Mint a lentiekből kiderül, a Commandos 2 nem csupán két gyakorló pályából és tíz teljes küldetésből áll, hanem ügyességünknek, kitartásunknak és szemfülességünknek köszönhetően akár kilenc bónusz küldetésben is részt vehetünk. Ezek az általában rövid, gyorsan teljesíthető pályák olyan pluszt adnak a játékhoz, ami miatt kár lenne őket kihagyni. Az sem mellékes, hogy jelenleg még nincs olyan csalás vagy pályaugró kód, melyekkel ezeket az epizód-jellegű szinteket el lehetne érni, azaz ténylegesen érdem teljesítésük - még kitüntetéssel is honorálják!

Azok kedvéért, akik nem éreznek magukban elég türelmet ahhoz, hogy a játékot végigvigyék, de nem vetik meg a vizuális orgazmust (sorry), álljanak itt a Nehéz szint pályakódjai: PLKUM, JE5SH, DFY3B, K9D3H, NMWQ9, 16G3L, WL3CZI, LPQ6T, SRCM8, PAEN8.

Kombinatorika, magas fokon

Végül egyetlen jó tanács: a Commandos 2 nem pixelpontra kiszámított akciókra épülő, idegőrlő játék! A rengeteg felvehető és használható tárgy közül előbb-utóbb mindenki megtalálja a játékstílusához leginkább illőket: az a szép benne, hogy szinte végtelen számú kombináció létezik, minden rajtunk, játékosokon áll! Kezünket pedig soha, de soha ne vegyük le az F9-F10-F11 bűvös billentyűzet-hármasról!

Training Camp 1

Két szereplő, Inferno (robbantási szakértő) és Lupin (tolvaj) bemelegítő gyakorlata. Az első katonákat megkötözik, Lupin a pózna segítségével átjut az aknamező felett, ártalmatlanítja az őröket, magához veszi a drótvágót és a kézigránátokat, majd visszatérve odaadja azokat az utásznak. Ez utóbbi először hatástalanítja az aknákat, majd megkötözi a külső őröket, végül pedig egy gránáttal elintézi a bent tanácskozó katonákat.

Training Camp 2

Három szereplő, Tiny (zöldsapkás), Inferno és Tread (sofőr) rövid gyakorlata. Elsőként Tiny végez a lenti katonákkal (cigaretta), elveszi a kulcsot a tiszttől, majd Tread uniformist használva fent a félreeső láda környékét is megtisztítja, a ládából előkerülő nehézaknákat és robbanóanyagot pedig Inferno kezébe adja. A házat megkerülve Tiny egymás után üti le az őröket és kötözi meg őket, végül az utász gránátot dob a bent lévő kettőre. A rádión beszélve tudomásukra jut az ellenséges támadás, az ellenállás katonáit a ház mögé rejtve, az aknákat a kövezett útra lerakva készülnek föl embereink, majd megadják a jelet (futó katonák ikon). A katonákat az ellenállók lövik le, egészen az utolsóig, mégpedig a földön kúszva megközelítve őket: nem sokkal később feltűnik a tank is, de az akna elvégzi dolgát.

Mission 1 - Night of the Wolves

1941. májusában sötét éjszaka feszül a francia kikötő köré. A tengeralattjárók számára épített német bunkert fényszórók és elemlámpák kereszttüze pásztázza be, melyekkel jó lesz vigyázni. A sötétség azonban számos koromsötét búvóhelyet is felkínál!

Lupin motorcsónakban ülve kezdi a pályát - kurzorgombokkal egyszerűbb a haladás, a Bal Shift pedig gázt ad -, ezért elsőként kössünk ki a hatalmas fémdaru alatt, majd menjünk be az A-2 jelű házba - jegyzetfüzet. Miután beszéltünk a halálos sebet kapott ellenállóval, aki ránk bízta kutyáját, Whiskey-t, a kódolt üzenetet és a kutyát hívó sípot, induljunk Natasha (kémnő, fedőnevén Lips) keresésére. A hölgyet a móló szélén lévő nagyobb épületben találjuk meg, de még mielőtt vele mennénk tovább, kapcsoljuk ki a bázis elektromos ellátását - két kapcsolószekrény. Nőként az őrök számára nem leszünk gyanúsak - néhányan azért átlátnak ezen az álcán -, hacsak nem kezdünk el ész nélkül rohangálni! A szekrényből vegyük fel az altatópirulákat, és menjünk az étkezdébe, ahol a Tábornok segédje és cimborái éppen vacsorájukat fogyasztják. A ládában talált bort "édesítsük meg", majd az álomba szunnyadó segédtől vegyük el az iroda kulcsát. Térjünk vissza a tolvajhoz, adjuk át neki a kulcsot, ezután Natashával hívjuk telefonos légyottra a Tábornokot. Miután a német tiszt kilépett az ajtón, surranjunk be a tolvajjal, üssük le a bennmaradt katonát, és fogjunk neki a széf feltörésének - vegyük ki belőle az Enigma dekódolót a biztonsági iratokkal egyetemben. Natasha elindul a kapu mellett található rádió-épületbe, ahonnan a talált üzenetet leadja a Központnak. Ennek egyenes következményeként Lupint rejtsük el a kaszárnya egyik ágya alá - várjunk a megfelelő ikon megjelenésére!

