Mindezt megtehetném, és mégsem teszem, mint ahogy azt sem akarom bizonygatni, hogy vártam már a harmadik felvonást. Vártam, de nem úgy, mint a Messiást. Nem úgy, mint sok-sok évvel ezelőtt vártam bármely bejelentett és ígéretesnek tűnő projektet. Hogy én változtam-e meg vagy a játékvilág, az persze megítélés kérdése. Én még érzek magamban annyi gyermeki örömöt a videojátékok iránt, hogy tudjak lelkesedni, ha van miért, így az előző kérdést akár megválaszoltnak is tekinthetnénk. Ezt az érzést erősíti bennem a Sims 3 is – és ez az a nézőpont, amelyre fókuszálok ebben a véleménynyilvánításban.

Sokkhatás...

Essünk túl a nehezén. A TS3 egy erősen feljavított TS2, így aztán azok, akik olyasfajta dimenzióváltást vártak tőle, mint 2004 végén, amikor a második stáció berobbant, minden bizonnyal csalódnak. A látványvilág nem sokban változott, bár korszerűsödött technikailag; nagyobb felbontások támogatása, rengeteg új grafikai hatás, utóbbiak miatt pedig azért mégiscsak gusztusosabb, modernebb, miközben megőrizte a maga kissé infantilis báját, ám sokan lesznek, akik megjegyzik majd, hogy 2009-ben ennél azért többet vártak volna. Sok mindent bevethetnek ezen állítás megvédésére, sokkal egyet is lehet érteni, de ugye ez már jórészt ízlés kérdése. Az például bizonyosan nem lesz vita tárgya, hogy az animáció szinte tökéletes, ezzel soha nem volt, és most sincs baj. És hogy mégis mivel van, azaz mi az, ami miatt mégiscsak ezzel indítottam ezen írást? A válasz a motor mélyén keresendő. A legsokkolóbb felismerés ugyanis akkor éri az embert, amikor először szembesül vele, hogy simjeink ismét elakadnak egymásban és a tárgyakban. Dühítő, elkeserítő és érthetetlen, hogy öt év kevés volt valami normális útkereső rutin megírására. És ugye elsősorban nem a hangosan kiabáló, ágáló karakterek látványa a legborzasztóbb, még csak nem is az, hogy az utcán megállnak és jobbra-balra sasszézgatnak a szembejövők, hogy valahogy kitérjenek egymás útjából, hanem az emiatt elvetett parancsok, melyeken romba dőlhet jól felépített stratégiád. Emiatt kénytelen vagy a kelleténél több mikromenedzselést beiktatni, azaz szünetet elrendelve végigjárni a simeket, utasításaid megfelelő végrehajtását ellenőrizendő. Ez, főleg 2009-ben, főleg azután, hogy fél évtizede szenvedünk ezzel, számomra a legdurvább mélyütés. És nem az egyetlen. Sajnos a régi hibák mind visszaköszönnek, a rossz memóriakezeléstől a hibás animációkon át az olyan „apróságokig”, hogy a ház fala mellé tett fa ágai belógnak a lakásba, sőt, újak is jelentkeztek. Sorolhatnám tovább a bajokat, de azt hiszem, egyelőre ennyi elég lesz annak szemléltetésére, miért is kezdtem olyan keserű felhangokkal ezt a tesztet – ám nyilván mindenkit inkább a játékmechanizmus érdekel, amiben jóval több a dicsérnivaló.

Lépések előre és hátra

A játék indítása egy extra lépésből áll, ugyanis kaptunk egy indítópanelt, amelyen a letöltött tartalmakat kezelhetjük vagy akár ki is kapcsolhatjuk, automatikusan telepíthetjük a leendő foltokat, értesülhetünk a friss eseményekről, illetve menedzselhetjük feltöltéseinket, a „webkettő” nevében, hiszen immár a Spore-hoz hasonlóan oszthatjuk meg a közösséggel alkotásainkat. A második lépcső a szomszédság kiválasztása. Engem itt ért a második ütés, ugyanis egy darab várost sikerült a fejlesztés nem rövid ideje alatt összepakolnia számunkra. Erre nem lehet mentség a nyitott játéktér, alapjaiban ez semmiben nem különbözik ugyanis a TS2-től, ahol ugye alapból három település várt ránk.

