Single Player



Az egyjátékos kampányban kilenc ellenfelet kell párbajban legyőznünk. Ők azonban csak akkor állnak ki ellenünk, ha teljesítettük követeléseiket. A végső összecsapás során agresszív támadássorozatot indíthatunk, amivel kiüthetjük riválisunkat a ringből, de nyerhetünk úgy is, hogy defenzív taktikát követve elsőként haladunk át a célvonalon. Győzelemkor nemcsak az ellenfél autóját, hanem az általa használt modot is megkapjuk.

Boss mod:

Minden főnök legyőzése után kapunk egy ilyet. Ezekből a passzív képességekből egyszerre csak egy lehet nálunk, ezeket a versenyek megkezdésekor tudjuk kiválasztani.

Primary Lights (alaplámpák):

Ezeket befutó pozíciónktól függően szerezhetjük meg. Az első helyezett 5, a második 4, a harmadik 3 lámpát kap, ennél rosszabb helyezésnél sajnos újra meg kell próbálnunk teljesíteni a futamot.

Fans (rajongói pontok):

A szintlépéshez és erősebb járművek feloldásához szükségesek a fan-pontok, melyeket a versenyek alatt nyújtott teljesítményünk függvényében szerezhetünk meg. Az állapotjelző hatodik lámpa a Fan Target, ami akkor vált aranyszínűre, ha az adott pályán elértük a megkövetelt szintet. Az ellenfelek kiütése, a stílusos vezetés (driftelés, előzés) és támadások kivédése is mind szerepet játszik a pontok összegyűjtésénél. Legjobb tudásunkat beleadva egy láncreakció kiváltásával akár 5x-ös Fan-szorzót is felépíthetünk.

Fan Demands:

Versenyek során a pályán villogó sárga jelvények jelenhetnek meg, melyek egy kihívást takarnak. Felvételükkor a képernyőre íródik a teljesítendő feladat és az érte kapható maximális fan-érték. Az idő elteltével egyre csökken a bezsebelhető jutalom, ezért ezeket érdemes mihamarabb teljesíteni. Lehet szó egyszerű nitrós előzésről, de a játék vége felé már bonyolultabb dolgokat is követelhet tőlünk a gép. A pályán egyszer már teljesített fan demand eltűnik. Néha érdemes direkt elbukni a teljesítendő feladatot, csak azért, hogy a következő körben is megkapjuk a kihíváshoz tartozó power-upokat.

Fan Run:

Aranyszínű pattogó nyíl jelzi ezt a verseny közbeni eventet. A felvillanó kapukon kell hiba nélkül keresztülhaladni. Ha az utolsó zöld színűn is átértünk a rendelkezésre álló idő alatt, akkor a verseny végén megkapjuk a hetedik arany lámpát (feltéve ha harmadikként vagy előrébb fejezzük be a versenyt).

Az alaplámpák megszerzése a későbbi ellenfelek kihívásához szükséges. Fontosnak tartjuk elmondani, hogy egy adott versenyen nem kell feltétlenül erőltetni a maximális pontszám megszerzését, elsőre inkább próbáljunk meg minél több versenyt teljesíteni, hogy újabb autókat és modokat szerezhessünk. Próbáljunk mindig a stílusunkhoz megfelelő autót és ahhoz passzoló Boss modot választani.

A Blur normál fokozaton elég nehéz, de sokak számára így nyújt megfelelő kihívást. Ha egy versennyel sokadszorra sem boldogulunk, akkor hagyjuk, és ne erőltessük! Aki inkább alkalmi szórakozásra vágyik, amikor a Blurt elindítja, az nyugodtan vegye vissza a főmenüben a nehézségi fokozatot easy-re. Elsőre érdemes ezen a szinten végigvinni a játékot, ugyanis érdemi elismerést csak a hard fokozat teljesítésekor kapunk a megfelelő sticker formájában. Az elsőre lehetetlennek tűnő futamokat a későbbiekben unlockolt autókkal gyerekjáték lesz megnyerni.

A játékban összesen 15 pálya található, melyek többségénél eltérő útburkolattal találkozhatunk. A városi futamok aszfaltcsíkjain értelemszerűen a gyorsaság számít (itt a Race és Smooth típusú autók lehetnek a nyerők), egyéb útfelületen a Rat és Off-Road járművek viselkednek a legjobban. Fontos a pályák kiismerése, ugyanis sokszor több alternatív útvonalat is találhatunk, ahol eltérő lehet a felület, így többféle járgánnyal tudunk jó helyezést elérni, attól függően, hogy mikor melyik szakaszon haladunk. 