FONTOS: Mindeközben ne felejtsük el összeszedni a Bónusz küldetéshez szükséges fotó darabjait, Natashával könnyen kirakhatjuk az összesen 5 részre szakított képet.

Bónusz Küldetés: Az első gyakorló küldetés pályáján találjuk magunkat, Inferno és Lupin áll bevetésre készen. Elsőként a drótkerítésen innen lévő őröktől szabaduljunk meg, majd használjuk a talált fegyvereket, hogy aztán az oszlopon átmászva kifosszuk a ládákat. Vigyük vissza a talált tárgyakat az utásznak, vágjunk vele rést a kerítésen, szedjük fel az aknákat (a drótkerítés mellett sorjáznak), dobjunk kézigránátot a német katonák közé, végül pattanjunk be az autóba, és hagyjuk el a pályát.

Mission 2 - Das Boot: Silent Killers

Időközben szépséges, napsütötte reggel kerekedett: Lips elhagyta a tábort, mielőtt elkaphatták volna, Lupin pedig a kaszárnya ágya alatt töltötte az éjszakát. Most innen rádiózott a többieknek: Fins (búvár), Inferno és Spooky (kém) motorcsónakon közelítették meg a támaszpontot.

Rövid tanakodás után a búvár azonnali akcióra szánja el magát, a vízbe ugorva hatástalanítja a kikötőt hermetikusan izoláló víz alatti aknákat. Az utász kiszemelte magának a bázison kívül, északon a teherautó mellett dohányzó tisztet. Partra úszott, majd az aknákat felszedve lassan, kimérten közelítette meg áldozatát. Gúzsba kötözte és elvette tőle ruháját, mellyel rohant vissza társaihoz. Csónakkal mentek a komplexumtól délkeletre, ahol az őrtől való félelmükben mindhárman vízbe ugrottak és partra úsztak. Gyors aknaszedés után a kém, immár náci tiszti szerepben vette át a kezdeményezést, szinte minden katonát meg tudott téveszteni újonnan szerzett uniformisában, de vigyázott, hogy ne ismerjék fel. Mielőtt a kapun beljebb merészkedett volna, még leütötte a kocsi mellett álló tisztet, és ellopta autóját, majd peckesen besétált az erődítmény területére. Első útja Lupinhoz vezetett, átvette tőle a biztonsági iratokat, majd nekikezdett a házak, lövészállások és épületek átvizsgálásának az ellenség pozícióit szorgosan feljegyezve. A bázison átsétálva kinyitotta annak északnyugati, hátsó kapuját (a teherautó mellettit), bement a rádióközpontba, és kérte Tiny bevetését. A kommandós a teherautó mellett ért földet - landolási pontját nekünk kell kijelölnünk! -, és kettesben a kint állomásozó katonák likvidálásába kezdtek. Hamarosan bevonták "munkájukba" a búvárt és a tolvajt is, ez utóbbi szakterületében szerzett tapasztalatait széfen és fémládákon gyakorolta. Már csak a bázis tetején sétálók maradtak terítéken - a kaszárnyába gyűlt katonákkal már korábban végzett egy gránát -, majd a kulcs megszerzésével (tetőn mászkáló szürkéskék ruhás katona) bejutottak a foglyul ejtett szövetséges tengerészeket rejtő hangárba. Fins és Spooky hathatós kettőse megtisztította a terepet, közben azonban ügyeltek arra is, hogy kinyissák a zsilipkaput, és a kisebb helységekből felvegyék a Bónusz Küldetés fotódarabjait.

Következett a foglyok kiszabadítása, majd pedig a kapitányt is eloldozták: ez utóbbitól újabb részfeladatokat kaptak. Az utásznak nem kellett kétszer mondani, hogy a korábban gyűjtögetett időzített bombákat és dinamitokat magához véve dúcolja alá a benzintartályokat, a légvédelmi ütegtornyokat és a torpedót rejtő házat is... Feladatát elvégezvén, kackiás vigyorral az arcán egymás után nyomta meg az időzítő szerkezeteket. Minden a levegőbe repült, szinte már indulhattak volna tovább. Spooky azonban óvatosságból lekémlelt a tengeralattjáró belsejébe, és ott néhány őrrel találkozott. Búvár bajtársával együttesen szabadultak meg a lent kószáló katonáktól, és nem felejtették el felvenni a Bónusz küldetés utolsó két képrészletét sem, majd füttyel jelezték a többieknek, hogy most már minden készen áll az indulásra. A szövetséges katonákkal együtt mindannyian lemásztak hát a hajó belsejébe.

FONTOS: Összesen 11 képrészletet kell megtalálnunk, 7 a támaszpont külső pontjain, 4 pedig a bunker-bázis belsejében található (ebből 2 a tengeralattjárón).

Bónusz Küldetés: Felejtsük el az egeret és a klikkelgetést, a motorcsónakot a kurzorgombokkal tudjuk irányítani, gázt pedig a Bal Shifttel adhatunk. A pálya teljesítésére bőven van időnk.

