Utazás viharos tengeren, menekülés hidroplánnal és oldalkocsis motorral, kincskeresés, logikai fejtörők és egy rendkívül aranyos, ráadásul hasznos kiskutya. Ugye milyen jól hangzik ez az egyveleg? Ugyanezt gondolhatták a Ubisoft Montpellier fejlesztői is, mikor elolvasták annak a mozifilmnek a forgatókönyvét, ami alapján nekik kellett videojátékot készíteniük. Kár, hogy a papírra vetett remek ötletek a végtermékre elvesztették minden erejüket.
Az Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn a hasonló című, Steven Spielberg rendezte egész estét animációs film játékváltozata, műfaját tekintve akció-platform-kaland, amelyben a címszereplő riportert és kiskutyáját kell irányítanunk, hol hagyományos 2D-s, hol külső (third person) nézetben. A sztori a maga nemében rém egyszerű: egy véletlen folytán belekeveredünk egy értékes műtárgy utáni hajszába, s mivel Tintin egy igazi kíváncsi firkász, úgy dönt, hogy minden veszély ellenére maga kíván a dolgok végére járni. Ennek eredményeként látogatunk majd el egy öreg kúriára, földalatti járatokba, egy óceánjáróra, kietlen sivatagba, tengerparti kisvárosba, ennek köszönhetően találkozunk elvetemült banditákkal, és nyilván ez vezet oda is, hogy be kell ülnünk mindenféle járművek volánja mögé. Sajnos az elsőre izgalmasnak tetsző helyszínekhez és eseményekhez nem kapcsolódik igazán élvezetes játékmenet, s mielőtt még bárki azt gondolná, mindez nem csak abból következik, hogy ezt a programot alapvetően nem a hardcore játékosoknak szánták.
Ha a dolgok praktikus oldalát nézzük, akkor a Tintin egy tökéletes gyerekjáték: van egy szimpatikus főhős, változatos és színes helyszínek, egzotikus történet, némi humor, erőszak pedig csak minimálisan, abszolút rajzfilmes módon, így éjszaka senki nem álmodik tőle rosszakat. Viszont attól, hogy valami a kisebbeknek szól, még nem feltétlenül kellene unalmasnak lennie. Elsőre még teljesen rendben van, mikor egy 2D-s platformpályán kell előre haladnunk, nagyokat ugorva, csapóajtókat és aranyrákokat keresve, kikerülve/kiütve az ellenfeleket, de amikor már a harmadik szinten kell ugyanezt csinálnunk, akkor egy kicsit csökkenni kezd a lelkesedés és a lendület. A helyzetet csak tovább rontja, hogy a program által nyújtott kihívás szinte nulla, az ugrándozás, a harc, az apró fejtörők (kulcskeresés, objektumtologatás, stb.) hat év felett senkinek nem okozhatnak komolyabb gondot, így egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy csak daráljuk a helyszíneket, és alkalmanként bosszankodunk a teljesen amatőr megoldások miatt. Mert ilyenek is vannak, főleg abból fakadóan, hogy a fejlesztők maguk is érezhették, a repetitív platformelemek kevesek lesznek az üdvösséghez, így a változatosság érdekében megbolondították a játékmenetet néhány igencsak félresikerült ötlettel.
