2010-es War for Cybertron igazi meglepetés volt, hiszen a Michael Bay-féle filmek adaptációi után a Transformers név nem csengett túl jól a videojátékok világában. Aztán jött a High Moon Studios, és egy csapásra bebizonyították, hogy igenis lehet minőségi és élvezetes játékot készíteni az alakváltó robotok főszereplésével. A kritikusok és a játékosok egyaránt dicsérték a programot, így nem okozott nagy meglepetést, mikor a fejlesztőcsapat és az Activision kiadó bejelentette a folytatást, Transformers: Fall of Cybertron címmel. Lévén az első rész tényleg egy élvezetes akciójáték volt, az elvárások a magasba szöktek, most pedig kiderül, hogy a High Moon képes volt-e megugrani a nekik állított képzeletbeli lécet.

Csata a romok felett

A Fall of Cybertron olyannyira folytatás, hogy alig pár órával az első rész után veszi fel a fonalat. Az alakváltók eonok óta tartó háborúja teljesen kiszipolyozta a robotoknak életet adó bolygót, Cybertront, így a még életben maradottaknak menekülnie kell. Persze ez sem megy egyszerűen, hiszen miközben az Autobotok a Bárkát (Ark) igyekeznek felkészíteni az evakuálásra, Megatron még mindig nem tett le azon tervéről, hogy végleg elpusztítsa az ellenfeleit. A harc tehát tovább folytatódik, ám az előző résszel ellentétben most nem kapunk külön Autobot és Álca kampányt, hanem egyetlen nagy ívű történetet játszhatunk végig, aminek a tizenhárom fejezete során lehetőségünk lesz irányítani mindkét oldalt, sőt, az utolsó összecsapás úgy lett megkomponálva, hogy egyetlen pályán belül felváltva kell majd irányítani a két frakció csapattagjait.

A kevesebb több?

Játékmenet szempontjából a Fall of Cybertron mit sem változott az elődjéhez képest. Még mindig egy TPS (tehát külső nézetes) akciójátékról van szó, amiben a jobbára lineáris pályákon kell átterelgetni a robotjainkat, miközben mindenkit felaprítunk, aki szembe jön – mindezt tehetjük az elsődleges vagy a másodlagos fegyverrel, van pusztakezes támadás, és persze jármű formában is oszthatjuk az áldást. A rendszer persze nem maradt változatlan, hiszen már nyomát sem találjuk a kooperatív módnak a single kampányban, illetve a pályák elejéről is eltűnt a választható robotok opciója. Aki játszott a War of Cybertronnal, az tudja, hogy a korábbi részben minden szakasz elején lehetőségünk volt kiválasztani, hogy a felkínált három (eltérő kasztú) alakváltó közül kivel kívánunk nekivágni az előttünk álló pályának.

Erre már nincs mód, a játék minden esetben egy meghatározott karakter irányítását bízza ránk, ám ez a kooperatív mód hiányával ellentétben nem akkora baj, hiszen ennek a váltásnak köszönhetően a pályák jóval egyedibb képet festenek, és nemcsak a külcsín, de a játékmenet terén is. Ez utóbbi főleg annak köszönhető, hogy a fejezetenként ránk váró alakváltók alapvetően különböznek egymástól: Megatron és Optimus komoly tűzerővel rendelkeznek, de lomhábbak, Cliffjumper felderítő, így gyors és még álcázni is tudja magát, akárcsak Starscream, aki emellé még repülni is képes. A tizenhárom fejezet során összesen kilenc különböző robot fordul meg a „kezeink alatt”, mindannyian egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, a terep az ő adottságaikhoz lett kialakítva, így tényleg nem lehet panasz a változatosságra – már csak azért sem, mert a single player rész mindössze 6-7 óra alatt végigjátszható.

A szükséges plusz

Mindez nem tűnik túl soknak, viszont cserébe egy olyan feszes, és monumentális pillanatokkal megtűzdelt kampányt kapunk, amiben még értékelhető történet is van. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy ez egy Transformers játék, tehát nem ide kerül majd a legjobb játékforgatókönyv díja, de ettől függetlenül jó látni, hogy az univerzum megerőszakolása nélkül került be a történetbe Shockwave (avagy Sokkoló) és a teljes Dinobot bagázs is, arról nem is beszélve, hogy a High Moon Studios szakembereinek sikerült úgy megírniuk a ránk váró történetet, hogy az nagyjából passzoljon a klasszikus Transformers Generation One-hoz. Bár csak a legnagyobb rajongóknak fog számítani, de még így is olyan gesztus, amit kár lenne szó nélkül hagyni.