Mission 3 - White Death

A menekülés nem volt eseménytelen, hiszen a felettük haladó hadihajó által vízbe dobott merülő-aknák megsértették a tengeralattjáró páncélzatát, így annak sürgősen a felszínre kellett emelkednie! Az már a balszerencse számlájára írható, hogy pontosan egy német támaszpont kellős közepén törték át a jeget, ahol Inferno és Fins kivételével a németek mindannyiukat foglyul ejtették. A zord időjárás miatt megfelelő védelem híján fagyhalál is fenyegette őket!

A búvár első lépésben a tengeralattjárót ürítette ki, ahol prémkabátot is talált. Kilépve úgy gondolta, hogy a rozmárok felé veszi az irányt, és csobbant egyet a jeges vízben. A két őrt letudva a hajó orra felöl közelítette meg a piciny német tábort. A sátrak körüli járőröket, majd a sátrakat és a házakat is kiürítette - hamarosan meg is találta az utászt, akire azonnal prémkabátot adott, majd Tiny kiszabadítására indultak. A ház kulcsát bitorló, diskuráló tisztet cigarettával csábították el, így hamarosan a zöldsapkás is a csapat újbóli tagjává vált - ő is kapott prémruhát. Fejüket összedugva a következő tervet ötölték ki: kiszabadítják a többieket (kém, tolvaj, az ellenállás katonái és kapitányuk), megbénítják a rombolót (felrobbantják a gépházat), majd pedig a tengeralattjárón elmenekülnek innen. Fins vette kezébe az irányítást, a romboló orra felöl került a repülőgép felé, miközben Tiny és Inferno fegyveres harcba keveredett a léggömböt őrző nácikkal, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a kalandot. Az utász néhány gránáttal támogatta a búvár akcióját, majd bevárták a léggömbbel érkező zöldsapkást, felvették a ládákból a robbanóanyagokat, és a romboló bevételére indultak. Az ágyút kezelő két tiszt és a többi őr sem állhatott ellen akciójuknak, hamarosan az óriás gyomrában találták magukat - hátsó traktus.

Gyors cselekvésük meghozta gyümölcsét, nemsokára előkerült a kulcs, és a foglyok visszanyerték szabadságukat. A kém felöltötte az egyik tiszt ruháját és az élre állt. Az utász megvárta, amíg mindenki biztonságos távolságba kerül, majd a levegőbe röpítette az aládúcolt gépházat. Szisztematikusan haladtak előre, következhetett a hajó középső traktusa, ahol először a kapitányt, majd nem sokkal később magát az Enigma kódgépet is fellelték! A kapitánytól kapott új parancs értelmében Inferno nekilátott, hogy a kívánt három lövegtornyot működésképtelenné tegye: a szokásos tűzijáték nem is maradt el. Mindeközben az immár prémmel bélelt tolvaj elszaladt rádiózni. A Központ utasításának értelmében az Enigmát el kell juttatni részükre, így Tiny és Spooky a repülőgép felé vette az irányt, a többiek az ellenállás lelkes tagjaival karöltve pedig ismét tengeralattjáróra szálltak.

FONTOS: Az elrejtett képdarabok száma 6, ebből kettő a tengeralattjárón, három a rombolón egy pedig a táborban található! Az utolsó képdarab az Enigmát rejtő irányítótorony alatt fekvő szobában, a sötét sarokban fekvő sötét ládában nyugszik!!!

Bónusz Küldetés: Öt, igencsak alulfelszerelt emberünkkel (Tiny, Duke (mesterlövész), Fins, Inferno, Tread) kell átkelnünk a folyón. Elsőnek a rádióval édesgessük magunkhoz a gépfegyveres katonát, majd új fegyverünkkel lőjük le a kétéltű járművet őrző németeket, és vegyük fel a molotov-koktélokat! Kémleljünk át túlpartra mesterlövészünkkel, és a vizet figyelő katonát szedjük le. Miután átértünk a túlsó partra, szabaduljunk meg a náci mesterlövésztől és társaitól, majd lopózzunk az út melletti farakás mögé, várjuk be az őrjáratot, és szórjuk meg őket meleg koktélokkal. Közben a többiek védekezzenek így fékezvén meg az esetleges támadókat. A még életben maradt katonákat tetszés szerinti ízesítéssel tálaljuk, robbantsuk fel a teherautót, végül pedig üljünk a kétéltűbe, és a földúton hagyjuk el a terepet.

Mission 4 - Target: Burma

A japán offenzívát meg kell állítani! 1942. májusában a japán csapatok nem kisebb tettre, mint India meghódítására készülnek: a feladathoz kirendelt Tiny, Duke, Tread és Lupin fel kell, hogy kutassa a helyi Angol Hadsereg megmaradt csapatait (Gurkák), majd velük egyesülve motoros saroglyán ki kell menteniük a szorult helyzetben lévő vallási vezetőt.

