...legalábbis ezt gondolta mindenki egészen addig, amíg hat hónappal később gyenge segélykérő szignál nem érkezik a kihaltnak hitt városból. Walker kapitány és két képzett katonája, Lugo őrmester és Adams hadnagy kapják a feladatot, hogy kutassák fel Konradot és csapatát a homok lepte metropoliszban. Itt kapcsolódunk be a játékba, amelyben pár percen belül kiderül, hogy a homokdűnék alá temetett város mégsem olyan néptelen: a túlélő civileket a város feletti uralmat átvevő fosztogatók sanyargatják, feltűnnek a 33-asok túlélői, miközben a CIA emberei is keverik a kártyákat a lepusztult luxusszállodák árnyékában. Walker és emberei nekivágnak Dubainak, hogy kiderítsék, mi történt az elmúlt fél évben, mi után nyomoz az amerikai hírszerzés, él-e még Konrad ezredes és, hogy vajon miért akarja mindenki eltenni őket láb alól, amióta megérkeztek küldetésük helyszínére.

Vércseppek a homokban

Az már az elozetesekbol hamar kiderült, hogy a gigászi homokvihar tépte Dubai romjai elképeszto hangulatos díszletként szolgálnak majd egy kiadós lövöldözéshez, de amit a berlini illetoségu Yager Development fejlesztoi letettek az asztalra ez ügyben, az egészen fergeteges. A homok lepte üveg és acél monstrumok látványa annak ellenére is fantasztikus, hogy a kicsit öregecske Unreal Engine 3 jeleníti meg: az utcákat romok, törmelék halmok és luxusautók roncsai borítják, az elegáns hotelek halljait pedig homok tölti fel. Ám mindez nemcsak puszta grafikai adalék vagy hangulati elem, hanem a történet szerves része, ami ténylegesen befolyásolja a cselekmény egyes részeit. A dinamikusan változó idojárás következtében gyakran viharok csapnak le ránk, melyek alaposan csökkentik a látótávolságot, megnehezítve ezzel a mi és az ellenfeleink dolgát egyaránt. A hatalmas homoktömeg fegyverként is jó szolgálatot tesz, hiszen szétlove egy-egy homokkal borított, nagyobb üvegfelületet kellemetlen meglepetést zúdíthatunk az ellenlábasaink nyakába.

A kiváló környezet és az abból áradó, magával ragadó atmoszféra tehát adott, ám ezt minőségi tartalommal is sikerült feltölteni a stúdiónak. Maga a történet nem éppen eredeti, hiszen Joseph Conrad A sötétség mélyén címu regénye és egy tucatnyi háborús film paneljaiból áll össze, legfőképpen az Apokalipszis mostból merít sokat, ám kétségkívül jobban megírt és szokatlan hangvételű egy shootertol. A Spec Ops ugyanis a háború borzalmait és az emberi, katonai felelősség határait igyekszik illusztrálni, és emiatt olyan hatásvadász elemektől sem riad vissza, mint a megtépázott, fejjel lefelé lobogó amerikai zászló vagy néhány napalmtűzben megégett gyermekhulla. Igen, jól olvastátok, a játék meglepően erőszakos és durva jelenetekkel tarkított, nem szégyenlős a fejlövéseknél, kivégzéseknél, kínzásoknál sem, így nem csoda a rákerült 18-as karika, vagy hogy az Egyesült Arab Emírségekben azonnal betiltották a forgalmazását, amiben nyílván a választott helyszínnek is nagy szerepe volt.

