Sok érdekes játékra bukkanhat a Steam digitális bolthálózatán az, aki egy kicsit nyitott szemmel jár. A sok AAA kategóriás szoftver mellett telis-tele van jobbnál jobb indie játékokkal, melyek közt gyakran feltűnnek olyan hihetetlenül jó darabok, melyek nem csak a pénztárcánkat kímélik, hanem feledhetetlen játékélményt garantálnak. A Limbo, a Dungeon Defenders és a Terraria mellett ott van például a Trine című oldalra gördülős platformjáték, amely csodaszép grafikájával, számtalan puzzle-elemével és sokszor kivételes ügyességet igénylő játékmenetével pillanatok alatt belopta magát játékosok százezreinek szívébe. Most, két és fél évvel az első rész megjelenése után, végre befutott a mese második fejezete, amelyben ismét összeáll a három hős, hogy megmentsék azt a birodalmat, amiben épp békésen tengetik hétköznapjaikat. 

A három testőr

A Trine 2 alapvetően egy pofonegyszerű játék, hiszen egy sima, oldalra gördülő képernyőn játszódó, platform ugrabugra. Különlegessé elsősorban az teszi, hogy míg a legtöbb hasonló játékban csak egy hőst kapunk, itt rögtön hárommal indulunk, akiknek a lelkét a Trine nevű ősi ereklye forrasztotta egybe. Ennek köszönhetően egyetlen gombnyomással bármikor válthatunk közöttük, amire a pályán felállított akadályok és szörnyek gyakran rá is kényszerítenek minket. A három főhős közül az első, akit megismerünk, Amadeus, a varázsló. Neki két főbb képessége van, ezeket fogjuk a legtöbbször alkalmazni: először is fémdobozokat és pallókat rajzolhatunk a pályára, melyeken ugrálva továbbjuthatunk, másodszor pedig ezeket a dobozokat és bizonyos pályaelemeket oda reptethetjük a pályán, ahova csak szeretnénk. Aztán ott van Pontius, a harcos. Éles kardja és mindennek ellenálló pajzsa védelmet nyújt a különféle szörnyek seregével és a fejünkre hulló ártalmas anyagokkal szemben, hatalmas pörölyével pedig képesek lehetünk a gyengébb falakon lyukat törni. Végezetül pedig ott van Zoya, a tolvaj, aki íjával és minden fából készült pallóra fellőhető lengőkötelével segít minket a továbbjutásban. 

A Trine 2-ben a játékos célja az, hogy egyszerűen csak továbbjusson az adott pályán, ami gyakorlatilag 5-6 óra alatt letudható. Bár a 13 fejezetet tartalmazó egyjátékos módot viszonylag hamar ledarálhatja bárki, a játékban helyet kapott egy fejlődési rendszer is, ami annyit tesz, hogy különféle kék fiolákat és tapasztalati pontot érő buborékokat kell gyűjtögetnünk, aminek köszönhetően képességpontokat kapunk. Ezekből a képességpontokból hőseinknek különlegesebb tulajdonságokat vásárolhatunk, mint például fagyasztó nyílvessző Zoya számára, lángoló kard Pontiusnak, vagy ami talán a legfontosabb; több, egyszerre létrehozható doboz és palló a varázslónak. Ezeket a tapasztalati pontokat viszont nem mindig tették a készítők az orrunk elé, gyakran nehezen elérhető helyekre, titkos járatokba rejtették azokat, aminek köszönhetően nem csak az újrajátszhatósági faktor szökik az egekbe, de a játékidő is gyorsan kitolódik, már amennyiben szeretnénk minél táposabb hősökkel befejezni a történetet. Emellett a játékban jó néhány titkos ládika is fellelhető, melyekben az előző résszel ellentétben nem varázstárgyak, hanem különféle versek és festmények találhatók. Sajnos az olyan különleges ereklyék, mint például a víz alatti légzést vagy az újraéledést biztosító nyaklánc teljesen kikerültek a játékból, amit kicsit szomorúan vettünk tudomásul, de szerencsére kaptunk egy rakás új dolgot, melyek azért bőségesen kárpótoltak minket. 