A zöldsapkás és a tolvaj könnyűszerrel hámozta át magát a folyó külső részén talált őrökön hídtól-hídig tökéletes tisztítást végezve. Pontosan és kíméletlenül fogtak neki a házak előtti strázsák eltávolításának, majd jeleztek a többieknek, és őket is felfegyverezték. A krokodilok elúszása után Tiny fejest ugrott a bizarr színű folyóba, és beúszott oda, ahol a Gurkák menedékét sejtették: meg is találta a rideg padlón étlen-szomjan, fegyvertelenül kucorgó katonákat, és megpróbált rajtuk segíteni. Ehhez az akcióhoz azonban először a környező épületekből kellett a japánokat eltávolítani, amit Lupin és Tread vállalt magára. A tolvaj gyorsaságát és nesztelenségét kihasználva ütötte le az őröket, kiket a sofőr kötözött meg. Akikkel nem bírtak szép szóval, azokkal puskával és molotov-koktéllal végeztek! Mindeközben Tread nem feledkezett meg arról, hogy gyűjtse a fotórészleteket. Végre elérték a kék toronnyal díszített házat (ennek pincéjében feküdtek a Gurkák), és felszínre hozták az ellenállókat. Most már csak felszerelést kellett számukra biztosítani, így Tiny meglátogatta a kövér kereskedőt, és a pincében talált puskákkal felfegyverezte az újonnan szerzett szövetségeseket.

Lupin ötletétől vezérelve minden házat, templomot, pincét és őrtornyot tüzetesen átvizsgáltak, majd csak ennek végeztével mentek el a vallási vezetőhöz. Az öreg hittanító áldását adta megmentőire, de figyelmeztette őket arra, hogy az itteni harcok még nem értek véget, ugyanis a várost kézben tartó zsarnok a dzsungelben bujkál! Biztos volt abban, hogy egy Gurka segítségével be tudják őt és kíséretét csalni a városba, ahol egészen pontosan a Buddha-szobor előtt fog várni a találkozóra. Kommandósaink kézen fogták az öreget, és Duke kivételével mindannyian a szobor belsejébe mentek, ahol védekező állást vettek fel. A mesterlövész a Gurka katonákkal együtt felvonult a rádiószobába, majd a párbeszéd után az ablakon kihajolva várt ellenfeleire! Hamarosan megjelentek, többet is leszedett közülük, mielőtt lőni kezdtek rá, ekkor fedezékbe ugrott, majd a fegyveresek karéjában türelmesen várta, hogy azok felérjenek a létrán. A pokol kapui megnyíltak: több, mint egy tucat katona - köztük maga a zsarnok - özönlött be, és hagyta ott a fogát a létra tetején. Életben voltak mindannyian, igaz, kisebb-nagyobb sebesüléseket szenvedtek, de fásli és konzerv volt kéznél bőven. A mesterlövész egészen addig folytatta vakond-technikáját, amíg a szobor közelében volt még katona, majd a zöldsapkás hason kúszva csúszott elő a szoborból, és zárótűzzel fogadta a hívatlan vendégeket. Addig nem nyugodhatott meg, amíg mindannyian nem terültek el a földön, ujja mindvégig a ravaszon cidrizett, elkapta a harc heve. Az utolsó halálüvöltés elhalásával a többiek a vallási vezetővel az oldalukon bújtak elő, majd kimért lépésekkel indultak meg a saroglya felé, melybe végül egyenként beszálltak.

FONTOS: Egész pontosan 9 képdarabot kell felkutatni, ezek hiánytalan összegyűjtéséhez az összes házat tüzetesen át kell kutatni!

Bónusz Küldetés: Két tábor, a nácik és a kommandósok-ellenállás között Deathmatch-mérkőzésre kerül sor. A németek három hullámban, hatalmas túlerőben támadnak, így a győzelem erősen izzadtságszagú lesz: helyezzük szövetségeseinket hasalva a betonfal és a kő közvetlen szomszédságába, a mesterlövészt húzzuk egészen a térkép aljáig, az utászt tegyük a fal tövébe, a sofőrt pedig a kő mellé - a zöldsapkással maximum beáshatjuk magunkat a földbe, hogy a harmadik hullám végén puskával a kézben ő is bekapcsolódhasson az akcióba. Különösképpen az ellenfelek gránátosaira és mesterlövészeire vigyázzunk, őket mindenáron meg kell állítanunk, mielőtt végzetes pusztítást végezhetnének sorainkban - erre használjuk Duke-ot!

###

Mission 5 - Bridge over the River Quai

1942. júniusában a japánok tovább folytatják előrenyomulásukat. Most éppen Thaiföldet és Burmát próbálják meg a Kwai folyó fölött átívelő vasútvonallal összekötni. Tiny, Fins, Tread és Lupin feladata nem kevesebb, minthogy ezt az újonnan épült átjárót szabotálja!

