Hatalmas arénák. Őrjöngő tömeg. Harcosok, akik látványos külsőségek között vonulnak a küzdőtérre, hogy ott elviseljék az elviselhetetlent, hogy megszerezzék álmaik legszentebb tárgyát, a WWE bajnoki övét. A pankráció az a sport, amit nagyon nehéz hitelesen visszaadni, egyrészt mert a küzdelem valamilyen mértékben csak szimulált, ugyanakkor a mozdulatok kivitelezéséhez nagyon durva fizikai felkészülés és megfelelő erőnlét kell. A fejlesztő Visual Concepts és Yuke’s nemcsak továbbfejlesztette az ismert formulát, de sajnálatos módon el is vett belőle elemeket, így nem mindenki lesz elégedett a WWE 2K17-tel. Lássuk, hogy miért!

Én vagyok a fájdalom ura

Azt rögtön ki kell jelentenünk, hogy a WWE 2K17 játékmenetére nem lehet panasz. Persze bosszantó dolgok még mindig vannak benne, de ez csak azután derül ki miután a program betöltődött. Az első döbbenet: az egész menü elképesztően igénytelen, rosszabb, mint a tavalyi felvonásban, és ez nagy szó, sajnos a rossz értelemben. Mintha visszatértünk volna a kilencvenes évek elejére, négyzetekben vannak felsorolva a különböző lehetőségek, a háttérben füst gomolyog, néha pedig feltűnik egy-egy pankrátor. A csalódottság azonban rögtön enyhül, amint elkezdjük böngészni a különböző opciókat, hiszen ezekből rengeteg van, így biztos, hogy nem fogunk egyhamar ráunni a játékra. Az egy-egy/kettő-kettő elleni küzdelmektől (és ezek altípusaitól, pl.: Last Man Standing, Hell in the Cell, Backstage Brawling stb.) kezdve a MyCareeren keresztül az online játékig terjed a választék. És hogy milyen a szorítóba lépni? Nagyszerű! A fejlesztőknek sikerült megragadniuk a valódi küzdelmek hangulatát, egyrészt valós felvételekkel, másrészt a játékba épített valódi promókkal. Hogy ez mit jelent? Képzeljétek el, ahogy Brock Lesnar virtuális mása bevonul a virtuális arénába, miközben a kivetítőn egy valódi felvételt tekinthetünk meg a sportolóról…

A harcosok nagy része a megszólalásig hasonlít élő önmagára, úgy tűnik, mintha John Cena, a Szikla és sokan mások egyszerűen beléptek volna a virtuális térbe, hogy ott szórakoztassanak minket. A számokra sem lehet panasz, tavaly körülbelül 160 harcos kapott helyet a játékban, most több mint 170 férfi és nő közül lehet választani. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyikük azonnal elérhető, DLC-kel vagy virtuális valutával lehet egy részüket megnyitni. Igen, a mikrotranzakció ebben a játékban is jelen van, de a 2K már a kezdetek kezdetén 200 ezer VC-vel jutalmaz, másrészt pedig a küzdelmek alatt még többre szert tehetünk. A játék ugyanis figyeli és elemzi a meccseket, minden szebb mozdulatért, fogásért, cselért pontokat ad, ami a végén csillagok formájában realizálódik. Sikerült fokoznod a drámát? Nagyszerű! Összefűztél több mozdulatot, és a végén kidobtad ellenfeledet a ringből? Kiváló! A harcosok mindegyike megkapta a saját, csak rá jellemző mozgásokat, de ezeket saját kedvünkre alakíthatjuk, egyszerűen a bal analóg kar megfelelő irányba lökésével és a mozdulat végrehajtására szolgáló gomb lenyomásával. Persze nem mindegy, hogy mennyit szaladgálunk, mennyit mozgunk, mert ennek egyenes következménye az lesz, hogy bajnokunk elfárad, ami után pihennie kell, hogy folytathassa a harcot. Ez megtörténhet akár a ringen kívül és a nézők között is, és ez az egyik legélvezetesebb része a küzdelmeknek. Asztalok törnek, a bírók felállnak, a nézők ordítva biztatják kedvencüket, egészen addig, amíg valamelyikük földre nem kerül. És ekkor következik a kevésbé élvezetes rész. Egyrészt ebben az epizódban sem sikerült eltüntetni a tavalyi részben is bosszantó gombnyomkodást (túl gyors/túl lassú), amivel szabadulni/kitérni lehetne egy földbe döngölő ugrás elől, másrészt a minijátékok ugyanolyan idegesítőek maradtak, mint voltak, igaz, ezekből kevesebb van. És hogy ez miért bosszantó? Mert egy pinfall vagy submission helyzetben tizedmásodperces pontossággal kell rányomni a megfelelő gombra, hogy kiszabaduljunk, különben vesztettünk. Ahogy a harcosoknak, úgy a játékosoknak is rengeteget kell gyakorolniuk az egyes szituációkat, mert csak ezzel lehet sikert elérni.

A reklám fontossága

Sajnálatos módon a 2K Showcase nem szerepel ebben az epizódban, helyette a MyUniverse/MyCareer kapott új lehetőségeket. Szokás szerint zöldfülű újoncként kezdünk, a ranglétra legaljáról kell egyre magasabbra mászni. Ezek nagyon kellemes pillanatok: az edzőnek a ringben kell megmutatni, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra, verekedéssel és beszéddel, hiszen a pankrátorok egyik legfontosabb dolga, hogy eladják és megszerettessék magukat a közönséggel. Ez mindkét játékmódban fontos szerepet kap, azonban ennek az összetevőnek kellett volna még némi idő, hogy tökéletes legyen. Négy-öt szavas mondatokból kell rájönni, hogy az ezdő mit akar, rossz választás esetén pedig nemcsak a nézők, de a menedzserek is elégedetlenek lesznek… Persze a stílus sejthető, a közönséghez intézett szívhez szóló üzenetek felkorbácsolják a lelkesedést, de az Authorityt nem ajánlott szidni, ez egy örök érvényű tanács. A legjobb megoldás, ha a mondandónkat egy gondolatmenetre fűzzük fel, és nem ugrálunk a pozitív/negatív irányvonalak között, mert akkor elkerülhetetlenül kifütyülik versenyzőnket. Az interjúk, az arénában és az arénán kívül tanúsított cselekedetek egyébként mind hatással lehetnek egy karrier alakulására. A MyUniverse és a MyCareer is hosszú és tartalmas játékmód, utóbbi az NXT küzdelmektől indul és a WWE nehézsúlyú bajnoki címéig tart.

Ragadd meg a pillanatot!

A grafika kifejezetten pofás, a hangok és a zenék nagyszerűek, a kommentátorok megfelelően teszik a dolgukat (de némi fejlesztés itt sem ártana), hiba pedig csak egyszer fordult elő a játékkal töltött hosszú órák alatt, igaz, ebben az esetben ki kellett lépni a küzdelemből, hogy a probléma megszűnjön. A WWE-játékok sora egy újabb, nagyon jó, de nem kiváló résszel bővült. Szükség lenne az irányítás megreformálására, mert a kocapankrátorok csak nagy nehézségek árán szerezhetik meg a győzelmet, ugyanakkor ők is izgalommal fognak a szorítóba lépni. A fanatikus hívők meg pláne. Egyszerűen azért, mert a játékmenet nagyszerű, maga a játék pedig remekül visszaadja az igazi WWE mérkőzések hangulatát. Ennél többet pedig nem is kívánhatunk.