Ráadásul nem lehet saját szomszédságot létrehozni, márpedig ez, összehasonlítva a második résszel, ahol akár a SimCityből is importálhattunk régiókat, erős visszalépés, és bár akinek van türelme hozzá, ezt a szomszédságot egy az egyben legyalulhatja és nekiállhat újraépíteni, de ez nem egyenértékű azzal, amikor egy általad választott topográfiájú terepen építed fel álmaid városát. Ha ezen túllendültünk és kiválasztottuk saját Sunset Valley példányunkat (bármennyi lehet belőle, ez szolgál profil gyanánt), egy kissé átalakított kezelőfelület fogad minket. Újabb vallomás: elsőre kicsit logikátlanabb volt számomra ez a megoldás, nem esett annyira kézre, mint a régi, a város szabad szerkesztését például csak egy plusz lépéssel, a Beállítások menü előhívásával érheted el. Sajnos a településhez nem tartozik olyan sztorimód, mint a második részben, itt csak egyes famíliák életébe folyhatsz bele, ezek jó része viszont engem nem kötött le. Jobban jársz, ha elkészíted saját karakteredet vagy családodat, és szembesülsz az első alapos tuninggal.

Simteremtés felsőfokon

A simek létrehozásában alapvető változások történtek, ám sokkal inkább a belbecs, mint a külcsín tekintetében. Utóbbi nem sokban változott, bár a bőr színét átmenet nélkül változtathatjuk, akárcsak a testalkatot és az izomtömeget. Mondjuk én még mindig arra várok, hogy egyszer jön egy olyan Sims, amelyben a testmagasság is állítható lesz, de ne legyünk telhetetlenek. Megjegyzendő, hogy a játékban hat generáció szerepel, azaz az Egyetem óta ismerős fiatal felnőtt is létrehozható, ám fontos hozzátenni: a Sims 3 nem tartalmaz felsőoktatást (még...), így ez a korosztály ajánlható a „normál” felnőtt kategória számára, főleg akkor, ha a játékbeállításoknál nem kapcsoljuk ki az öregedést, illetve ha alapértelmezésen hagyjuk a simek élettartalmát, ugyanis immár ez is változtatható, öt lépésben. Mindezzel értelemszerűen a nehézségi szintet tudjuk belőni, kezdők és rutinosak egyaránt megtalálhatják a legkényelmesebb tempót. Nekem normál öregedéssel, felnőtt generációval indulva „tökéletes” játékkal sem sikerült elérni például a karrierlétra csúcsát az aggkor előtt, ezért is ajánlom a fiatal felnőttek választását. De vissza a simek formázásához, mely alapjaiban nem változott: zavarba ejtő mennyiségű kapcsolóval és csúszkával alkothatjuk meg vágyaink karakterét. Az öltözködésben két fontosabb újdonságot találunk: a kisebb, hogy végre a lábbeliket külön kezelhetjük, a nagyobb a festőpaletta gomb, mely nagy-nagy barátunk lesz az egész játék folyamán, hiszen erre bökve tudjuk a különféle objektumok külsejét tetszés szerint megváltoztatni.

