Hihetetlen, de a kultikus Resident Evil-sorozat már túl van két tucat epizódon, melyekről mostanra a Föld lakosságának közel fele legalább annyit tud, hogy ez itt valamilyen zombis játék. Bár ezek a részek többnyire konzolokon voltak elérhetők, egy-egy fejezet erejéig a PC-sek is belepillanthattak a legendába, aminek legutolsó része (a Resident Evil 5) 80-90%-os értékeléseket kapott mindenhol. Persze mint minden sorozatnak, ennek is megvoltak a maga lejtmenetei, ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy a Resident Evil címke gyakran egyet jelentett a minőségi horrorral -- még akkor is, ha a Mila Jovovich-féle filmek mást sugalltak. Na de ezekről inkább ne is beszéljünk... Itt van most a franchise legújabb része, nézzük inkább azt! 

Operation Blue Shift

Márciusban megérkezett a Resident Evil-sorozat legújabb képviselője, mely sok szempontból szakított az eddigi hagyományokkal. Az Operation Raccoon City alapötlete az volt, hogy ne a jófiúk, hanem a másik oldal szemszögéből is bepillantást nyújtson a Raccoon City városában történt katasztrófába, mely -- mint jól tudjuk --, kiindulópontja volt a világot elpusztító vírusfertőzésnek. A játékban egy biztonsági cég tagjait alakítjuk, méghozzá az Umbrella vállalat megbízásában. Első feladatunk annak megakadályozása lesz, hogy Dr. Birkin átadja a cég tulajdonát képező T-vírust az amerikai hadseregnek, s hogy megkaparintsuk a G-vírust. Természetesen, ahogy lennie kell, a dolgok pillanatok alatt összekuszálódnak. Kezdetben hatalmas mutánsok, lefizetett biztonsági alkalmazottak és agyatlan fertőzöttek rontanak ránk, aztán szanaszét gurulnak a vírussal telített fiolák, mi pedig inkább menekülőre fogjuk a dolgot, de persze akkorra már késő. A város megfertőződött, jöhet a karantén meg a tisztogatás, nekünk pedig el kell tüntetnünk az Umbrella cég nyomait, nehogy kiderüljön, hogy ők a hibásak az egész járványért. Nagy kár, hogy ekkor még nem tudjuk, hogy az egész teljesen felesleges. Legalább nem erőlködnénk.

Csapassuk!

A játékban tehát egy kommandó tagját alakítjuk. Azért nem nevezünk meg konkrét személyt, mert a hatfős csapat bármely szereplőjének bőrébe belebújhatunk, mindegyikük egészen érdekes személyiséggel van felruházva. Van, aki hihetetlen jól bánik a sörétes puskákkal, van, aki az automatákban van otthon, van, aki a késeket szereti, és akad olyan is, aki nagyon jól lát. Ez pont kitesz egy embert, ugye. Miért is kéne egy különleges kiképzésen átesett zsoldosnak mindenhez jól értenie? Na de hessegessük el gyorsan az ilyen buta kérdéseket kis kobakunkból, hiszen jól tudjuk, hogy ez csupán egy játék, melyben a szórakozás a lényeg, az pedig nem működhet, ha minden megragadna a realitás talaján. 
  
Na szóval, itt vannak a mi kis hőseink, akik hiába vannak hatan, úgy tűnik, hogy egyszerre csak négyen férnek el egymás mellett. Minden küldetés előtt kiválaszthatjuk, hogy melyikük legyen az a szerencsés, akit kontrollervégre kapunk, a maradék három szereplő pedig szépen baktat majd mögöttünk, s teszik a dolgukat. Na jó, az előző mondat végét nem kell komolyan venni, ugyanis a készítők sem tették. A mesterséges intelligencia által irányított társainkat tessék inkább valamiféle üdítő jelenségként elképzelni, akik azért kerültek a játékba, hogy mégse legyünk olyan szomorúak a zombi-apokalipszis láttán, pontosabban legyen min mosolyognunk, ha rájuk nézünk. Vagy sírhatunk is, embere válogatja, nálunk fél óránként váltották egymást az érzelmek.