A császár új ruhája

Bár úgy tűnhet, hogy az első részhez képest semmi sem változott, jó néhány új játékelemmel találkozhatunk a Trine 2-ben, melyek még színesebbé teszik ezt a remek kis játékot. Ott van például a víz, valamint további folyékony anyagok megjelenése, mint a láva vagy a sav. A víz lesz az első különlegesebb anyag, amivel összefutunk, amit hőseink segítségével (főképp a varázslóval) olyan helyekre kell eljuttatnunk, ahol a pálya épp megkívánja (ezt csillogó terület jelzi számunkra). Ezt a műveletet különféle platformelemek, farönkök, hatalmas növények leveleinek mozgatásával végezhetjük el, de akár a harcosunk pajzsát is felhasználhatjuk arra, hogy a fejünk fölött továbbgörgessük a folyékony anyagokat. Ezen kívül a játékban található közvetlen környezetünk is jóval több interaktív elemet tartalmaz, mint az előző rész. Hatalmas gombákon, faleveleken és vízbuborékokon ugrálhatunk, méteres kapcsolókat húzogathatunk, valamint kisebb csőhálózatokat is mozgathatunk a varázsló segítségével, amelyek végéből kiömlő víz vagy levegő repíthet minket a magasba, vagy tűz égetheti fel az elénk tornyosuló akadályt. 

Mindezek mellett a grafikus motor is megújult, aminek köszönhetően a látvány hasonlóan az első részhez, most is csodás. Már a nyitó képsorok láttán is azonnal leesik az állunk, de a Trine 2 egészen az utolsó percig igyekszik valami szemkápráztató dologgal lenyűgözni a játékost. A páratlanul színes, változatos, kézzel rajzolt világ, a fények és az árnyékok játéka egy igazán mesés környezetbe burkolja a Trine 2-t, egyszerűen jól esik minden eltöltött perc, amit a monitor bámulásával töltünk. A játék alatt csilingelő zene pedig mindezt olyan szintre emeli, amelyhez foghatót nagyon ritkán láthat az ember egy 15 eurót kóstáló szoftver esetében. 

Édes hármas

A Trine 2 igazi különlegessége mégsem a párját ritkító grafika, vagy a megunhatatlan játékmenet, hanem az újonnan megjelent kooperatív mód, amely az év egyik legjobb többszereplős játékélményével ajándékozott meg minket. Egyszemélyes játékmódban végig érezhetjük, hogy egyes feladványok teljesítéséhez, elérhetetlennek tűnő tapasztalati pontok megszerzéséhez bizony szükség van további társak jelenlétére, de szerencsére a programban található összes pályára bármikor visszatérhetünk többedmagunkkal is. A többszereplős módban klasszikus vagy végtelenített rendszerben indulhatunk neki a királylány megmentésének, ami annyit tesz, hogy amennyiben valaki belép a játékunkba, akkor vagy egy fix karaktert kapunk, vagy bármikor válthatunk közöttük, s így akár három varázsló is lehet egyszerre a játékban. Mi inkább a klasszikus módot választottuk, ahol mindenkinek megvan a saját szerepe, s a kihívás is megfelelő szinten marad: a varázsló dobozt repít a fejünk fölé, amire felugrálva továbbmehetünk, a harcos pajzsával nem engedi lecsukódni az ajtót, amíg társai át nem érnek alatta, az íjász pedig feljut a legeldugottabb helyekre is, hogy összeszedje a kincset érő tapasztalati pontokat. A dolog apró szépséghibája az, hogy amennyiben olyan játékosokkal fut össze az ember, akikkel nehéz vagy lehetetlen összedolgozni, nem képesek a kommunikációra, vagy egyszerűen csak velünk ellentétben szeretnének simán végigrohanni a pályán, akkor a frusztrációt elkerülendő hamar rátéved a kezünk a kilépés gombra. 

Három a magyar igazság

Erősen kattognak a fogaskerekek az agyamban, hogy valami olyat írjak a játékról, ami kicsit is nem tetszett, de semmi ilyesmi nem ugrik be. Bár a kooperatív játékmód néhol bosszantóan idegesítő lehet egyes játékosok miatt, ez távolról sem a Trine 2 hibája. A grafika páratlanul szép, a játékélményben pedig ezúttal is megfelelő arányban keverednek a logikai, az ügyességi és az akcióelemek. Számomra kicsit hiányoztak a tárgyak gyűjtögetésével járó kihívások, egy versrészlet vagy egy festmény megszerzése nem igazán okoz akkora örömöt, mint egy képességet javító csecsebecse, de azért a serpenyő másik oldalán megjelent újdonságok pozitív irányba billentették mércémet. Repesve várom a harmadik részt.