Az egyik ilyen nem túl szerencsés momentum, mikor a játék 2D-ből külső nézetes megoldásra vált, mi pedig igyekszünk a karaktert úgy kezelni, mint ahogy az a külső nézetes játékoktól 2011-ben elvárt. Sajnos a fejlesztők nem tartják a lépést a játékiparral, így kénytelenek vagyunk megszokni a rögzített kameranézetet, ami ugyan nem katasztrófa, de elveszi a játékos minimális szabadságérzetét is, és a játék olyan érzést kelt, mintha be lennénk zárva egy dobozba. A külső nézet amúgy helyenként kergetős/menekülős akciószekvenciát is jelent, méghozzá sokszor a lehető legidegesítőbb, a „szereplő fut a kamera felé” megoldással, azaz Tintint szemből látjuk, fogalmunk sincs, hogy merre megyünk, de azért igyekszünk megfelelni a program által támasztott elvárásoknak. Ennél már csak az a rosszabb, mikor mindenféle tutorial nélkül harcolni kell (például visszaemlékezés formájában, daliás hajóskapitányként), és pusztán próbálkozással (értsd: eszetlen kattintgatással és gombnyomkodással) kell rájönnünk, hogy miképp is lehet kardélre hányni a ránk törő kalózokat. Aztán vannak még a járműves részek, amiből a repülős, viharban/kanyonban menekülős megoldás egészen kellemes (továbbá pofon egyszerű), viszont a motoros üldözés már inkább a kínos kategória. Szép dolog ugyan a gyermeki lélek védelme, az oltalom a túlzott agresszió ellen, de azt még egy hatéves is gyorsan belátja, hogy a géppisztollyal felszerelt helikopterek ellen csak a bolondok vetnek be gumimadzagos csúzlikat.
Akad tehát „érdekesség” bőven, ám hiba lenne elhallgatni, hogy az elbaltázott ötletek mellett találkozhatunk egészen jópofa, szerethető megoldásokkal is. A fehér eb szerepeltetése például ebbe a kategóriába tartozik, Snowy irányítása igazi felüdülés (főleg, mikor nyomot követünk vele), legyen szó akár a 2D-s, akár a külső nézetes megoldásokról, sőt, Tintinnek is akadnak kiváló pillanatai, példának okáért az az óceánjárós rész, mikor egy csáklyával kell megoldanunk a továbbjutásunkat.
A film történetét végigkövető szóló mód mellett a menüben találkozhatunk még kooperatív pályákat biztosító opciókkal, illetve egy challenge móddal, ahol a sztori járműves részeit lehet újra és újra végrehajtani a minél jobb eredmények érdekében. Ez utóbbi lehetőség létjogosultsága némileg kérdéses, azonban a többszereplős módra érdemes odafigyelni, ugyanis itt teljesen új területeket járhatunk be, akár másodmagunkkal is. A kooperatív módban Haddock kapitány elméjében barangolhatunk kicsit, és egy központi teremből, ajtókon keresztül juthatunk el a különböző pályákra, ahol a sztori módban megismert játékelemekkel találkozhatunk, kiegészítve a karakterekre jellemző egyedi tulajdonságokkal (Haddocknál a brutális erő, Tintinnél a szigony), melyek segítségével akár rejtett helyekre is bejuthatunk. A fiatalabb korosztály (illetve konzolon az achievement farmolók) számára lehet még érdekes a pályákon található érmék gyűjtögetése, amelyekkel mindenféle kosztümöket és egyéb kiegészítőket vásárolhatunk a karaktereinknek.
Mivel a játékélményt általában a technikai háttér is jócskán befolyásolja, ezért érdemes megjegyezni, hogy a nyilvánvaló konzolos port ellenére a PC-s verzió teljesen korrekt munka (mondjuk a Ubisoft csapataira ilyen téren eddig sem volt panasz). A menürendszer és az irányítás abszolút rendben van, és a grafikai beállítások hiánya sem zavaró, egyrészt mert a játék teljesen tűrhetően néz ki (a textúrák például sokkal élesebbek, mint a konzolos verzióban), másrészt azért, mert ebben a programban aztán tényleg nincs helye a full HD felbontásnak, a tizenhatszoros anizotróp szűrésnek, az élsimitásról nem is beszélve. Technikailag tehát teljesen elfogadható Tintin kalandja, kár, hogy a játékmenetet nem sikerült változatos és maradéktalanul élvezhető elemekkel feltölteni. Azoknak, akik nagy rajongói a figurának, illetve szívesen újra átélnék a film eseményeit, valószínűleg megfelelő szórakozást nyújt, de a kaland- és platformjátékok szerelmesei biztos, hogy találnak ennél jobb megoldást az év utolsó hónapjaiban.