Nos, igen, a mesterséges intelligencia nem végzi túl jól a dolgát, ha a társaink irányításáról van szó. Az még csak hagyján, hogy többször mutatják a hátukat az ellenfélnek, mint a laborból menekülő tudósok, de igazából inkább nehezékek, mintsem olyan szereplők, akikre számíthatunk a harcok során. Először is hiába a több éves katonai kiképzés, cimboráink maguktól nem igazán tudnak lelőni senkit sem, egy-egy puhatestű fertőzött megkéselésén kívül nem sok hasznukat fogjuk venni. Jó, néha-néha ránk permeteznek gyógyfüveket, amitől megugrik az életerőnk, illetve ha mi megfertőződünk, örömmel eresztenek sörétet a homlokunkba, de a butaságuk oly mértékben irritáló, hogy arra nehéz szavakat találni. Minduntalan beakadnak mindenhova, vagy épp egy helyben állva lemerevednek, ami mondjuk még a legjobb, mert ilyenkor nem kell lépten-nyomon újraélesztenünk őket. Megjegyzem, hogy ezt akkor is megtehetjük, ha belefejelnek egy rakétába, s csak egy pár bakancs marad utánuk. Persze az igazi élményt akkor tapasztalhatjuk meg, ha a játékot publikussá tesszük a világegyetem részére, s úgy indítjuk azt, hogy bárki bármikor becsatlakozhat hozzánk az internetről. Ilyenkor társaink bőrébe valós játékosok bújnak, akik aztán egy kis reményt lehelnek abba a mérhetetlenül kellemetlen szenvedésbe, amit a mesterséges intelligencia okozott nekünk. Nagy kár, hogy minden gránátot és gyógyfüvet felzabálnak előlünk -- de persze valamit valamiért. Inkább ez, mint még egy pálya az MI-vel.

Intim fejlövés

Még egy szót sem írtunk a Raccoon City játékmenetéről, ami valójában legalább annyira eredeti, mint a piacon kapható Abidas-táska, de ez legyen vele a legkisebb gondunk. A stílust tekintve a játék leginkább a Gears of War játékokra hajaz, adott tehát egy TPS, amiben minden benne van, ami a stílust meghatározza. Bal ravaszra felugró fegyver-nagyítás, villanó-, repesz- és napalmgránátok, sok-sok karabély és pisztoly, na és persze fedezékrendszer. Nos, a szomorú hírünk az, hogy ezekből csupán egy dolog miatt nem fogunk idegeskedni, azok pedig a gránátok. A játékmenet legnagyobb hibája az, hogy a fegyverek hihetetlenül pontatlanok és gyengék lettek, ami miatt a harc maga a megtestesült kínszenvedés. A végigjátszás alatt többnyire valamilyen automata mordályt fogunk használni, melyek első lövése még majdnem pontosan a célkeresztünk közelébe csapódik be, de a másodiktól kezdve már a szélrózsa minden irányába repkednek majd azok a kicsiny ólomdarabkák, amiket útjukra bocsátunk. Mondanunk se kell, ez csak akkor nem szuperfrusztráló, ha egy folyosón állunk, s legalább 30 zombi van 10 méterre tőlünk, ilyenkor úgyis eltalálunk valakit, minden más esetben a golyóink nagy része kárba megy. Tehát tessék szépen megtanulni célozni, mert a katonáink nem fognak helyettünk! 
  
A másik bosszantó dolog, hogy bár a zombikba elég egy fél tár is, a zsoldosokba legalább 20 lövedéket kell belepumpálnunk, ha azt akarjuk, hogy ne zaklassanak minket tovább. Volt olyan símaszkos figura a játékban, aki még a tizedik fejlövés után is állva marad, szóval képzelhetitek, mennyire vízipisztolyos-érzést keltenek ezek a fegyverek. Ja, és persze töltényből sincs soha elég. Az egy dolog, hogy hiába hazudtoltuk meg sokadszorra kommandós diplománkat, úgy tűnik, hogy zsebekből se varrtak túl sokat a kabátkáinkra, 4-5 tartaléktárnál ugyanis nem fér el több egy játékosoknál. Ezért aztán a végigjátszás során mást se fogunk csinálni, mint hajolgatni a zombikból kihulló lőszeres kupacok és gránátok után. Természetesen még arra sem figyeltek a készítők, hogy automatikusan felszedjük a muníciót, ha átlépünk felettük, vagy legalább ne kelljen még egy ugyanolyan fegyvert felvennünk, ha a mienkből kifogy a töltény. Apropó felszedegetés! Magyarázza már el nekünk valaki, hogy miért kell pontosan ránéznünk a játékban valamire és konkrétan ráállnunk, ha fel akarjuk szedni? És miért kell egy percig keresnünk a társunk testét ahhoz, hogy felélesszük, ha egy ikonnal jelzi, hol halt meg? És hova tűnt a Mila Jovovich?!

Fedezékbe!

Visszatérve kicsit a lövöldözésre, sokkal pontosabb lőhetünk, ha használjuk a játékban lévő fedezékrendszert. Ez persze egy olyan játékban, ahol minden irányból zombik rontanak ránk, elég nevetségesnek és feleslegesnek hangzik, de a készítők úgy gondolták, hogy erre szükség lesz, így hát megkaptuk. Amellett, hogy tök felesleges, még a kivitelezése is elég gyengécskére sikeredett, mondhatni az egész olyan használhatatlan, mint a Syndicate vagy a FEAR 3 című FPS-ek esetében. A rendszer úgy működik, hogy odarohanunk valamilyen tereptárgy mellé, majd amennyiben még tovább nyomjuk az irányt az adott tárgy felé, akkor karakterünk beguggol mögé. Ilyenkor megpróbálkozhatunk a kihajlással, de előre szólunk, hogy egy nyugitabit kapjatok be előtte, ugyanis az esetek túlnyomó részében hősünk csak fel-alá fog talicskázni az akadály mentén, kihajolni nem igazán akaródzik nekik. Ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül a művelet, s közben nem haraptak minket farba a kamera felől érkező zombik, akkor jöhet a pontos tüzelés és gránáthajigálás, majd mehetünk a következő fedezék mögé. A készítők valószínűleg úgy gondolták, hogy majd a jobb pontosság miatt mindenki használni fogja ezt, de talán nem ártott volna előbb kipróbálni az egészet, vagy legalább még kétszer végigjátszatni a programot pár sráccal, mielőtt aranylemezt csinálnak belőle, ugyanis ebben a formában az egész rendszer használhatatlan. Oh, s mivel nincs külön gomb arra, hogy fedezékbe kerüljünk, ezért futás közben elkerülhetetlen lesz, hogy véletlenszerűen fedezékbe vágódjunk egy-egy autó vagy szemetes mögé. Ahogy Matisz nagypapa mondaná: Öröm és bódottá...

