Nem először szerepelnek hullámvasutak a Frontier Developments játékaiban, az apró brit csapat legalább féltucatnyi Rollercoaster Tycoon után már határozottan profinak számít ebben a témában. Ennek fényében mondhatnánk azt, hogy a Screamride esetében biztosra mentek, azonban egy dolog hibádzik: ez nem egy hullámvasutas játék, vagy legalábbis nem egy megszokott hullámvasutas játék. Oké, itt is vannak hullámzó sínpárok, őrült lejtők, éles kanyarok és természetesen a kétségbeesett sikoltozások sem maradnak el, azonban jelen tesztünk alanya bizonyos tekintetben lényegesen kevesebb a Frontier korábbi játékainál, bár azt is el kell ismernem, hogy más szempontból viszont sokkal több.
HULLÁMOK HÁTÁN
A Screamride ugyanis nem tycoon-játék, nincs benne parkmenedzselés, nem kell körmöt rágva figyelni, hogy pozitívba mászik-e a hónap végén a bevétel-kiadás mérleg. Nem, ez inkább egyfajta minijáték-gyűjtemény, de még ez a meghatározás is csalóka, mert igazából csak három „műfajban” kell jól teljesítenünk, viszont azok lényegesen komolyabbak annál, mint amik az ilyen kollekciókban szerepelni szoktak. Ráadásul a három kategóriából legalább kettő olyan, melyet eddig ritkán láttunk videojátékban.
Mert arra igen ritkán van példa, hogy a hullámvasutat nem megépítenünk kell, hanem azon a kocsikat végigvezetni. Itt pedig ezt kell tennünk, ami csak elsőre tűnik őrültségnek, egy rövid próba után kiderül, hogy inkább őrült mókás dolog. Ugye a kötött pálya miatt viszonylag kötve van a kezünk is irányítás tekintetében, így itt nem is a tökéletes kanyarbevétel a lényeg, hanem a megfelelő sebesség belövése: ha túl lassan megyünk, akkor az utasok fognak unatkozni, ha pedig túl gyorsan, akkor az első kanyarban lerepülünk a pályáról, ami mondjuk mókás dolog, de a pontszámunkat elég negatívan tudja befolyásolni. A másik játékmód ennek akár a párja is lehetne, és ez hasonlít legjobban a tradicionális vidámparkos játékokhoz: feladatunk az lesz, hogy úgy építsünk fel (vagy egészítsünk ki) egy hullámvasutat, hogy az teljesítse az adott pálya minél több kritériumát (zuhanások száma, hossz, kanyarok, rosszullét-generálás stb.) és közben ha lehet, maradjon viszonylag biztonságos is. Viszonylag, mert bármilyen furán is hangzik, egy-két utas elvesztése néha nem számít különösebb gondnak. Az én személyes kedvencem viszont az a mód, amiben egyszerűen csak rombolni kell, de azt okosan, ami meglepően komoly gondolkodást igényel sok esetben. A trükk ugyanis az, hogy csak megadott számú eldobható „kapszulát” kapunk, melyeket úgy kell elhajítanunk, hogy azok lehetőség szerint valamilyen láncreakciót indítsanak el, például úgy döntsenek romba egy-egy épületet, hogy az dominószerűen rántsa magával környékbeli társait is. Az egészből egy félig logikai, félig ügyességi, de teljes egészében őrülten mókás feladat kerekedik ki.
GOLYÓBAN SZÁLLNI ÉLVEZET
Főleg azért, mert a játék alatt dobogó motor direkt arra lett kiélezve, hogy a rombolás minél látványosabb legyen. Az Xbox One változatban az épületek szinte téglánként dőlnek össze, mi pedig lassítva, aprólékosan és vigyorogva nézhetjük végig, ahogy dobásaink során a földdel tesszük egyenlővé a pályákat. Sajnos ennek ára is van: a rombolást leszámítva kinézetre alig különbözik egymástól a régi- és új generációs változat, ráadásul valami rejtélyes okból a képfrissítés is hajlamos viszonylag gyakran mélyen az elfogadható határérték alá beesni.
Ezen a technikai malőrön viszont érdemes lehet túllépni a hullámvasutak szerelmeseinek, mert a Screamride alapvetően olyan élményeket kínál, melyeket eddig játékban nem igazán láttunk. Ha eddig azt hittétek, a hullámvasutakat csak felépíteni érdekes, akkor gondoljátok újra: itt a bizonyíték, hogy versenyezni rajtuk, vagy éppen lerombolni őket is lehet hasonlóan mókás.