A művelet sikerét a zöldsapkás és a búvár klinikai pontosságú és kíméletlen közös akciói próbálták meg garantálni, az elérhető fémládákat végül a tolvaj törte fel. Gyorsan megtisztították a folyó egyik oldalát, miközben a riadt elefántot Lupin nyugtatgatta, sőt, alig lehetett lebeszélni arról, hogy az állat hátán vágjon át a folyón. Hogy elfoglalja magát, felkúszott a termésfalon, és leütötte a sín mellett álló japán őröket, akiket a többiek gúzsba kötöztek. Hol cigarettával, hol borral édesgették magukhoz a híd és a túlsó part északi táborának őreit, míg végül a tábor legnagyobb házából a robbanóanyagot is magukhoz vették. Guinness kiszabadításához elcsalták az őt őrző izomembert, és elvették a kulcsát, majd házról-házra haladva adták elő "húsvéti locsolóverseiket" - maximális sikerrel. A fogoly a szomszédos ház makettjén avatta be őket a híd statikai hiányosságába, és egyúttal megkérte őket bajtársainak szabadon engedésére is. Ez utóbbi feladatnak a búvár tett eleget, aki megvárta, amíg a krokodilok tovaúsznak, majd vízbe engedte a ketrecbe zártakat, végül pedig fejest ugorva nyitotta ki kalickájuk ajtaját. Ezzel egyidejűleg Tiny elhelyezte a híd hordói között a robbanóanyagot, a tolvaj pedig elküldte a megtévesztő táviratot. A kelepce ezennel bezárult, a vesztébe száguldó vonatnak a sín mellett állva integettek...

FONTOS: A 7 részre tépett kép darabjai mind jól látható helyen, házakban találhatók egyet kivéve, melyet a hídon, a hordók közé dugva találunk.

Bónusz Küldetés: Inferno és Lupin éjszakai küldetése pofonegyszerű. A tolvaj leüti a közelben bóklászó őröket, az utász kötözi őket, de közben fürge emberünk már a póznákon és a kábelen csimpaszkodva a pálya túloldalán jár: elcsendesíti az őröket, lekapcsolja a reflektorokat, feltöri a fémládát, és felveszi az ott talált gránátokat. Az utásznak nincs más feladata, mint egyet a sűrűbe dobva megvárni, amíg a többiek összefutnak, és közéjük hajítani a halált hozó tojást. Az esetleg még életben maradtakat pedig gyerekjáték hűvösre tenni!

Mission 6 - The Guns of Savo Island

A Salamon szigeteken létesített óriási japán légi bázis védelmének kulcsa a Savo sziget. Jól tudja ezt Tiny, Fins, Inferno és Tread is, ezért 1942. júliusában csónakba szállnak, hogy megsemmisítsék a sziget nagyteljesítményű, föld alatti járatokba épített ágyúit.

Kissé tanácstalannak tűnnek, mert egyik oldalról a parti őrség, a másikról pedig távcsöves katonák kémlelik a partszakaszt. Talán ezért is döntenek úgy, hogy elsőként beszélnek a szigeten található hajótöröttel: az angol szemmel láthatóan hibbant, de néhány hasznos információval azért szolgál számukra. Döntésük értelmében a misszió végrehajtását Finsre bízzák, aki összegyűjti bajtársaitól a késeket, alámerül, és kelet felé veszi az irányt. Úgy látszik, errefelé kincs a cigaretta, ezzel a csalival igencsak gyorsan halad előre, a bányajáratban végigmászva pedig már a fogoly ketrece mellett találja magát. A pilóta felajánlja segítségét, a móló mellett állomásozó hidroplánon mindenkit kimenekít majd a szigetről. Egyelőre azonban a búvár őt a fövenyen helyezi biztonságba mellé pakolva le a talált robbanószereket.

A kötélen felkapaszkodva folytatja előrehaladását, és a zöld bunkerben lefelé vezető lépcsők végén meg is találja a keresett japán kapitányt - nála van az alagutakba vezető kulcs -, de mivel sokan nyüzsögnek körülötte, inkább folytatja megkezdett szigeti körútját. Leereszkedik a repülőgéphez, majd a benne szorgoskodó katonáktól is megszabadul, végül pedig a bázis szívét és a partszakaszt kémlelő őröket távolítja el az útból. Társaihoz visszatérve felfegyverzi őket, immár közös erővel érkeznek meg a kulcsért. Rövid, de sikeres tűzpárbaj végén a kulcs az övén fityeg, majd az aranyszobor mellett az utász lyukat robbant a falba, így a zöldsapkás egyenesen a gépig tudja cipelni a nehéz majmot. Leereszkednek hát a földalatti járatokba! Lent óvatosan közelednek az ágyúkhoz, melyeket az utász robbanószerrel támaszt ki. Az ám, de a fotó még hiányos, ezért az utolsó szálig kifüstölik a lent éppen pihenőjüket töltő katonákat! A felszínre érve Inferno összpontosít, és egymás után aktiválja a tölteteket: az óriási erejű robbanássorozat megremegteti az egész szigetet. Dolguk végeztével beszállnak az időközben vadul integető kapitány mögé a repülőgépbe, és maguk mögött hagyják a kipusztult szigetet.

FONTOS: Ha nem akarunk a kulcs megszerzésével vesződni, akkor akár azt a lángvágót is használhatjuk a bunker ajtajának kinyitására, melyet a part menti hajóroncs rejt. Számoljunk azonban ellenséges búvárok jelenlétével! A fénykép összesen 10 részből áll össze egésszé.

