Amit érdemes csinálni küldetések között


  • Amint szabadon enged a játék, lehetőséged van felfedezni a galaxist. Minden egyes galaxisban több csillagot is meglátogathatsz, melyek bolygói felfedezésre várnak. A legtöbb bolygót csak átkutathatod. A bal ravasszal kell szkennelni, és az analóg karokkal keresni a felszínen. Amikor rezegni kezd a kontroller és a kijelzőn valamelyik alapanyag szintje megugrik, jobb ravasszal lőhetsz ki szondát, ezzel növelve készleteidet.
  • Csillagok közti utazást úgy vihetsz végbe, hogy kimész adott csillag határánál. Ehhez üzemanyagra van szükség, amit a fő csillag melletti töltőállomásnál vehetsz, ahogy szondákat is.
  • Néhány bolygón anomáliát észlelhetsz. Ilyenkor a szkennelő körben egy fehér csík jelzi az irányt. Ha elég közel kerültél az anomáliához, egy fehér pont jelzi majd, hogy hova lődd a szondát. Ilyenkor általában leszállhatsz a bolygóra, hogy elvégezz egy egyszerű mellékküldetést, ami nem több egy néhány perces folyosószerű pályánál.
  • Nagyobb, városszerű bolygókon vásárolhatsz mindenféle felszereléseket, fejlesztéseket a fegyvereidhez, páncéljaidhoz és magához az űrhajóhoz is fejlesztések lesznek elérhetők. Ezek többségét nem elég megvásárolni, a laborban aktiválni is kell megfelelő mennyiségű alkotóelem felhasználásával, amit bolygókat szondázva és küldetések során ládákat nyitogatva szerezhetsz. Az utolsó küldetés előtt nagyon ajánlott a hajót maximumra fejleszteni, de a fegyverek, páncélok, képességek fejlesztésének sem kell magyarázni az előnyeit.
  • Rengeteg apró, helyben megoldható feladatot is kapsz majd különböző személyektől. Érdemes mindig mindenkivel beszélgetni. Nem túl bonyolultak ezek, legtöbbször beszélgetéssel megoldhatóak.
  • Keresheted az igaz szerelmet, legalábbis ágyba bújhatsz emberekkel / idegenekkel.

Általános tudnivalók


  • A beszélgetések során rengeteg választási lehetőséged lesz. A jobb felső válasz mindig jó válasz, a jobb alsó mindig negatív hatást ér el. Bal fent jelenik meg a jóságos Shepardok válasza (kék), bal lent pedig a rosszaké (piros). Középen jobbra a semleges válasz található (ami ennek ellenére néha negatív hatást kelt), balra pedig általában az, hogy többet tudj meg a helyzetről. Így előre tudható, hogy milyen hatást várj egyes reakciókra. Ha például célod a jóság, mindig válaszolj jobb felsővel.
  • A megszakítások: Beszélgetések közben lehetőséged lesz félbeszakítani az embereket. Ha bal szélen jelenik meg a kék jel, akkor általában életeket mentesz, ha a jobb oldali pirosra tenyerelsz rá, valaki nagyon rosszul jár a környezetedben.
  • Hack: Bizonyos számítógépeket feltörhetsz. Ilyenkor a fent látható kódot kell kiválasztanod a lentről felfelé haladó kódrészletekből. A piros X-szel áthúzottakra rálépni sem szabad, egyből kizár a rendszer.
  • Áramkör átkötés: rengeteg áramkört köthetsz át. Ez annyiból áll, hogy a kurzorral rámész a pontokra, amik így egy jelet mutatnak. Ha két egyformát találsz, akkor össze kell kötni őket. Sokszor a továbbjutást jelentő ajtók is így vannak bezárva.
  • Jó és Rossz: Teljesen mindegy, hogy a karaktered gonosz vagy jó! SEMMI nem változik a játék történetében. Egy-két helyen könnyebb lesz a játék, ha gonosz vagy, és néhány apró jelenet megváltozik, nyilván ott, ahol a piros megszakítást használod. De összességében mindkét úton járva minden elérhető.
  • Csillagtérkép: A csillagtérkép három szintre oszlik: galaxis térkép, ahol nebulák vannak kis kék körökkel jelölve, csillagrendszer, amiben bolygók közt repülhetsz. Ha egy csillagrendszer határán kirepülsz, akkor adott nebulán belül haladhatsz más csillagrendszer felé, ez üzemanyagba kerül. Ha éppen van valamilyen küldetésed, akkor adott nebula neve alá ki lesz írva. Ugyanez igaz a bolygókra is. Ha belépsz egy csillagrendszerbe, ahol ki van írva egy feladat, de nem látod egy bolygó felett sem, akkor az azt jelenti, hogy át kell repülnöd az egyik szomszédos rendszerbe. Miközben repülsz, a rendszer felett is láthatod kiírva a küldetést.

