Sajnos nincs ilyen, pedig nem ártana a Spelunky indításakor egy rövid kérdőívet kitöltetni a játékossal. Olyasformán, mint a születési év kiválasztása a korhatáros címeknél. A kérdések a következők lennének: Megesett már, hogy egy játék annyira felidegesített, hogy szétverted a kontrollert a monitoron? Ha igen, az utolsó ilyen eset óta elérted a lelki béke egy olyan szintjét, amin ez nem ismétlődhet meg? Ha nem, akkor te és környezeted mennyire bánná, ha a Spelunky miatt ez ismét megtörténne? És a válaszok rögtön rá is világítanának, kinek való a Spelunky.

Kinek is való mindez?

Vasidegek, a cave exploring műfaj iránti elhivatottság és a dalai láma természete híján nem érdemes belefogni a játékba. Egyébként klasszikus, pszeudo-retro platformerről beszélünk (különösen grafika és zene terén), ahol kígyók fejére ugrálni, köteleken mászni, köveket dobálni kell a továbbhaladáshoz. Az alaptörténet szerint egy mesés kincsekkel tömött, földalatti hely felfedezésébe kezd hősöd – ám a fél világot körbeölelő barlangrendszerben halálos veszélyekből több akad, mint aranyból.

A szabályok spártaian egyszerűek. Minden pályán meg kell találnod a kivezető ajtónyílást, ami valahol lent, az ismeretlen mélységben vár. Pár élettel, bombával és kötélhágcsóval kezded leereszkedésed az alsóbb szintekre, s mindenfajta segítség nélkül kell kitapasztalnod a csapdák és gonosz lények működésének mikéntjét. Utad során denevérek, bumerángos őslakosok és hasonlók támadnak rád, de vagyonod az elszórt drágaköveket, kincset rejtő ládákat felszedve szépen gyarapodik, sőt, fegyvereket és barlangászathoz hasznos eszközöket is beszerezhetsz. Szokásos, 80-as évekből szalajtott platformernek hangzik, igaz? Hát nem az.

Sosemvolt játék a múltból

Mikor azt mondom, nincs mentési lehetőség, úgy értem, hogy egyáltalán nincs -- a halál után az egész játékot az elejéről kell kezdened. A legelejéről. Négy pályára, pályánkénti négy szakaszra osztva kell átvergődnöd a változatos arculatú barlangokon, és az utolsó etapon is elbukhatsz. Persze nem fogsz eljutni odáig, mert (és ezzel tutira megfogom a kihívásokra éhes platformrajongókat) annyira nehéz a játék, hogy vért izzadó kőszoborhoz hasonló csoda az, amikor nem purcansz ki rögtön. Ha az arcade műfaj hőskorában jön ki ez a cím, akkor ma így néznének ki a standard nehézségi fokok: Hard, Ultrahard, Nightmare, Spelunky.

Mozgásérzékelős szikla, acéltüskék az alsóbb szinten, késeket kieresztő oszlop? Instant halál. Pók a kincset sejtető vázában, piranha a kikerülhetetlen medencében, gyilkos csontvázzá összeálló csontkupac? Megdöglesz azonnal. De elég a kelleténél picivel nagyobbat esni, óvatlanul megnyomni a támadás gombot az egyébként hasznos eszközöket kínáló boltos közelében, vagy fél másodpercre lankadni hagyni éberséged. Ráadásul minden pálya véletlenszerűen generálódik a betöltés pillanatában, úgyhogy begyakorolni az útvonalat esélytelen. Visszatöltődő életerőről ne álmodj, bár ha megmented a némely részeken található szőke cicababát, ő cserébe ad egy szívecskét, ám ez legtöbbször kockázatosabb vállalkozás, mintsem megérné a szöszivel szenvedni.

A kihívás extrém volta mellett a Spelunky direkt igyekszik őrületbe kergetni a játékost. Ha egy-két sikeresen abszolvált pályarész után elbízod magad és figyelmetlen leszel: halál. Néha a barlang elején a környezet csak úgy elsötétedik, csak egy halovány gyertya világít meg téged: csúnya és biztos halál. Aztán véletlenszerű időpontokban odaröppen a hely szelleme, s a furfangos csapdákkal teli pályán az óriási, gyors halálhozó elől kell menekülni: frusztráló halál.

Ami nem öl meg, elszántabbá tesz

Mindezek után elképesztő, hogy a Spelunky ilyen viharos és egyöntetű elismerést váltott ki a kritikusokból. Tudjátok, miért? Mert addiktív. Az adrenalinfüggő gamer azon kapja magát, hogy bár három kontrollert darabokra tört a Spelunky felett, hajnalig ott ül előtte, "csak még egyszer megpróbálom" felkiáltással. Másnap pedig siet haza, hogy a "talán most sikerül a feléig eljutnom" jelszóval tovább nyüstölje a barlang halálcsapdáktól hemzsegő szintjeit. Ráadásul a számtalan játékórával egyre több felszedhető extra karakter, rejtett pályarész, vicces/hasznos eszköz és új szörny nyílik meg, amik üdítő meglepetéseket hordoznak. A frusztráló sikertelenség végére becsúszó sikerélmények pedig elhitetik veled, hogy érdemes szenvedni, újra és újra nekifeküdni a kegyetlen barlangrendszernek.

A legtöbb általam olvasott kritikában a tesztelő bevallotta, nem jutott el a negyedik barlang végére. Hát én sem, de nyugi, az emberiség 99 százaléka sosem fog. Ha az a típus vagy, aki dobott már ki mérgében gamer-eszközt az ablakon, szeretném, ha ezt észben tartanád!