Bónusz Küldetés: Három emberünkkel először ki kell szabadítanunk a fogolyként tartott utászt. Hasznos, ha a kémre rögvest ráadjuk az álruhát, a másik kettővel pedig az első falig szaladunk. A tiszt háromszor két katonát fog elküldeni keresésünkre, kiktől fakultatív módszerekkel szabaduljunk meg, végül magától a tiszttől és személyes kísérőitől is. A zöldsapkással másszunk fel a póznára, majd essünk le a fal tetején, és az utásztól kapott létrát gördítsük le. A kábelen másszunk el a teherautó háta mögé, végezzünk az őrökkel, vegyünk fel még egy létrát, az aknakeresőt és a drótvágót! Vigyük ezeket vissza, a létrát gördítsük le a fal túloldaláról, majd a drót elvágása és az aknák felderítése után mindenkivel szálljunk be a teherautóba, és hajtsunk tova.

Mission 7 - The Giant of HaipHong

1944 tavaszán a japánok szinte teljes egyeduralomra tettek szert Indokínában. Számos erődítményük közül a legjelentősebb HaipHong támaszpontja, melyet a mellette fekvő városka lát el nyersanyaggal és élelmiszerrel.

Egy szerencsétlen véletlen folytán Tiny egyedül találja magát a városka déli részében, de rádión értesíti a raktárban rekedt Infernót és Lupint, hogy amint tud, segítségükre siet. Cigaretta és adó segítségével jut át az első katonákon, és a játszadozó gyerekek után hamarosan el is ér a boltoshoz. A férfi elárulja neki, hogy Natasha is a városkában van, egy olyan házban húzta meg magát, ahol a japánok nem találhatnak rá. Zöldsapkásunk nem habozik tehát, megkeresi a házat, és a padlásról bemászva lép akcióba: rövid idő múlva a lány már mellette lapulva követi őt a raktár felé. A hatalmas, négyszögletes épület elüt a település többi építményétől, ráadásul a szinte megállás nélkül rakodó munkás és teherautója is előtte áll meg: az őröktől hemzsegő területen katonánk a hölgy hathatós segítségével iktatta ki japán ellenfeleit. Az utász ismertette a részletes tervet, minek értelmében fel kell jutniuk a kikötőben horgonyzó anyahajó fedélzetére. Az ám, de előbb fel kell robbantaniuk mindkét üzemanyagtartályt! A tolvaj megérzése igaznak bizonyult, a városban nem tör ki riadó, ha a katonák lövéseket hallanak, ezért magukat megfelelően beásva kezdtek neki a zsoldosok felszámolásának.

A kézigránátok és a puskák megtették hatásukat, az elnéptelenedett mólón már csak a tanktól kellett érzéketlen búcsút venniük, végül pedig következhettek az üzemanyagtartályok. Két, egyenként is hatalmas detonáció hulláma szaladt végig az anyahajó oldalán, de senki nem bukkant elő a környező raktárakból. Éppen a hajó felé indultak, amikor Lupin vészjóslóan intett a fedélzetről lefelé kémlelő mesterlövészre, és még mielőtt bárki is mukkanni tudott volna, futásnak eredt. Felkúszott a létrán, a daru állványzatáról a fedélzetre ugrott, majd leütötte az őrt, és leeresztette a nála lévő kötélhágcsót. Füttyjelét meghallva a többiek is mozgásba lendültek, majd elrejtőztek a konténerben. Érezték, ahogy az óriási test mozgásba lendül: kifutottak a nyílt óceánra.

FONTOS: A 14 képrészlet mindegyike a városka épületeiben van elrejtve, a kikötőt körbevevő fal mögött húzódó raktárakban és barakkokban egyetlen egy sem rejtőzik!

Bónusz Küldetés: Az anyahajó számos géppel a fedélzetén futott ki, melyeket a japánok szárazföldi célpontok ellen szerettek volna bevetni. A zöldsapkás rövid idő múlva szerzett egy drótvágót, mellyel a gépek hátsó szárnylapját rögzítő drótokat vágta szét. Eleinte könnyen haladt, de a trenírozó kadétok kiiktatásához a sofőr molotov-koktéljait is igénybe vette. Mikor minden zöld gépet szabotált, a parancsnoki híd felé vette az irányt. A legénységet hidegre téve rádión leadta az anyahajó pozícióját, majd kirohant, és társaival együtt a két fehér kisgépbe ülve felszállt a fedélzetről (ez utóbbi az őket üldözőbe vevő japán pilótának kevésbé meggyőzően sikerült).

Mission 8 - Saving Private Smith

1944. június derekán piciny csapat érkezett Cherbourg felszabadítására. A megszállt város utolsó bástyáját a minden irányból körbevett szövetséges egységek jelentették. A települést fel kell szabadítani a náci megszállóktól.

Mindenért a zöldsapkást okolták! Óvatlan manőverével felkeltette a nácik figyelmét, így történhetett, hogy a német őrség körbevette, és elvezette a csapat tagjait. Kiszabadításuk, ez a könnyűnek cseppet sem mondható feladat Lupinra várt: az akció sikere tehát ezen a cingár, vézna emberen állt vagy bukott...