Persze azt mindannyian tudjuk, hogy egy akciójáték esetében a történet csak másodlagos, de itt az elsődleges tényezőkkel sincs baj. A játék könnyen kezelhető és pergős, ráadásul tényleg non-stop akciót kapunk: nyomulni kell előre, fegyvert váltogatva lőni az ellenfeleket, néha repülni, néha száguldani, és nem vagyunk híján a lélegzetelállító jeleneteknek sem: Optimus az Álcák ellen küldi a toronymagas Metroplexet, a több robotból összeálló Bruticust irányítva kell eltaposnunk az Autobotokat, és akkor a játék legdurvább karakteréről, Grimlockról (a hazai képregényekben Mogorva) még nem is beszéltünk. Ő a Dinobotok vezére, hihetetlenül erős alakváltó, aki egy hatalmas pallossal és pajzzsal irtja az Álcákat, a speciális tulajdonsága pedig az, hogy (kellő számú ellenfél elpusztítása után) képes átalakulni egy robot Tyrannosaurus-szá, és ebben a formában nem csak tüzet okád, de külön kivégző mozdulata is van, és alapból hihetetlen pusztítást képes véghezvinni az ellenfél soraiban. Ugyan nem szerepel sokat (csak a játék végén lesz lehetőségünk irányítani), de Grimlock így is a játék legemlékezetesebb szereplője, már csak miatta is érdemes belevágni a Fall of Cybertronba.

Olajozatlan részletek

Az új Transformers határozottan jó játék, azonban nem mellőzi a gyengébb megoldásokat sem, ráadásul a hibákban az a legfájóbb, hogy szinte az összes a korábbi részből került át az új epizódba. Habár az irányítás alapvetően egyszerű, a járműves formában történő navigálás még mindig hagy kívánnivalót maga után, főleg a repülni képes karakterek esetében – és nemcsak a billentyűzet/egér kombó esetében, de még kontrollerrel is. Nem technikai hiba, de azért elszomorító, hogy hasonlóan a War for Cybertron kasztjaihoz, a Fall of Cybertronban sincs túl nagy jelentősége a különböző fejlesztéseknek. Hiába tuningolhatjuk mindkét fegyverünket, hiába vehetünk magunknak mindenféle extrákat, ha a játék, akkor is végigjátszható, ha egyáltalán nem foglalkozunk a pályaszerte megtalálható fejlesztési terminálokkal – ennek a résznek sokkal hangsúlyosabbnak kellett volna lennie, mert jelen formájában ez a rendszer inkább csak érdekesség, mintsem valóban hasznos játékelem.

Ugyan beállítási lehetőségekkel alig találkozunk, ennek ellenére a Mercenary Technology által fémjelzett PC-s port egész tűrhető, legalábbis addig, míg az irányításról, vagy a konzolosnál jóval szebb és részletesebb grafikáról van szó. Ha viszont a multiplayer kódja felől közelítjük a dolgot, akkor bizony jár a fekete pont, méghozzá egy jó kövér, ugyanis az elődjéhez hasonlóan a Fall of Cybertron is egy masszív multival lett felvértezve, ahol egyaránt megtalálható a kooperatív horda mód (Escalation néven), ahol 15 hullámnyi ellenfelet kell feltartani, illetve a klasszikus kompetitív rész, számos játékmóddal, korrekt jutalmazási és fejlődési rendszerrel, továbbá olyan karaktergenerálási és „cicomázási lehetőségekkel”, amit még a Sims is megirigyelhetne. A baj csak az, hogy ez PC-n nem nagyon akar működni. A játék sokszor nem csatlakozik, óriási a lag, ráadásul a rendszer szó nélkül képes kivágni a játékosokat az egyes meccsekből. A fejlesztők ígérete szerint a javítás már úton van, tehát idővel mindenki belevetheti majd magát a multi meglehetősen hosszú távú örömeibe, de ettől függetlenül ezt a súlyos hibát nem hagyhattuk figyelmen kívül a végső értékelés kialakításakor. A 75% tehát főleg a multiplayer nyűgjeinek köszönhető, viszont ha csak a single részt nézzük, akkor bőven 80% felett van a program, éppen ezért azt javasoljuk, hogyha szereted a robotokat és a féktelen akciót, akkor adj egy esélyt a Fall of Cybertronnak!