, nyoma sincs a lagnak -- ami igencsak figyelemreméltó! Egyenlőre még a flamelés, noobozás és a quakes smileyspammolás sem jellemző, de mint tudjuk, ami késik nem múlik (lásd magyar olimpia...). A Quake Live-ot arra tervezték, hogy még több emberhez eljuthasson s minél többen megkedveljék, ezért egy MSN-hez hasonló barátlistával is büszkélkedik. Mint az előbb említettem, a program népszerűségétől függ egy esetleges új Quake fejlesztése, így mindenki próbálja meg népszerűsíteni, és boldog-boldogtalannak ajánlani!