Villámgyorsan felmászott annak a háznak (fogadó) a padlására, ahová Tinyt vitték, és ki is szabadította. Együttműködve szereltek le mindenkit, aki a házban vagy környékén járőrözött, majd a mesterlövész (folyóparti ház) felé folytatták útjukat. Ide a tolvaj jutott be elsőként - az ablakon át -, majd pedig az ajtót feltörve engedte be izmos bajtársát. A vallatáson részt vevő mesterlövész hamarosan ismét szabad volt, és vele megerősödve - immáron könnyedén kezelve az eléjük tornyosuló náci erőket - foglalták el lőállásaikat az utász fogvatartóinak házánál. A levegőbe leadott lövés felkeltette az őrök figyelmét, akik ahogy az utcára özönlöttek, úgy kapták az ólmos áldást. Az utásszal kiegészült csapat következő útja a repülőgép-roncshoz vezetett: Duke leszedte a túlsó partról figyelő őröket, Inferno átvágta a drótot, felkapkodta az aknákat, és lángvágóval nyitott rést a gép törzsén.

Bent felvették a képrészletet, majd Tiny a vízbe ereszkedett: a rejtett járaton keresztül érkezett el Smith közlegényhez, akinek sebeit bekötözte, és kitartásra szólította fel, mielőtt visszakászálódott volna övéihez. Az ellenséget a fahídon közelítették meg; ismét igénybe vették Duke páratlan szemét, majd kúszva haladtak előre. Hátulról kerítették körbe ellenfeleiket, ahonnan Inferno gránátokkal szórta meg őket, a többiek pedig fedezték. A német deszantosokból hamarosan hírmondó sem maradt, ekkor Lupin először felfeszítette a gödörben álló fémláda zárját - utász társa magához vette a rakétavetőt -, majd az ablakon bemászva az ajtózárat is megpiszkálta. Minden szövetséges katonát magukkal vittek, és mindannyian a rádiós házba zárkóztak be, mielőtt Smith a készülékhez lépett volna. Rossz híreket kaptak: a németek felkészültek a menekülésükre, újabb egységeik már úton is vannak, hogy visszafoglalják a városkát. A négy tankot is sorukban tudó ellenséges erőket minden áron meg kell állítani: semmilyen körülmények között sem szabad a harckocsiknak a főtéren megjelenniük! Pattogó vezényszavak szikráztak a levegőben, ahogy az ajtó felé fordulva védekezésre állították a szövetséges katonákat, az emeleti ablakon kikémlelő mesterlövész és utász pedig váltogatva szedték ember- és gépáldozataikat. Az végképp nem okozott gondot, ha a nácik az ajtón keresztül próbálták meglepni őket, hiszen a lépcsőn álló sorfal azonnal leszámolt a nemkívánatos vendégekkel. A harckocsik szép komótosan gördültek át a hídon, a pontos rakéták azonban elejét vették tovahaladásuknak! Nem sokkal később a németek végzetes veszteségeket szenvedtek, és maradék egységeik megadták magukat…

FONTOS: A szétszakadt kép hat darabból áll, összeragasztása most kivételesen nem bónusz küldetés a jutalmunk, hanem csak így kerülhet sor a német invázióra!

Mission 9 - Castle Colditz

A Colditz kastélyában létesített német börtön minden idők legjobban őrzött objektumainak egyike, hiszen a németek szerint egyenesen lehetetlen innen megszökni. Tiny, Duke, Tread és Spooky most mégis szöktetést fognak végrehajtani, hiszen elfogott bajtársuk, Lupin nagyon nagy bajba került: az elé vezényelt osztag a riadó legkisebb jelére tüzel, és kioltja életét!

Sajnálatos módon a csapat tagjai külön értek földet, ami megnehezítette az akció sikeres végrehajtását. Először az üvegházak mellől induló zöldsapkás lendült akcióba, aki a házak majd a gyárépületek kitisztítása után érkezett el a híd tövéhez. Ekkor lépett a képbe Duke, aki a háztetőkön és a kastély várormán figyelő őröket vette célba. Innen ketten együtt folytatták útjukat a teljesen elszigetelődött sofőr felé minden házat, gyáregységet és embert alaposan átkutatva. A templomba betérve tiszti uniformissal látták el a kémet, aki nemcsak ez utóbbit, de a kezdeményező szerepet is magára vette, hathatós segítségével Tread is hamarosan hozzájuk csapódhatott. A néhány, kapu előtt álló őrszem nem okozott gondot, és a hatalmas kovácsoltvas csappantyúk elégedetten nyikorogtak, ahogy beléptek a kastélyba. A felső őr gyors munka volt, a kivégző osztagot pedig kábító gránát terítette le, majd megkötözték őket. Lupin visszakapta szabadságát, és újabb információkkal szolgált: a németek összesen 56 rabot tartanak fogva a komplexumban, nekik mindegyiküket szabadon kell engedniük! Ehhez elegendő, ha náci uniformisokat adnak nekik, ők azokat magukra öltve komótosan sétálnak majd ki a kapun. Először az épületegyüttes északi szárnyát vizsgálták át, itt csak és kizárólag őrökkel futottak össze, de az egyik szobában a fogason lógó kabátban végre rábukkantak a keresett Kódnyomatra. Átmentek a déli szárnyba, ahol ismét rengeteg őr fogadta őket, de végül csak sikerült a Kódtárat és a titkos kódokkal ellátott térképet is magukhoz venniük. Itt találták meg az egyetlen átjárót is, mely a börtönszárnyba, a foglyokhoz vezető utat nyitotta meg előttük. Az udvaron tanácskoztak, majd döntésük értelmében az akcióért Spooky és Lupin felelnek, a többiek itt várják meg őket. A két férfi szisztematikus kutatásba kezdett, pincét, padlást, emeletet, minden eldugott zugot tűvé tettek, hogy maradéktalan számban felleljék a rabokat. Hosszú órák teltek el az akció kezdete óta, míg végre az 56. szövetséges fogolyra is német zubbony került. Fellélegeztek! Az összerakott tervet, mely a Párizs elleni támadás részleteit tartalmazta Tiny vette kézbe, felsietett vele a rádióadóhoz, és kapcsolatba lépett a hírszerzés Központjával.