A megoldás zseniális, egy lenyíló menüből választhatjuk ki a kategóriákra osztott, ezernyi (!) textúrát, majd egyszerűen és gyorsan beállíthatjuk ezek színét. Ezzel együtt azért alapmodellből elég kevés van, de hát ugye ezt majd a cuccos csomagok és kiegészítők, no meg a lelkes modderek megoldják. És akkor végül a legjelentősebb átalakításról, az eddigi elég egyszerű, hat jellemvonásból álló szisztémát leváltó személyiségjegyekről, melyek sokkal finomabban és valósághűbben írják le egy-egy karakter tulajdonságait. Összesen öt ilyen jegyet választhatsz ki simednek, és bár a variációk száma igen magas, hamar rájössz majd, hogy vannak olyan „csomagok”, amelyek segítségével hamarabb elérsz egy kitűzött célt. Egy íróember legyen művész, könyvmoly, természetgyűlölő (szeret a négy fal között ücsörögni), számítógépzseni, a rendőr vagy katona bátor és sportos, az otthoni munkára kijelölt családtag szakácsművész, kertész, ezermester, és így tovább. A sok negatív jellemvonáson talán többen megütköznek majd, hiszen ezeket választva nehezebb lesz menedzselni a simeket, de ez egyrészt hozzátartozik az élethez, másrészt a kihívást kedvelőknek újabb lehetőség a verejtékes, de annál nagyobb élvezetet okozó játékra. Hozzá kell tennem, hogy e játékelembe hatalmas melót öltek bele az EA munkásai: minden egyes jellemvonáshoz tartozik egy-két tucatnyi egyedi interakció, melyeket csak az ilyen jellemű simeknél érhetünk el, illetve egy csomó közös akció végeredménye is más lesz. Természetesen a jártasságok fejlesztésébe is beleszólnak (az ezermesternél gyorsabban fejlődik a műszaki ismeret), akárcsak az életvitelbe vagy a kapcsolatokba, melyek jelentősége továbbra is fontos, bár másképp, mint eddig, hiszen ugrott az Éjszakákban megismert kémia, vonzás/taszítás rendszer, nincs hosszú- és rövid távú nexus sem, sokkal egyszerűbb, urambocsá „casualosabb” a rendszer, bár tény, hogy átláthatóbb. Egy gondom itt is volt: a simek létrehozásánál az egyes vonások leírása inkább informatív, nem tudod meg, konkrétan milyen bónuszok is járnak melléjük, ezeket csak a szimuláció során ismered meg, így sajnos az elején lesz pár elrontott karaktered, mire kitapasztalod a szisztémát. Még valamit befolyásol ez az új rendszer: simed életcélját. Az itteni megoldás egy evolúciós folyamat harmadik állomása; az első ugye az alapjátékban mutatkozott be, és legfőképp a vágyakat és félelmeket határozta meg. A második lépcsőfok az Egyetemmel érkezett, és egy véletlenszerűen kiválasztott, elérendő célt tűzött ki eléd. Nos, az új, harmadik fázis már a te kezedbe helyezi a döntést: az általad összeválogatott jellemvonások alapján a játék felajánl öt lehetőséget, amelyek közül egyet megpróbálhatsz megcélozni (nagyjából a szokásos: elérni egy karrier vagy jártasság legfelső szintjét); ha sikerül feljutnod erre a csúcsra, életcélpontokat kapsz, ezekről hamarosan. Nos tehát, ha elkészítettük emberkénket, ideje megtenni az első lépéseket új életében...

Kezesbárány

A rutinos Sims-játékos, amint először „életre kel” figurája, természetesen azonnal a kezelőfelületet nézi át. Miután ez az elem gyakorlatilag tökéletes volt, sokat nem kellett faragni hozzá, legfeljebb az új funkciók miatt kibővíteni. Ami rögtön feltűnik, hogy immár eltűntek a félelmek. Van négy vágy, melyeket ráadásul te magad választhatsz ki: a játék a szimuláció alakulásának és karakterünk jellemének megfelelően folyamatosan ajánl fel elérendő célokat, melyekre bökve ezek átkerülnek a „vágypanelre”, és ha teljesíted őket, javul simed hangulata, illetve életcélpontokat kapsz, melyből jutalmakat vehetsz. Nekem utóbbiakkal is akadtak gondjaim: nincsenek olyan remek cuccok, mint a második rész gondolkodósapkája, az „okostej”, a szerelemkád vagy az életelixír, bár egy-két ötletes dolog azért akad. Nagyobb baj, hogy eléggé kiegyensúlyozatlan az egész, nagyon meg kell gondolni, mit „kötsz le”, és sajna a magyar fordítás is bezavar (visszatérő hiba!): az egyes tárgyak, interakciók nevei másképp jelennek meg itt, mint a szimulációban, így sokszor nem egyértelmű a feladat. A hangulat, mint játékelem is alaposan megváltozott. Platina- és aranyérték nincs, viszont sokkal összetettebb és életszagúbb a rendszer: pontokat bizonyos történések hatására kapsz, ezek ikonja megjelenik egy új panelen, az időtartammal együtt; egy kiadós alvás például nyolc órán át biztosít 20 hangulatpontot. Minél jókedvűbb figuránk, annál több életcélponthoz jut és annál gyorsabban sajátítja el a jártasságokat is, mindez karrierünkre is kihat (erről később). Ez az elem nálam jól vizsgázott, sokat hozzátesz a játék stratégiai részéhez; aki hajlandó okosan, előrelátóan játszani, sokat profitálhat belőle (például munkába indulás előtt egy csók, ölelés a kedvestől, egy jó minőségű reggeli alaposan megdobja a munkahelyi hangulatot, ami az előléptetés kulcsa lehet).

