Amikor a Sims 2 megjelent, sokan szóvá tették, hogy miért hiányzik az alapcsomagból az első felvonásba kiegészítők útján belepakolt mindenféle jóság, ám aki kicsit is ismeri az ipart, csak mosolygott: dőljünk hátra, és várjunk, míg befut a Hot Date, a Vacation, meg az Unleashed Sims 2-re hangszerelt verziója. Magam is ezt tettem, és én is vigyorgok, hiszen beigazolódtak szavaim: a randizós pakk leszármazottja már megérkezett, a Nightlife le sem tagadhatja vérvonalát, és most a „póráztalan” kiegészítő, az Unleashed porontya is befutott.


„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, akit megszelídítettél”

Társas lény az ember. Ezért volt a legsikeresebb Sims 1 kiegészítő az Unleashed, és biztos, hogy nagy népszerűségnek fog örvendeni ez a csomag is. Tegyünk hozzá rögtön még valamit. Az EA a Sims 2 kiegészítőivel jól megfigyelhető irányvonalat alakított ki: az egyes pakkok a család egy-egy generációjához szólnak, így mindenki megtalálja a saját szórakozását (és persze emiatt mindenki megvesz egy-egy kiegészítőt a kínálatból). Az Egyetem a tinikhez szólt, az Éjszakák a felnőtteknek, a Vár az üzlet az életre felkészült-felkészülő fiatal felnőtt korosztályhoz, a Házi kedvenc pedig a gyerekekhez. Épp emiatt ez a pakk kínálja a legkönnyedebb szórakozást, tehát aki megijedt az előző csomag bonyolult és nehéz mechanizmusaitól (bár az egyetemi és az éjszakai élet is elég hajszás volt, ha nem szervezted meg kellőképp hőseid életét), megnyugodhat: ez a rész szó szerint gyerekjáték – persze Will Wright örökségéről lévén szó, nagyon is komoly gyerekjáték, ami az életre nevel, a belcímben idézett kishercegi gondolat jegyében.

Az új részben tehát famíliánkat kutyákkal és macskákkal egészíthetjük ki. A négylábú társak családunk teljes értékű tagjai, egyetlen apró különbséggel: bár van személyiséglapjuk, közvetlenül nem irányíthatjuk őket, így leginkább a tipegő (toddlers) generációhoz hasonlóak. Ez az analógia azért is helytálló, mivel ugyanúgy, ahogy a csöppségeket, e lényeket is oktatni kell, mégpedig két ágon. Az egyik az ösztönrendszer „hajlítása” saját igényeinknek megfelelően, a másik egyszerű parancsok betanítása. Nézzük át ezt a két metódust!

Az állatok ugyanolyan szükségletekkel rendelkeznek, mint kétlábú gazdáik: éhség, kényelem, ürítés, energia, szórakozás, társaság, higiénia – a környezet helyébe azonban egy új elem lépett: a rágás (ebek), illetve a karmolászás (cicák). Mivel az állatokat ösztöneik vezérlik, ha például rájuk jön a szapora, ott végzik el dolgukat, ahol épp vannak – akár a nappali közepén is. Ha nem akarod, hogy ez szokássá váljon, meg kell szidni, ám ha odakint végzik a dolgukat, meg kell dicsérni őket. Minden fontos megmozdulást jutalmazni/büntetni kell: a higiénia rendszeres fürdetést kíván, és ha jól tűri az állat a tortúrát, dicséret, ha nem, szidás jár érte. Ugyanez a bútor összerágásáért, karmolásáért, illetve az ennek kiváltására megvásárolható gumicsont/kaparófa használatáért; tányér kinyalása kontra állateledel evése, ágyban heverészés kontra vackon, ólban alvás; járókelők megugatása, megkergetése kontra nyugodt viselkedés, és így tovább. Csak az elején kell minderre odafigyelned, a tanulási folyamat (az állat értelmének függvényében) elég gyors, feltéve persze, ha következetes vagy. Itt megint beúszik napjaink játékipari trendje, a sokszor emlegetett „jin és jang effekt”: ha gonosz vagy, nevelheted úgy is kedvenc pitbull terrieredet, hogy támadjon-ugasson meg minden idegent, így legalább kevesebbet kell törődnöd a lépten-nyomon becsöngető, ház előtt lófrálgató szomszédokkal... Kifejezett harci ebet nem lehet kiképezni, de azért némi vadságot bele lehet csempészni a szürke mindennapokba.

