Vannak olyan stúdiók, amik kellemesen eldagonyáznak a langyos, posványos kis pocsolyájukban, az állóvizet meg sem próbálják felkavarni – míg be nem csődölnek. Nos, félő volt, hogy a francia Spiders is egyszer erre a sorsra jut, hiszen néhány Sherlock Holmes-epizód után megalkottak egy közepesen rossz Of Orcs and Ment, azután meg a közepesen közepes Mars: War Logs következett, végül pedig a közepesen rossz-közepes Bound by Flame zárta a nem túl impresszív sort. Mivel volt szerencsém ezek közül nem is egyet tesztelni, valamint ragaszkodom a hagyományokhoz, úgy döntöttem, ebben az évben is elmerülök a kidolgozatlan ideák és rossz technikai klisék unalmas tengerében, aztán maximum elborzadok. Bár hozzá kell tennem, hogy a Technomancer minden elemében és látványában jobbnak tűnt az előzetesek alapján, mint eleddig bármelyik Spiders-produkció… a megérzéseim pedig hála az égnek ritkán csalnak meg.

Újra a Marson

Aki valaha is szánt legalább néhány percet a Mars: War Logsra, azt ezúttal sem érik nagy meglepetések. A The Technomancer ugyanis ugyanabban az univerzumban játszódik, emiatt a víz központi szerepe, a nap káros sugarai, illetve az azoknak hála létrejött mutánsok jelenléte, továbbá az erősen militáns dominancia egyaránt ismerős elem lehet. Nos, ebben a nem éppen az egyenjogúság érzetére kiélezett rendszerben kerülünk képbe a különleges képességekkel bíró Technomacer, Zachariah bőrébe bújva, aki először még csak parancsokat teljesít, majd egyre jobban a saját lábára áll a hatalmi harcokat vívó vezetők és frakciók árnyékában. Mert az, hogy a rendszer rossz, már az első órákban egyértelművé válik, elvégre a nyitányban is ott az a sokatmondó jelenet, mikor a szebb jövőt ígérő propagandafestmény előtt vernek össze egy embert.

Persze hősünket ezek az apróságok nem akasztják meg, így fizimiskája kialakítását követően mehetünk is dolgunkra, avagy mesterünk oltalmában az első felfedezésekre és harcokra a korrekt tréning után. Leverjük ellenfeleinket, kicsit kutakodunk, végül pedig szörnyűséges óriásrovarokkal hadakozunk, ami mind-mind felvezetés a több tíz órás kalandhoz. Azonban idővel, ahogyan azt az első szakasz után már sejteni lehet, lesz árulás, menekülés, hatalmi marakodás, mindenféle érdek, ami a saját oldalára próbálja állítani hősünket.

Merthogy hatalmas meglepetésekkel ugyan nem bír a 20-30 órára simán kihúzható kampány, de emellett is egészen izgalmas ahhoz, hogy egy percig ne unatkozzunk a fejlesztés-loot-felfedezés-harc-párbeszéd ötösre épülő játékmenet során. Ezek közül a legelső ráadásul rengeteg lehetőséget, már-már teljes szabadságot ad a kezünkbe (erről kicsit később), aminek hála a harcok is egyre csak izgalmasabbak és látványosabbak lesznek. Nem véletlenül, hiszen az első bunyók alatt csetlő-botló kriplinek tűnünk, míg a 20-as, 30-as szintet követően már kicsit túlságosan is elbízhatjuk magunkat. Ez pedig egyébként veszélyes csapda, mert az ellenfelek később is komoly kihívással bírhatnak, amit néhány rossz fejlesztői döntés tetéz.  

Több ágon

A Spiders nem szórakozott, amikor megalkotta a The Technomancer fejlődési rendszerét. Eleve ott a különálló, extra képességek ága, aminél választhatunk a jobb rábeszélés, a zárak kinyitása, a nagyobb értékekkel bíró lootolás között, valamint ott a harci vonal az erővel, energiával, gyorsasággal. De ez mind semmi a négyfelé osztott csata-skillek listája mellett. Négy harci stílust alkalmazhatunk, ezekhez pedig mind-mind külön fa áll rendelkezésre. Így ha valaki a közelharcot szereti, nyomhatja a támadási pontokat a kétkezes ütlegelésre, netán a pajzsos, egykezes fegyveres mozdulatokra, de növelhetjük Technomancer-oldalunkat is a kezünkből kiküldött energianyalábok erősítésével, sőt a célzásra is rágyúrhatunk, ha a lőfegyverek használatát szorgalmazzuk. Választék tehát van bőven, mindegyik oldal új lehetőségeket rejt magában, amiket 10-20 óra után még csak ízlelgetünk, annyi változat áll rendelkezésre.

Nem mindegy emellett a többi vonal sem. Jobb rábeszéléssel sok harcot kiválthatunk némi meggyőzéssel, a zárnyitás is segít abban, hogy csak úgy megszerezzünk fontos tárgyakat, szóval nem árt figyelembe venni az alternatív megoldásokat, amiknek hála sokszor elkerülhetjük a csatározást. Utóbbi azért is fontos, mert tetteinknek következményei vannak, bizonyos szereplők és frakciók megjegyzik döntéseinket, onnantól pedig azoknak megfelelően viszonyulnak hozzánk. Van egy bajkeverő, akit a családja fogva tartásával tartottak sakkban. Megölhetjük, de azt is mondhatjuk neki, hogy távozzon a városból, majd soha ne térjen vissza. Rajta kéne ütnünk egy teljes csapaton. Harc helyett azonban el is mondhatjuk, miért küldtek minket, ha pedig ügyesek vagyunk, megkapjuk a felszerelésüket, amivel hazatérve bizonyíthatjuk tettünket, amit egyébként nem hajtottunk végre. És mindez csak a jéghegy csúcsa, amihez rengeteg küldetés tartozik. Civilek védelmezése hullámokban érkező támadókkal szemben, egy járgány megjavítása, egy mérgezés utáni nyomozás, árulók lefülelése.

Fejlődésben

Nem, a The Tehcnomancer bár a Spiders legjobb alkotása, soha nem lesz „az év játéka”. A nyár legjobbja azonban simán lehetne, de a listára biztosan felkerül. A grafika nem kiemelkedő, ám sokszor egészen szép, miközben a zene is sokat hozzátesz az egészhez. Olivier Deriviére (Remember Me) ezúttal is egy nagyszerű OST-t hozott össze. A küldetések változatosak, a sztori rendben van, izgalmas, a karakterek megkedvelhetők, a rendszer összetett. Hibák? Persze, vannak. Fura mozgás (hősünk nem érte el a mellékhelyiséget, bármennyire sietett), csőpályák, kisebb bugok (az utolsó mentés betöltése általában segít), megmagyarázhatatlan alkotói döntések. Ilyen az, hogy ellenfeleink néha a közvetlen közelünkben gondolják meg magukat, majd rohannak vissza az őrhelyükre, aminek köszönhetően visszatöltődik az életerejük, a harcot pedig kezdhetjük elölről.  Néha gyenge az MI, a szinkron, de összességében inkább pozitívumokat sorolnék még. Mert a nappal-éjszaka váltakozás (pihennünk is kell), a kraftolás, a segítséget nyújtó baráti karakterek (romantikázni is lehet), meg az összes többi összetevő egy ténylegesen jó játékot eredményez, egy sajátos világgal. Fedezd hát fel, ha van egy kis időd, ne aggódj a fejlesztők korábbi produkcióinak ismeretében!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!