A beszédes nevű pakkban ugyanis korábbi expanziók kedvenc extra teremtményeit látjuk viszont: vérfarkasokat, zombikat, boszorkányokat, illetve tündéreket. Ami igazán extra, hogy ezeket a figurákat (az élőhalott kivételével) már a karakterszerkesztőben létrehozhatod (sőt akár szellemet és – a Vár a színpad birtokában – dzsint is), ráadásul a vérfarkasnál még az átváltozott külsőt is megtervezheted, a tündéreknél a szárny alakját, színét, vámpíroknál pedig az agyarukat. Mindezeken túl hat, a csomag témájához kapcsolódó jellemvonást és kilenc életcélt is beállíthatsz, így a kötelező plusz öltözékekkel együtt ez a rész nagyjából rendben van.

Mindenféle fura szerzet

A nagy attrakciót nyilván az új teremtmények jelentik, akiket egyébként nemcsak a CAS-ben hozhatsz létre, hanem varázsitalokat elfogyasztva is (a visszaváltozás ugyanígy történik). A leveket megveheted készen, de magad is megfőzheted ezeket az új alkimista munkaállomás segítségével, ehhez természetesen egy új jártasság is társul, sőt akár az ipart is kiválthatod rá, így nagyüzemben gyárthatod a csodafőzeteket, amiket aztán a barátaidnak is elpostázhatsz, hála a közösségi funkcióknak. Ha már itt tartunk, egy új állás is van, a jövendőmondó, két választható ággal: lehetsz klasszikus tenyérjós vagy médium; a fura az, hogy mindezek a régi „rabbit hole” mechanizmust használják, azaz simjeid eltűnnek a munkavégzés idejére, ami azért elég fura az Álomállások óta – úgy tűnik, sokat nem akartak gürcölni vele a fejlesztők...

No de lássuk magukat a lényeket! A farkasember alapeset: bármikor átváltozhatsz, de teliholdkor automatikusan megtörténik a dolog (ez alapesetben hatnaponta következik be, a folyamatot az új holdfázis-kijelzőn követheted nyomon). Ez a lény épp olyan jó a gyűjthető holmik kiszaglásában, mint a kutyák, így hamar összekaparhatja az alkímiához szükséges cuccokat, sőt az értékes drágaköveket is (amiket már egy új masinán magad is megcsiszolhatsz!), ezen kívül szervezhetsz saját falkát is, a kórt harapással terjesztve.

A tündér kicsivel érdekesebb, ugyanis különféle aurákat hozhat létre maga körül, amik a körülötte lévő simek hangulatát javítják, vagy épp gyorsítják bizonyos képzettségek, jártasságok elsajátítását, felvértezhet másokat a repülés képességével, de akár aljas csapdákat is elhelyezhet. Külön bónusz, hogy a növényeket is gyorsabb növekedésre serkentheti, ami remekül passzol a kertészkedés mellé. Mindez varázserőt fogyaszt, amit vagy a tündérlakba behúzódva, vagy az új vonatos terepasztal szerelvényébe beülve tölthetsz fel, mert bizony, e lények egészen apróra összezsugoríthatják magukat.

A boszorkányok hasonló mechanizmussal bírnak: különféle (jó) bűbájokat és rút átkokat szórhatnak másokra, zombikat kelthetnek életre, de ki is kúrálhatják eme állapotot, rendbe hozhatják a házat (takarítás, javítás); mindehhez különféle varázspálcákat vásárolhatsz, amikkel párbajozni is lehet. A tündérhez hasonlóan ők is varázserőt használnak ehhez, amit a röparénában seprűlovagolva „tankolhatnak fel”. Extraként macskát, vagy bármilyen hüllőt/rágcsálót is maguk mellé vehetnek, és ha eme társ a közelükben van, kevesebb „manát” használnak el, és gyorsabban is fejlődnek. Apropó, fejlődés: sajnos mind a boszik, mind a tündérek esetében a folyamat rejtett, így nem tudhatod, hogyan is állsz, ami szerintem rendkívül buta tervezői döntés.

És aztán itt vannak még a vámpírok is, akik bár régi ismerősök, ők is kaptak némi frissítést – például főzhető olyan varázslé számukra, amelytől már vígan eléldegélnek a napfényben is, ráadásul egy olyan életcéljutalom is megvásárolható számukra (ilyenből is van féltucat új), amitől halhatatlanokká válnak. Ami pedig a zombikat illeti... nos, őket jobb elfelejteni... 

A Hold árnyékosabb oldala

A zombikkal ugyanis érkezett egy komoly bug, ami azt eredményezte, hogy az élőholtak folyamatosan özönlöttek, szétbarmolva mindent a szomszédságokban (és a mentési fájlban...), és bár ezt egy folt azóta javította, akad még problémából épp elég. Az öreg motor amúgy is nehezen bírja már, hogy csillogó szárnyú tündérek, látványosan mágiázó boszorkányok hemzsegjenek akár régi városainkban, akár az újban, Moonlight Fallsban, ami a jól ismert (elsősorban memóriakezelési) gondokat csak tetézi. És bár a fentieken túl van még pár bónusz (méhészkedés, új állatok, növények, gyűjthető tárgyak, receptek, berendezési tárgyak, plusz régi kedvencünk, Kampecz Karola), a „Természetfeletti erők” véleményem szerint egy tipikus expanzió: túl sokat nem tesz hozzá az alapműhöz, így akit a fentiek különösebben nem hoznak lázba, nyugodtan félreteheti a pénzt a jövő hónapban érkező Évszakokra, ami jóval tartalmasabbnak ígérkezik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!