The Sims 2: Házi kedvencThe Sims 2: Házi kedvencThe Sims 2: Házi kedvenc


Blöki, a jó munkás eb

A másik metódus ennél szimplább: olyan parancsokat, mint a „gyere ide!”, „marad!”, „hempereg!”, „beszél!”, „pitizik!”, „pacsit!”, „tetszhalott!” lehet beleverni az állatok kobakjába. Ez több dolog miatt is előnyös. Először is olcsón lehet aspirációs pontokat gyűjteni, ugyanis a vágyak között is megjelennek ezek (pl. Morzsa engedelmeskedik a „gyere ide!” parancsnak), ami igaz, hogy kevés pontot ér, de sokszor elérhetőbb, mint mondjuk egy zongora megvásárlása. Ám van ennek egy érdekesebb haszna is: házi kedvenceid munkát vállalhatnak! Három karrier vár rájuk: rendvédelem, szolgáltatóipar és a showbusiness. Ezekben – a tini- és nyugdíjas állásokhoz hasonlóan – négy lépcsőfok van, az előléptetés alapja bizonyos parancsok ismerete, tehát igen hamar és könnyen el lehet jutni a ranglétra tetejére. Mivel a dolog egyszerű, mint fagolyó, egy kisebb falkával tisztes pénzt lehet begyűjteni, hisz a csúcson a napi kereset 1200-1400 simoleon között mozog, a gazdinak dolgoznia sem kell, eltartják a nagylábúak – így ez akár egy újabb otthoni munkának is tekinthető, amihez még egy társul: a kedvenceket el is lehet adni, ennélfogva a kutya- vagy macskatenyésztés jövedelmező szakmává válhat. Az utánpótlás pedig adott, hiszen kedvenceink természetesen szaporodnak is.

Legendás lények gondozása

Bár állatot boltban is lehet venni (illetve, mint gyermeket, örökbe is lehet fogadni), az igazi móka saját kreatúráink megalkotása. Ugyanazon a képernyőn, ahol simjeinket megteremtjük, hozhatjuk létre négylábú barátainkat. Több tucatnyi fajta közül (ebeknél külön van nagy- és kistestű választék) bökhetünk rá kedvencünkre, amit aztán kedvünkre formálhatunk, bernáthegyifejű-uszkártestű szerzeteket is teremthetünk, a simekhez hasonló tolókákkal lehet aztán tovább finomítani a csontvázszerkezet minden apró részletét. Ráadásul a fejlesztők kikölcsönözték az újkori Need for Speed-játékok egyik megoldását is: a lényekre rétegekben lehet pakolni a mintákat (folt a szem köré, „zokni” a lábakra, dalmata-pöttyök a testen stb.), különböző színekben, így semmi nem állja útját a kreativitásnak. Miután a szaporodásban is szerepet játszik a genetika, két ilyen rém párzásának végeredményét megjósolni sem lehet. Akinek azonban tetszik a végeredmény, telefonon törzskönyveztetheti kedvencét, így a stúdióban már az új fajta is kiválasztható lesz. Az alkotási folyamat végén itt is be kell állítani új társunk jellemét, azonban a képlet egyszerűbb, mint a simeknél: zseni/bamba, örökmozgó/lusta, emberkerülő/barátkozó, agresszív/félénk, és igénytelen/kényes, három fokozaton – mindezek a tanulás tempóját, a szükségleteket, illetve az ösztönreakciókat befolyásolják.

Szintén trend a Sims 2-ben, hogy minden epizódban megjelennek speciális fajok. Az alapcsomagban a földön kívüliek, az Egyetemben a zombik, az Éjszakákban a vámpírok, a Vár az üzletben Servo. Itt a farkasemberek jelentik az izgalmat: ha sok fa veszi körül a házat, a kertben felüti fejét a gaz, vagy gyermek van a családban, feltűnnek az ordasok, ezek harapása terjeszti a kórt. A megmart személy éjszaka alakul át, „tele energiával, erővel, csillapíthatatlan éhséggel”; a betegséget a helyi állatgondozótól vásárolható szérummal lehet elmulasztani. Sajnos akárhogy szerettem volna, nekem egyelőre nem jött össze a dolog, így erről többet nem tudok mondani, de legalább nem lövök le minden poént.

The Sims 2: Házi kedvencThe Sims 2: Házi kedvencThe Sims 2: Házi kedvenc


És még, valamint, végül

A csomag része egy csomó tárgy a házi kedvenceknek, egy új téma (sci-fi a ’60-as évek stílusában), és néhány építészeti újdonság. Nem szóltam még arról, hogy a kutyák-macskák mellett lehet hörcsögöt és papagájt is venni; ezek inkább díszállatok, bár utóbbit lehet beszédre tanítani, amivel a karizma fejleszthető az unalmas, tükör előtti hablatyolás helyett. Az értékeléshez feltétlenül ki kell azonban emelnem valamit: a fejlesztők animációs csapatát most már fel kellene terjeszteni valami szakmai díjra. Egyszerűen zseniális a mostani munkájuk is! Nem tudom, mennyi ideig tanulmányozták az állatokat, de megunhatatlan móka figyelni az ebek és cicák tökéletes mozdulatait. Plusz pontot érdemel a zenei anyag is (lásd külön), negatív viszont, hogy az alapjáték hibái továbbra is fennállnak, tehát simjeid most már nemcsak a székekben, hanem saját háziállataikban is lépten-nyomon el fognak akadni...

A Házi kedvenc ügyesen összerakott csomag, érezhetően a fiatal generációra kihegyezve; nem túl bonyolult, ám jól rávezet az állatokkal szembeni felelősségre, épp ezért a család minden tagjának ajánlott. Amúgy meg kötelező is, hiszen milyen világ az, ahol nem veszik körül az embert kutyák és macskák?