A szükségletek panelje is egyszerűsödött: kikerült belőle a környezet és a kényelem, ám ez nem azt jelenti, hogy ne számítanának; a tárgyaknál továbbra is szerepel ezek bónusz értéke, és egy puha fotel ugyanúgy emeli, a koszos vagy épp kifestetlen szoba hasonlóképp aláássa simed hangulatát, mint eddig. Az értékek csökkenése/növekedése továbbra is függ a karakter jellemétől, ám az már újdonság, hogy ezek legtöbbjéhez vásárolhatunk életcéljutalmakat: a sportoló sim számára például a Maszatálló tulajdonság hozhat enyhülést, hiszen többet dolgozhat az edzőteremben, mielőtt „szaglani kezdene”. Még két fontos elemről hadd tegyek említést. Az első a szintén „harmadik generációs” eszköztár, mely az Egyetemben jelent meg, majd az Éjszakák során vált interaktívvá. Immár ez az interakció teljes: szó szerint bármit belepakolhatsz és kivehetsz belőle, „húzd és ejtsd” módszerrel. Piros pont jár érte a fejlesztőknek, ötletes a megvalósítás, nagymértékben megkönnyíti az életedet. Egy kertészkedő sim esetében például a leszüretelt termés ide kerül, ezeket aztán, miközben ő kapálgat, simán bepakolhatod a hűtőbe, sőt, egy külön szekcióra dobva a cuccot, azonnal eladhatod azt. Külön bónuszként itt találod a mobiltelefont is, mellyel mindenki alapból rendelkezik, így bárhol, bármilyen szituációban ápolhatod kapcsolataidat és intézheted ügyes-bajos dolgaidat. A másik már igazi nóvum, a „Lehetőségek” című lap: simed jellemétől és munkájától függően időről időre a játék felkínál bizonyos, ha úgy tetszik, küldetéseket, melyeket elvégezve pénzhez, kapcsolati pontokhoz, jutalomtárgyakhoz juthatsz, esetleg karrierbónuszban (pl. fizetésemelés) részesülsz. Rengeteg ilyen van, nagyszerű a dolog, amit ismét csak az árnyékol be, hogy a vágyakhoz hasonlóan itt sem egyértelmű sokszor a megfogalmazás/fordítás. De most már tényleg ideje megtekerni az egér görgőjét, és rácsodálkozni a minket körülölelő világra...

Táguló világ, táguló lehetőségek

...annál is inkább, hisz nyilván mindenki a legnagyobb felhajtással beharangozott játékelemre kíváncsi: a nyitott játéktérre, a végtelen szabadságra. Kétségtelen, hogy ez a Sims 3 legkiemelkedőbb dobása, az, amelyre a bevezetőben azt írtam, a saját univerzumában forradalmi. Az eddigi játékokban tulajdonképpen be voltunk zárva a házunkba, mint egyfajta börtönbe; bár el lehetett menni közösségi helyekre, de ez annyit jelentett, mint mikor a rabokat külső munkára viszik: ugyanaz a bezártság, csak másik „dobozban”. A TS3 ezt egy zseniálissal ötlettel áthúzza, amely aztán gyökereiben változtatja meg az egész játékmenetet. De miről is van szó? Szomszédságunk egy tökéletesen berendezett kis „mikrokozmosz”, egy igazi, élő település sulival, munkahelyekkel, boltokkal, parkkal. Ha eltávolodunk házunktól, e világ bármely épületét bevonhatjuk a játékba: rábökve az ABC-re elküldheted simedet bevásárolni, majd „belemászva” a kamerával az edzőterembe utasíthatod, hogy feküdjön neki a gyúrásnak, a tusolót kiválasztva beállítod, hogy ezután zuhanyozzon le, végül a parkban a grillsütőre kattintva egy kiadós hotdogozással teheted teljessé a napját. Másik karakteredet elszalaszthatod, hogy a környéken véletlenszerűen megjelenő magokat gyűjtse be, ezeket otthon ültesse el, majd irány a tengerpart, pecázni. Sőt, végre arra sem kell várnod, hogy becsöngessenek hozzád ismerősök és ismeretlenek, ezt te is megteheted, bármelyik lakóházon kiadva az „XY család meglátogatása” parancsot. Épp ilyen egyszerű immár a munkába állás is: rákattintasz az étteremre, ha szakácsnak akarod adni emberkédet, a lepusztult raktárépületre, ha bűnözőnek, a rendőrségre, ha zsarunak, és így tovább.