Utazás pszichológiába

De mindezek mégis a történetet szolgálják alázatosan, hiszen a játék fő koncepciója, hogy igen kellemetlen döntési helyzetekbe hozzon minket. Rád és csapatodra mesterlövészek céloznak, előtted két megkötözött ember fellógatva himbálózik, és azt az utasítást kapod, hogy végezz egyikükkel. Kit mentesz meg? Katonatársadat, aki esetleg fontos információkkal szolgálhat a küldetésedhez? Az ártatlan civilt? Vagy megpróbálod mindkettőt, veszélyeztetve ezzel saját és csapattársaid életét? Talán kissé egyszerűen hangzik a felvázolt szituáció, de a történet beszippant minket annyira, hogy érdekeljen a virtuális karakterek további sorsa. A különböző morális választásaink döntően nem befolyásolják a játékmenetet, inkább a fordulatos cselekmény egyes szálai alakulnak kicsit másként tőle, de a lényeg úgy is inkább azon van, hogy miként számolunk el a lelkiismeretünkkel és a játékban megcselekedett tetteinkkel. Walker kapitány kálváriáját tökéletesen ültették át a játékmenetbe, főhősünk az utolsó fejezeteket nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megtörve botorkálja, káromkodja, monologizálja végig (Nolan North kellemes baritonján, aki az Assassin’s Creed Desmondjának és az Uncharted  Nathan Drake-jének is kölcsönözte a hangját) az egyre szaporodó rémlátomások közepette, hogy a provokatív és véres utazás végül egy komor és megdöbbentő befejezéssel záruljon. Ettől lesz különleges játék a Spec Ops, nem pedig a lövöldözős rész miatt.

Az ugyanis már sajnos közel sem olyan egyedi, hiszen tucatnyi játékból lesz ismerős a fedezékről fedezékre haladó harci rendszer, vagy a sablonos, pisztolyt, shotgunt, mesterlövészpuskát felvonultató fegyverarzenál. Van itt minden, ami népszerű mostanság, például a fejlövések utáni belassuló jelenetek, amikor egy másodperc töredékéig további lehetőségünk adódik egy újabb pontos találat bevitelére, vagy éppen a sebesültek látványos kivégzése. És bár mindez jól működik, sőt, néhol kifejezetten látványos, szépen animált akciószekvenciákban is részünk lesz, különleges élményt vagy komoly kihívást ne várjunk tőle. Főként az MI lagymatag (profi katonák nyílt terepen állnak meg tárat cserélni?), és a fegyverek hatékonyságát illetően is túllőttek picit a célon a fejlesztők, még sima Desert Eagle pisztolyunkkal is igen nagy mészárlást csaphatunk. Természetesen, ha kifogy a tár (megesik, bár rengeteg lőszertankoló dobozkát találunk a pályákon), nyugodtan felvehetjük az ellenfelek flintáit is, hiszen bár kevésbé precízek, kaszálni azokkal is lehet, mert inkább az ellenfelek mennyisége, nem pedig az intelligenciája fog problémát okozni. Az egyes fejezetek ennek ellenére is változatos küldetéseket kínálnak, például kamion oldalán lógva kell megmentenünk a vízkészletet, vagy helikopterről pusztíthatjuk az ellenséges gépeket, mindezt egy körülbelül 9-10 órát felemésztő játékidőben.

Csapatban, de mégis egyedül

Noha a hangsúly egyértelműen a főszereplő Walker kapitányon van, Adams és Lugo is fontos része a történéseknek. Talán a cselekmény szempontjából még lényegesebbek is, mint az ütközetekben, hiszen ők is folyamatosan kommentálják a történéseket, megosztják velünk a kétségeiket és próbálnak tanácsot adni a kényelmetlen döntési helyzetekben vérmérsékletük szerint. A lövöldözésekben már kevésbé vesszük hasznukat, és bár adhatunk nekik alapvető utasításokat a fedezésre, az előretörésre, vagy megjelölhetünk számukra egy-egy veszélyesebb, kiiktatandó ellenfelet, alapvetően elég önállóak. Így könnyen megesik, hogy mikor mi még csak próbáljuk felmérni az esélyeket, csapattársaink forrófejű Rambóként rontanak be a harctérre, mi meg mehetünk utánuk újraéleszteni oket. Ennek megfelelően csapatjáték vagy különösebb taktika kialakítására nem igazán lesz lehetoségünk, erre inkább majd az egyedi dubai helyszíneket felvonultató, és valóban team alapú multiplayer, vagy a nem sokkal a megjelenést követően DLC formájában érkező kooperatív játékmód lesz alkalmas.

Összességében kellemes és szórakoztató játékélményt kínáló, ám mégis elgondolkodtató darab a Spec Ops: The Line, melyben a rossz döntéseinkkel bizony könnyedén átléphetjük azt a bizonyos határvonalat, ahonnan nincs visszaút, és találkozunk a sötétebbik oldalunkkal. Dubai homokdűnéi között egészen biztosan így lesz, azt pedig gyorsan megtanuljuk: háborúban nincs jó döntés.