Harci taktikák


  • Az egyértelmű, hogy fedezékbe bújva és onnan kilőve lehet a legnagyobb sikert elérni. De nem szabad elfelejteni, hogy vannak csapattársak is, akik csak parancsra várnak. Ha erősebb, jól páncélozott ellenségekkel küzdesz, érdemes az RT segítségével megállítani a harcot, a jobb analóg karral becélozni a szóban forgó ellenséget, és mind a három harcos legerősebb támadását kiválasztani a maximális csapás elérése érdekében
  • Ha közelharcos ellenségek körbevesznek, érdemes leállítani a harcot és társaid támadásait rájuk irányítani. Ez életet menthet, mivel (főleg a játék közepe és vége felé) sokszor előfordulhat, hogy körbevesznek és esélyt se adnak a kitörésre. Ilyenkor nincs más megoldás.
  • Robbanószerek: A legtöbb helyszín tele van tartályokkal, amik robbanással reagálnak a töltények simogatására, az ellenségek pedig előszeretettel használják fedezéknek ezeket. A kijelző ráadásul piros négyzettel jelöli őket.
  • Először mindig azokat az ellenségeket lődd le, akik nincsenek fedezékben. A jobb hatás érdekében a csapattagjaid tüzét irányítsd a fedezékben lévőkre.

Románc


Mivel Shepard is csak emberből van, neki is vannak szükségletei. Hogy ezeket kielégítse, lehetősége van a legénység tagjait elcsábítani kis kalandra. Ezen személyek különböznek attól függően, hogy fiú vagy lány Shepardról van szó. Maga a folyamat abból áll, hogy beszélgetsz ezekkel a karakterekkel. Egyre újabb és újabb lehetőségek jönnek elő a beszédben. Szükség van a Lojalitás küldetések elvégzésére is ezekhez, míg el nem érkezel egy olyan ponthoz a beszélgetésekben, amikor már nincs új opció. Ekkor át kell haladni az Omega 4 Relay-n. A hosszú út alatt jön a románc.

Van három olyan személy, akikkel nem érhetsz el magasabb szintre a kapcsolatban, de nemtől függetlenül hajthatsz rájuk. Ezek: Kelly (a pultos lány), Samara, Morinth.

Férfi Shepard: Miranda, Jack, Tali

Női Shepard: Thane, Jacob, Garrus

Mordin: Hál' istennek ővele nem lehet románcba keveredni, viszont érdekes beszélgetésre kerülhet sor, ha már valakit elkezdtél fűzni. Érdemes végighallgatni, kellemetlen pillanatot okoz Shepardnak...

Prologue


A hajót támadás éri. Shepard menekülés helyett úgy, dönt, hogy menti a többieket. Miután a mentőkabinok elrepültek, indulj el a folyosó bal szélén. Menj fel a lépcsőn, át a kilyukadt termen, így eljutva Jokerhez, aki a Normandy megmentését erőlteti, de Shepard meggyőzi, hogy ne dobja el az életét. Az ellenség újra támad, a hajónak vége. Shepard kisodródik az űrbe, szivárgó levegőtartalékkal.

Szerencsére a modern orvostudománynak már a halálra is van megoldása. Elérkeztél a karakterkreáláshoz. Először is adj nevet a karakternek. Ezek után kiválaszthatod, hogy gyorsan belekezdesz a játékba, vagy a kinézetét is alakítod. Ezek után válaszd ki a kasztot, amibe tartozni fog. Mindegyiknek van speciális képessége, a játékmenet szempontjából nem nagy változás. Végül jöhet a karakter múltja, ez megint csak nem zavar sok vizet. Ha a játék elején az ME1 karakter továbbvitelét választod, akkor mindezekkel törődni se kell. Folytatódik a gyógyulási folyamat töltőképernyő alakjában.