Mindehhez hozzátartozik, hogy immár a képzettségekhez szükséges olvasnivalókat sem a szekrénnyel együtt kapod meg, hanem a könyvesboltban kell megvenned ezeket, azaz valóban a játék minden elemét bevonták a fejlesztők ebbe a mókába. Apropó meló: ez a másik nagy frissített terület. Ugrott a magolós mókuskerék, nem egy csomó jártasság bizonyos szintre emelése és adott számú barát beszerzése a ranglétrán felkapaszkodás kulcsa; ugyan továbbra is kell egy-két képzettség, de ezek elérése okos karakteralkotással nem ördöngösség (a zseni sim imád sakkozni, ilyenkor gyorsabban fejlődik logikája is), ám vannak extra dolgok is, például a nyomozóknak jelentést kell írniuk valakiről, a sportolóknak meccseket kell nyerniük. A kapcsolatok terén elsősorban a főnököddel és a kollégákkal kell jóban lenni, ám mindezek mellé társul egy épp ilyen fontos elem, a munkahelyi hangulat; ami a nagy ötlet, hogy a melóba érve az utasítássorban megjelenik egy választólista, amelyben beállíthatod, simed hogyan töltse idejét: lehet képességet fejleszteni, keményen vagy lazábban hajtani, haverkodni a többiekkel. Ha okosan játszol, akár naponta „szintet léphetsz”, mindezt segíti a jól ismert esélykártya-rendszer, illetve a már említett lehetőségek. Realistább szisztéma, amely sokkal több szabadságot ad, hogy simjeink kiélvezzék virtuális életüket; ami viszont negatívum számomra, hogy megszűntek a karrierjutalmak.

Addiktológus kerestetik...

Ha pro és kontra akarjuk vizsgálni a játékot, a legjobb megközelítés talán az e tesztbe ölt munkám summázata: több hetes nyúzás után két napig azon melóztam, hogy egy 60 ezer karakteres esszét 19 ezerre tömörítsek, és még így is csak a felszínt karcolgatom. Egy szó nem esett az építkezésről (itt sok újdonság nincs, legfeljebb a gumiszerűen tologatható falak [piros pont!] vagy a tetszés szerinti dőlésszögű tetők), a tárgyakról (elég kevés van belőlük, sok régi ismerőssel, viszont legalább 45 fokos szögben is elhelyezhetők), a vezérelhető parancsokról és még sorolhatnám. Ez van a pozitív serpenyőben. A negatív „csomag” első részén már túlestünk, a másik viszont szintén oldalakat tölthetne meg: ami kimaradt. Az állatok, a felsőoktatás, a randik, az éttermek, az évszakok, a vakációzás, vagy épp a saját bolt, ahol eladhatnád a kertben termelt növényeket, pedig mindezek teljesen más értelmezést nyerhetnének a nyitott játéktérben. A miértre adott választ már sokan sejthetik: ezeket nyilván ismét egy-egy kiegészítő lemezen kapjuk majd meg, azaz a rajongók újra százezres nagyságrendű összeget fognak befizetni az EA kasszájába az elkövetkezendő években.

Ami pedig a kevés ruhát, tárgyat, építési elemet illeti, arra ott van a Sims pontok rendszere (lásd az első oldalon kiemelt dobozt). Ki-ki értékelje maga ezt a megoldást; üzleti szempontból nyilván érthető, sőt zseniális húzás, ám ezt egy játékos egészen másképp láthatja. Akárhogy is, azt mindenki be fogja látni már az első játékórák után, hogy nagy melót fektettek a készítők a Sims 3-ba, még ha ez leginkább az új ötletek, az új elemek, mechanizmusok terén, mintsem a technikai oldalon jelentkezik. A játék érezhetően egyszerűsödött, közelebb került a mai casual, illetve „vedd meg és játssz” trendekhez, ám ez mégsem vált kárára, hiszen a milliónyi lehetőség mellett a különféle opciók segítségével mindenki megtalálhatja a maga játékstílusát. Az pedig már az első átvirrasztott éjszaka vagy egyben lezavart hétvége után válik nyilvánvalóvá, hogy a Sims 3 olyan életszimulátor, mely rendkívül közel áll a valósághoz, és egyben egy kiváló, folyamatos döntéshelyzetek elé állító stratégia is, ahol kezdők és haladók egyaránt próbára tehetik képességeiket. Ez a cím a széria alapjátékainak új generációs „tuningverziója”, amely e kijelentés érezhetően negatív felhangja ellenére is egyértelműen újabb milliós eladásokkal fogja gazdagítani a franchise-t. Hogy miért? Próbáld ki. Muszáj...