Alapozó
Az Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn a hasonló című, Steven Spielberg rendezte egész estét animációs film játékváltozata, műfaját tekintve akció-platform-kaland, amelyben a címszereplő riportert és kiskutyáját kell irányítanunk, hol hagyományos 2D-s, hol külső (third person) nézetben. A sztori a maga nemében rém egyszerű: egy véletlen folytán belekeveredünk egy értékes műtárgy utáni hajszába, s mivel Tintin egy igazi kíváncsi firkász, úgy dönt, hogy minden veszély ellenére maga kíván a dolgok végére járni. Ennek eredményeként látogatunk majd el egy öreg kúriára, földalatti járatokba, egy óceánjáróra, kietlen sivatagba, tengerparti kisvárosba, ennek köszönhetően találkozunk elvetemült banditákkal, és nyilván ez vezet oda is, hogy be kell ülnünk mindenféle járművek volánja mögé. Sajnos az elsőre izgalmasnak tetsző helyszínekhez és eseményekhez nem kapcsolódik igazán élvezetes játékmenet, s mielőtt még bárki azt gondolná, mindez nem csak abból következik, hogy ezt a programot alapvetően nem a hardcore játékosoknak szánták.
Kicsiknek, kicsit unalmas
Ha a dolgok praktikus oldalát nézzük, akkor a Tintin egy tökéletes gyerekjáték: van egy szimpatikus főhős, változatos és színes helyszínek, egzotikus történet, némi humor, erőszak pedig csak minimálisan, abszolút rajzfilmes módon, így éjszaka senki nem álmodik tőle rosszakat. Viszont attól, hogy valami a kisebbeknek szól, még nem feltétlenül kellene unalmasnak lennie. Elsőre még teljesen rendben van, mikor egy 2D-s platformpályán kell előre haladnunk, nagyokat ugorva, csapóajtókat és aranyrákokat keresve, kikerülve/kiütve az ellenfeleket, de amikor már a harmadik szinten kell ugyanezt csinálnunk, akkor egy kicsit csökkenni kezd a lelkesedés és a lendület. A helyzetet csak tovább rontja, hogy a program által nyújtott kihívás szinte nulla, az ugrándozás, a harc, az apró fejtörők (kulcskeresés, objektumtologatás, stb.) hat év felett senkinek nem okozhatnak komolyabb gondot, így egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy csak daráljuk a helyszíneket, és alkalmanként bosszankodunk a teljesen amatőr megoldások miatt. Mert ilyenek is vannak, főleg abból fakadóan, hogy a fejlesztők maguk is érezhették, a repetitív platformelemek kevesek lesznek az üdvösséghez, így a változatosság érdekében megbolondították a játékmenetet néhány igencsak félresikerült ötlettel.
Ahol még a lóláb is kilóg
Az egyik ilyen nem túl szerencsés momentum, mikor a játék 2D-ből külső nézetes megoldásra vált, mi pedig igyekszünk a karaktert úgy kezelni, mint ahogy az a külső nézetes játékoktól 2011-ben elvárt. Sajnos a fejlesztők nem tartják a lépést a játékiparral, így kénytelenek vagyunk megszokni a rögzített kameranézetet, ami ugyan nem katasztrófa, de elveszi a játékos minimális szabadságérzetét is, és a játék olyan érzést kelt, mintha be lennénk zárva egy dobozba. A külső nézet amúgy helyenként kergetős/menekülős akciószekvenciát is jelent, méghozzá sokszor a lehető legidegesítőbb, a „szereplő fut a kamera felé” megoldással, azaz Tintint szemből látjuk, fogalmunk sincs, hogy merre megyünk, de azért igyekszünk megfelelni a program által támasztott elvárásoknak. Ennél már csak az a rosszabb, mikor mindenféle tutorial nélkül harcolni kell (például visszaemlékezés formájában, daliás hajóskapitányként), és pusztán próbálkozással (értsd: eszetlen kattintgatással és gombnyomkodással) kell rájönnünk, hogy miképp is lehet kardélre hányni a ránk törő kalózokat. Aztán vannak még a járműves részek, amiből a repülős, viharban/kanyonban menekülős megoldás egészen kellemes (továbbá pofon egyszerű), viszont a motoros üldözés már inkább a kínos kategória. Szép dolog ugyan a gyermeki lélek védelme, az oltalom a túlzott agresszió ellen, de azt még egy hatéves is gyorsan belátja, hogy a géppisztollyal felszerelt helikopterek ellen csak a bolondok vetnek be gumimadzagos csúzlikat.
