TV Giant

Dúl a „retroláz” a játékiparban – úgy tűnik, elfogytak az eredeti ötletek, és a fejlesztők, kiadók egy része a sokadik kiegészítőt hegeszti saját cuccához, a másik régi ötleteket „vesz kölcsön”, és modernizál. Jelen cikkünk alanya ehhez képest egészen különleges eset...

Őrült tévé, avagy a világ nem változik...

---

A TV Giant – használjuk ezt a jól bevált kifejezést – „lelki társa” a Mad TV. A játékkal való első találkozás nem sikerült fényesen. Bekapcsoltam a beállításoknál a „tutoriált”, ami azonban minősíthetetlen, pár mondattal elintézett „súgó”. Ennek híján a – fogalmazzunk finoman – erősen funkcionális grafikát nézegettem, kattintgattam ide-oda, és legyintettem, „újabb hulladék” felkiáltással. Jött az E3, a PGO adott munkát bőven, ám ennek lecsengésével újra elővettem a cuccot, és most már rutinosan első betűtől az utolsóig kiolvastam a játékhoz mellékelt kézikönyvet; ezt szerencsére hozzáértő kezek írták, így feltárult előttem az addig zárt világ. Most vasárnap délután van, kissé kótyagosan rovom e sorokat, mivel három napja hajnali öt körül kerülök ágyba, de „csak még egy kört” felkiáltással szinte azonnal visszavágyom a műsorigazgatói pörgésbe. Őrület? Valahol az...

A cucc maga tehát egy menedzserjáték, ahol egy tévétársaságot kell felvirágoztatnunk. Mint a való életben, ennek leglényege a nézettségi szint. Most megértheted, hogy egy neked tetsző szériát miért hagy abba és zár dobozba a csatorna – ha ugyanis egy műsor százaléka túl alacsony, visszaesik a nézettségi ráta, és a három, veled párhuzamosan kepesztő médiavállalkozás kíméletlenül lehagy a versenyben. A fő baj, és ez a szép a játékban, hogy evégből a pénzed is elfogy: a legfőbb bevételi forrásodat a reklámok jelentik, ám ezeknél meg van szabva, hogy egy kéthetes terminusban hányszor milyen nézettség alatt kell „elsütnöd” őket. Ha ez nem jön össze, kemény pénzbüntetést kapsz, és számíthatsz főnököd, a csatornaigazgató dörgedelmes lecseszésére is (minden hétfőn szőnyeg széle, eligazítás, értékelés). Ráadásul a pénz nagyon kell; egy idő után a filmtőzsdén már nem tudsz olyan alkotást beszerezni, ami kielégítené a város lakóinak igényeit, ezért el kell kezdened saját műsorok (show, információs program, tévésorozat, film) gyártását, amihez egyrészt – tisztes bért felmarkoló – munkaerő, másrészt beruházások (stúdiók és ezek fejlesztése), harmadrészt járulékos költségek (mint forgatókönyvek „béríratása”) szükségesek. A műsortervet neked kell összeállítani, ami a játék lényegi pontja, és bizony rengeteg döntési helyzet elé állít hétről hétre.

A funkcionalitás varázsa

---

Mint írtam, a játék grafikája funkcionális. Aki látta például Trevor Chan zseniális Kapitalizmus II című remekét, nagyjából képben lesz. Egy menedzserjátékhoz, főleg, amelynél statisztikákat kell böngészni, táblázatokat kell adjusztálni, ennél nem is kell több. Ennek ellenére a készítők azért beleimplementáltak némi 3D-s mókát a cuccba, ennek szükségességéről én vitatkoznék, de nyilván kellett az eladhatósághoz – ez a játék tökéletesen működött volna 2D-ben is (sőt). A Mad TV-ben egy székházban volt minden cég és iroda, itt a készítők megalkottak egy teljes várost, melyben szabadon mozoghatsz, a lakóházakra kattintva beleshetsz az ablakon, kik laknak ott, hogy tetszik nekik a műsor, az utcákon sétáló embereket „kifaggathatod”, hogy mi az ízlésük, melyik csatornát nézik, sőt akár fel is veheted őket cégedhez (mindez szinte felesleges). A különféle fontos intézmények (bank, filmtőzsde, reklámügynökség, „ORTT”, városháza, forgatókönyvírók, piackutatás) is itt vannak szétszórva. Ha egy üres helyen jobbal kattintasz, az előbukkanó menüből választhatod ki, hova akarsz menni, de a 0-9 számbillentyűkkel is belátogathatsz a megfelelő helyekre. A grafika bumfordi és elég primitív, a karakterek csúnyák, bár a srácok kihozták a maximumot a rendelkezésükre álló erőforrásokból, és elégedjünk meg ennyivel. Mondom, nem ez a lényeg... A hangokkal ugyanez a helyzet: valószínűleg vettek egy, a piacon elég olcsón kapható sampler CD-t, melyen különféle típushangok és -zenék találhatóak, ezt használták fel.

 

Ami a felszín alatt van...

---

...az a lényeg. A fejlesztők igen okosan egy úgynevezett „irányított sandbox” megoldást építettek fel: a játék szabadon játszható, ám nem minden funkció érhető el az elejétől fogva, ezek jó része egy bizonyos szintet elérve, illetve adott NPC-ktől, elsősorban főnöködtől kapott feladatok révén nyílik meg. Remek lehetőség a nézettség növelésére például exkluzív helyszíni riportok (szerencsétlenségek, bűnesetek) készítése, ám ehhez hírszerkesztőséget, műholdvevőt, közvetítő kocsi garázst kell építeni, ezután le kell szerződni a hírügynökségekkel, majd ha valami történik, oda kell száguldani, le kell foglalni a témát, legyártatni az anyagot, és adásba szerkeszteni. Nem egyszerű játék, nagyon oda kell figyelni, a konkurencia könyörtelen.

Kegyetlen az élet

---

Bizony kegyetlen, mert most látom, hogy kifutottam a helyből, pedig még nem is meséltem olyanokról, mint a hasmenés-járvány, az áramszünetek, az apró küldetések, a számtalan meglepetés, a piackutatás jelentősége, és a többi. Ez a játék hihetetlenül összetett (épp, mint a Mad TV), és nehezen adja meg magát (ha igény van rá, a PGO-ra szívesen készítek egy tippek-trükkök anyagot róla). Ám ha a stílus szerelmeseként rákapsz az ízére, nehéz abbahagyni. Szadista játék, idő- és kapcsolatgyilkos; számomra ismét egyértelművé vált: tévéműsort nagyobb élvezet készíteni, mint nézni...