Van hova fejlődni

A játékban lelőtt ellenfelekért, a bizonyítékok gyűjtögetéséért és a laptopokba való feltöltéséért természetesen tapasztalati pontokat is kapunk, méghozzá nem karakterenként, hanem egyetlen gyűjtőpontot, amit aztán a játékélmény fokozására, szereplőink hatékonyabbá varázslására használhatunk fel. Ez speciel egy viszonylag jól sikerült részét képezi a szoftvernek, rengeteg kibontható fejlesztés és fegyver ösztönözhet minket az újbóli végigjátszásra. Minden karakterünknek kétféle passzív (állandó bónuszt biztosító), valamint háromféle aktiválható képessége van, és az utóbbiak közül indulás előtt mindig kiválaszthatunk magunknak egyet. Ezeket a képességeket a megszerzett tapasztalati pontokból bonthatjuk ki, valamint három lépésben még tovább is fejleszthetjük őket. Van olyan hős, aki gyógyító képességeket kap, van, aki meglátja, hogy a térképen merre hevernek a tárgyak és a felszedhető bizonyítékok, valamint akad olyan zsoldos is, aki pár másodpercre lángoló golyókat lesz képes kilőni. Egy-két képességet leszámítva mind elég érdekesnek és hasznosnak tűnt, egy kimaxolt hőssel már bátran próbálkozhatunk a nehezebb fokozatok végigtolásával, persze csakis hús-vér játékosok kíséretében. A tapasztalati pontokból aztán nem csak a hőseink képességeit, hanem különféle fegyvereket is feloldhatunk, melyek szerencsére már minden karakter előtt megnyílnak, ennek tükrében viszont az áruk is elég borsos. Személyes kedvencünk a MOB Special és a Heavy Machine Gun volt, melyek megszerzése után sokat javult a túlélési arányunk. Kár, hogy legalább 2-3 pályányi tapasztalati pontra volt szükségünk ahhoz, hogy megszerezzük ezeket, s akkor még nem költöttünk semmit a hőseink képességeire. A játék maga nagyjából 5-6 óra alatt végigtolható, persze csak akkor tart ilyen sokáig, ha minden sarokba bekukucskálunk bizonyítékok és biztonsági kamerák után kutatva, melyek egy kevéske színt visznek az amúgy ultraunalmas játékmenetbe.

Képtelenség

A Raccoon City látványára nem sok panaszunk lehet, mondhatni a játék közepesen jól néz ki. Bár a mozgás olyan, mint egy idióta rajzfilmben, ez nem annyira zavaró, mint a fent felsorolt hibái. A fények jók, a karaktermodellek kidolgozottak, a leszakadó testrészek látványa üdítően hat ránk, mindent összevetve vizuálisan a program elfogadhatóra sikeredett. Nagy kár, hogy az egészet olyan apróságok csúfítják, mint a plafonra és falba ragadó ellenfelek, vagy a zsúfoltabb helyeken 15-20 fps-re csökkenő képfrissítés. A grafika tehát elmegy -- ugyanez már nem mondható el a hangokról, azok ugyanis kegyetlenül bénák lettek. A zombik hörgése nevetséges, a társaink akcentusán pedig nem győztünk csodálkozni, mikor kinyitották a szájukat. A fegyverlövések zajai élettelenek, még Dolby Digital rendszeren se szólnak erőteljesen. Ja és zenéből is csak egy van, a főmenüben, az is piszkosul idegesítő. 

Mélyponton a sorozat

Ha belegondolunk, hogy ez egy Resident Evil játék, aminek előző PC-s részét kétszer-háromszor is végigtoltuk, meglehetősen értetlenül állunk a Raccoon City előtt. Hihetetlen, de alig van olyan része, ami kicsit is jól sikerült volna. Elbaltázott koncepciók, alacsony minőségi kritériumok jellemzik, csak nagy szünetekkel érdemes végigjátszani, ugyanis pillanatok alatt képes a legnyugisabb játékosból is kihozni az állatot. Csak fanatikusoknak ajánljuk.