FONTOS: Kimondani és leírni is sok, de a fotó 30 darabból áll össze, szerencsénkre a kastélyban nem elszórtan, hanem csokorba fűzve találjuk majd meg őket!

Bónusz Küldetés: Az utász és a sofőr mókázásának leszünk szem- és fültanúi. Egy tank „volánja mögül” néznek farkasszemet négy náci tankkal, egy páncélozott autóval és három gránátossal. (Rettenetesen kicsi és könnyű pálya, a helyenként idegsejteket ölő Colditz után pihentető szórakozást nyújt!)

Mission 10 - Is Paris Burning?

1944. augusztusában a Párizst négy éve kezükön tartó németek ellen a szövetséges csapatok jelentős inváziót indítottak. Vereséget sejtve a náci csapatok bombákkal tömték tele a várost, hogy azt porig rombolják: majdnem teljes létszámú kommandónk feladata a detonátor hatástalanítása és a kapcsolat felvétele Natashával.

A metróból indulva a búvárral tegyük tisztába a terepet, majd a zsákmányolt tiszti uniformist adjuk rá a kémre. A felszínre érve először induljunk meg a térkép északi csücske felé, majd vegyük az irányt keletnek. A trafik oldalánál álló SS-tiszt (fekete ruha) zsebében lapul a később még szükséges kulcs. A teherautó háta mögött nyissuk fel a fémládákat, az utász hátizsákjába tömjük be a robbanóanyagokat, és haladjunk az épület felé, azaz délnek. Ne felejtsük el a páncélozott autót megsemmisíteni! A házhoz érve azok után vonjuk magunkra az őrök figyelmét, hogy a környéket aláaknáztuk: az összecsődülő katonákat robbantsuk fel, a maradékot pedig lepjük meg kézigránáttal. Az első épületszelvényben lift segítségével juthatunk el az emeletekre, ahol Natashát is megtaláljuk. A hölgy továbbítja a parancsot, melynek értelmében az Eiffel-torony tetején elhelyezett rádióval kell hírt adnunk a Központnak akciónk sikeréről. A keresett detonátor kapcsolóját az épület déli szárnyának legfelső emeletén találjuk meg, őrök és tisztek társaságában.

Amint Inferno hatástalanította a szerkezetet, Duke-kal lejtsünk ki a teraszra, iktassuk ki a mesterlövészeket, és az erkélyen körbesétálva szedjünk le mindenkit, akit csak be tudunk célozni. Az ily módon szabaddá vált tankba préseljük be az utászt és a sofőrt, majd tisztítsuk meg a pályát - egyedül az ellenséges tankra kell figyelnünk, a katonák nem rendelkeznek elegendő fegyverzettel a tank megsemmisítéséhez. Ha ezzel is megvolnánk, vigyünk mindenkit a torony lábához, a keleti vagy a nyugati szárnyból juthatunk fel annak első emeletére. Ide elkél majd Duke és egy géppuskás segítsége is, de a kezdeményező szerep továbbra is Spookyé marad. Menjünk feljebb még egy emeletet, ahol középen szálljunk bele a harmadik szintre tartó újabb liftbe, végül másszunk fel a létrán, hogy kijussunk a torony legtetejére, és használjuk a rádiót!

FONTOS: Az Eiffel-tornyot ábrázoló fotó 17 részből tevődik össze, melyek túlnyomó részét az épületegyüttes rejti.

Bónusz Küldetés: Elsőként Duke hathatós közreműködésére lesz szükség, Lupin csak ezután kúszhat át a szögesdrót alatt, hogy a fémdobozt feltörve visszaszállíthassa a drótvágót. Némi lőfegyver zsákmányolásával végezzünk az összes kinti őrrel, majd még mielőtt a tolvaj a villanypásztoron keresztül bemászna a bunkerba, dobjunk be egy molotov-koktélt a biztonság kedvéért. A megégett embertől vegyük el a kulcsot, lőjük le a belső őröket, nyissuk ki az ajtót a kulcs segítségével, majd mind a négy emberünkkel szálljunk a német autóba, és hagyjuk magunk mögött az utolsó pályát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!