Javasoljuk folyamatosan ellenőrizni a játék állását a főmenü stickers pontjában. Itt láthatjuk, hogy mely feladatok teljesítéséért jár jutalom. Mindig próbáljuk a legjobb pozíciót megfogni, de akkor se keseredjünk el, ha ez elsőre nem sikerül, ugyanis bármikor újrapróbálkozhatunk anélkül, hogy a már megszerzett lámpákat kockára tennénk. Lassan, de biztosan kivillanthatjuk a létező összes (450) lámpát.

A versenyek könnyebb fokozaton való teljesítése után elkezdhetünk dolgozni a Fan Run-os és Fan Targets-es állapotjelzők aranyra változtatásán. Amennyiben ez sikerült, akkor kezdjük el a játékot hard módban, ahol csupán az összes alaplámpa megszerzése kötelező, így csak arra kell koncentrálnunk, hogy elsőként haladjunk át a célvonalon. Igazi aszfaltbetyárok időspórolás végett egyből a legnehezebb fokozaton is nekivághatnak, de ez még nekik sem ajánlott.
###

Multiplayer



Blurben a Multiplayer számos elemben eltér a Single kampánytól, így ezen a fronton is érdemes átvenni néhány – a hosszú távú eredményességhez nélkülözhetetlen – „alapfogalmat”.

Mod Shop:

A többjátékos üzemmódban az egyjátékos kampánytól eltérően lehetőségünk van személyre szabni a járgányunkat. A megszerezhető modok erősíthetik az általunk kilőtt power-upokat, vagy éppen virtuális páncélként védelmezhetnek bennünket az ellenfeleink támadásaitól. A Fan pontok szorgos farmolásával folyamatosan új modifikációkat nyithatunk meg, melyekből egyszerre hármat pakolhatunk az autónkba. Remek ötletnek tartjuk a Mod Shop alkalmazását, hiszen játékstílusunknak megfelelő profilokat hozhatunk létre.

A többjátékos üzemmód kezdetén szinte mindenki aggresszív módban kezdi meg pályafutását, és vérző hüvelykujjal küldi ki a shuntokat és a villámokat az előtte haladó gépjárművekre. Hat-hét neten eltöltött óra után azonban a védekező magatartás bizonyul eredményesebbnek, így érdemesebb az effajta verenyzésre berendezkedni. A Titanium Armor, Shielding Efficiency és ECM kombó rendkívül hatékony az online versenyeken; az első mod miatt csak fele sebzést kapunk, a másodiktól hosszabb ideig véd bennünket a pajzsunk, míg a harmadik segít a hőkövető Shuntok elől kitérni. Természetesen nincs legjobb párosítás, mindenkinek saját harcmodorához kell összeraknia a megfelelő kombinációt. Aggresszívebb játékosoknak ajánlatos kipróbálni az Iron Fist, Splash Damage és ECM kombinációt.

Challanges:

Az online szintlépéskor aktiválódnak a teljesítésre váró kihívások. A feladatok elvégzésekor Fan pontokat kapunk, melyek segítenek a gyorsabb fejlődésben. Érdemes gyakran ránézni a menüre, hogy megtudjuk, mik azok az események, melyeket még nem abszolváltunk, és érdemes játékstílusunkat a teljesítendő feladatok függvényében megváltoztatni. A Daily Challange-ek naponta törlődnek, így ne lepődjünk meg azon, ha minden reggel lenullázva találjuk az állapotjelzőt.

Car upgrades:

A játék folyamtosan nyomon követi multiplayeres tevékenységünket, és jegyzi, hogy milyen gyakran használtunk egy adott járművet. A Car Challenges menüpontban láthatjuk a legkedveltebb autóink listáját. A versenyek befejezésekor bónuszokat adhatunk az adott járműnek, először Fan Bonus, második körben extra életerő, végül pedig végsebességet növelő fejlesztőcsomag nyerhető meg. Ahhoz, hogy egyedi metál- és szivárványos festést kapjunk, ahhoz online versenyeket kell nyernünk; minden autóval 10-et, ha az összes létező árnyalatot magunkénak akarjuk tudni.

Legend Mode:

Az 50-es szint elérésekor léphetünk be a Legend Mode-ba. Amennyiben úgy döntünk, hogy aktiváljuk ezt a módozatot, akkor minden challenge nullázódik, és rangunk is 1-re esik vissza, cserébe egy kimaxolt autót kapunk, mellyel megkezdhetjük profi pályafutásunkat, és nekiállhatunk a maradék 9 Legend Car megszerzésének. Fontos tudnivaló, hogy akitválásakor a challenge állások elvesznek, de a megszerzett stickerek nem.