Akad tehát „érdekesség” bőven, ám hiba lenne elhallgatni, hogy az elbaltázott ötletek mellett találkozhatunk egészen jópofa, szerethető megoldásokkal is. A fehér eb szerepeltetése például ebbe a kategóriába tartozik, Snowy irányítása igazi felüdülés (főleg, mikor nyomot követünk vele), legyen szó akár a 2D-s, akár a külső nézetes megoldásokról, sőt, Tintinnek is akadnak kiváló pillanatai, példának okáért az az óceánjárós rész, mikor egy csáklyával kell megoldanunk a továbbjutásunkat.
Egységben az erő
A film történetét végigkövető szóló mód mellett a menüben találkozhatunk még kooperatív pályákat biztosító opciókkal, illetve egy challenge móddal, ahol a sztori járműves részeit lehet újra és újra végrehajtani a minél jobb eredmények érdekében. Ez utóbbi lehetőség létjogosultsága némileg kérdéses, azonban a többszereplős módra érdemes odafigyelni, ugyanis itt teljesen új területeket járhatunk be, akár másodmagunkkal is. A kooperatív módban Haddock kapitány elméjében barangolhatunk kicsit, és egy központi teremből, ajtókon keresztül juthatunk el a különböző pályákra, ahol a sztori módban megismert játékelemekkel találkozhatunk, kiegészítve a karakterekre jellemző egyedi tulajdonságokkal (Haddocknál a brutális erő, Tintinnél a szigony), melyek segítségével akár rejtett helyekre is bejuthatunk. A fiatalabb korosztály (illetve konzolon az achievement farmolók) számára lehet még érdekes a pályákon található érmék gyűjtögetése, amelyekkel mindenféle kosztümöket és egyéb kiegészítőket vásárolhatunk a karaktereinknek.
Szódával elmegy
Mivel a játékélményt általában a technikai háttér is jócskán befolyásolja, ezért érdemes megjegyezni, hogy a nyilvánvaló konzolos port ellenére a PC-s verzió teljesen korrekt munka (mondjuk a Ubisoft csapataira ilyen téren eddig sem volt panasz). A menürendszer és az irányítás abszolút rendben van, és a grafikai beállítások hiánya sem zavaró, egyrészt mert a játék teljesen tűrhetően néz ki (a textúrák például sokkal élesebbek, mint a konzolos verzióban), másrészt azért, mert ebben a programban aztán tényleg nincs helye a full HD felbontásnak, a tizenhatszoros anizotróp szűrésnek, az élsimitásról nem is beszélve. Technikailag tehát teljesen elfogadható Tintin kalandja, kár, hogy a játékmenetet nem sikerült változatos és maradéktalanul élvezhető elemekkel feltölteni. Azoknak, akik nagy rajongói a figurának, illetve szívesen újra átélnék a film eseményeit, valószínűleg megfelelő szórakozást nyújt, de a kaland- és platformjátékok szerelmesei biztos, hogy találnak ennél jobb megoldást az év utolsó hónapjaiban.