Arra ébredsz, hogy támadják a helyet, ahol vagy. Vedd fel a pisztolyt a jelzett helyről. Haladj előre, a berobbanó ajtó mögül vedd fel a tárat és menj tovább, ahol fedezékből intézd el első ellenségedet. A következő teremben ismét fedezéket kell keresned és jó néhány ellenségre vár fejlövés. Következő helyszínen vedd fel a gránátvetőt a halott biztonsági őrtől. Válts át az imént szerzett fegyverre és lőj le minden megjelenő ellenséget vele. Ha ez megvan, szállj be a liftbe. Rohanj át a tűzön. Itt egy teremben két ellenség a földön kúszik, ne kegyelmez nekik. Egy kis hackelés következik. Egyszerűen az egyforma szimbólumokat kell összekötni. Még meghallgathatsz itt jelentéseket, de a lényeg, hogy haladj tovább, fel a lépcsőn. Segíts Jacobnak elintézni a másik oldalt található ellenségeket. Beszélgetés után kipróbálhatod a speciális képességeket. Ha sikerrel jártál, válaszd az állomás elhagyását szorgalmazó mondatot, vagy kérdezősködj még picit. Haladj tovább az imént nyithatóvá vált ajtón. Kis séta után találkozol Wilsonnal, aki elég rossz állapotban van. Szedd fel a falról a gyógyszert és gyógyíts meg vele a sérültet (Utility képesség). Rövid vita után Miranda hollétéről néhány ellenség jelenik meg. Lődd le őket, majd az Overload képességgel tisztítsd meg az utat, hogy a kis csapat továbbhaladhasson. Újabb beszélgetés után továbbhaladva egy raktárban találod magad. Felfelé kell haladnod, ahol két irányból is támadhatnak ellenségek. Egy zártnak tűnő ajtót Wilson elkezdi kinyitni, mire megjelenik Miranda és lelövi őt.

Végre egy kis nyugalom. A falon található panel segítségével átöltözhetsz (Achievement jár érte). Menj le a lépcsőn és állj a kék körbe, hogy elbeszélgethess Illusive Mannel. Így vagy úgy küldetést kapsz tőle. Nyomj Startot, lépj be a Squad menüpontba, hogy fejlődni tudj (hacsak nem automatikusra van állítva a fejlődés). Menj ki az ajtón: küldetés teljesítve.

Freedoms's Proggress


Haladj az egyetlen lehetséges útvonalon, míg ellenállásba nem ütközöl. Intézd el a gépeket. A lépcsőn felmenve egy szobában újabb panelt hackelhetsz meg, és van itt néhány életmentő csomag is. A nyíláson kilépve újabb adag ellenség vár. Menj be az ajtón, amit őriztek: mégsem szellemváros ez a hely! Mindegy mit mondasz, a végén segíteni fognak neked. Haladj tovább a folyosószerű úton, és intéz el minden robotot. Egy nagy ajtóhoz érve búj fedezékbe, míg a társaid az ajtó két szélén állnak meg (a d-pad bal és jobb gombjával tudod őket a helyükre küldeni). A jelenet után küzdj meg a méretes gépezettel. Érdemes elővenni a gránátvetőt és azzal próbálkozni. Sok a fedezék, használd ki őket. Győzelem után irány a kisméretű épület, ahol Vector éppen őrülten nyomkodja a billentyűzetet. Amikor felszólít rá a játék, nyomj bal ravaszt, hogy tönkremenjen a gép. Ezután már beszédbe elegyedik Sheparddel. Kiderül, hogy a Collector nevű faj intézte el a települést. Vidd magaddal vagy ereszd szabadon Vectort. Illusive Man megdicsér az információszerzésért és melléd állítja Jokert. Ő lesz a pilótád. Új űrhajó is jár hozzá.

Normandy


A Normandy elég tágas, ez lesz a bázisod innentől. Itt tudod felszerelni a csapatodat, átöltözni és egyéb dolgokat is tehetsz. A legfelső szint a kapitány szobája. Itt tarthatsz halakat az akváriumban, űrhajómodelleket a vitrinben. Ajánlatos végignézni a tréningvideókat az achievementért. Itt öltözhetsz át. Ha veszel páncélzatot, mindenképpen vedd is fel itt. A második szinten találhatod a galaxistérképet, illetve a labort (ami később nyílik meg), ahol a különböző fejlesztéseket végezheted el, és fegyverraktárat. Legelöl Jokerrel beszélgethetsz, hátul pedig EDI-vel, esetenként pedig az Illusive Mannel. A harmadik szint a legénységi szint. A lifttel szemben kis szobák, egy része még zárva. A női és férfi mosdó is itt van. A lift mögött a pihenőterület található az orvosi szobával és Miranda irodájával. A negyedik szint a motorszint, itt található a raktár is. Ha eléggé felfedezted a hajót, menj a galaxistérképhez, és irány Omega.

Omega



A professzor


Miután kiválasztottad a csapatod, máris az űrbázison találod magad. Nem túl meleg a fogadtatás. Haladj előre a folyosón és menj be az Afterlife nevű klubba. Rendelj egy italt, ha akarsz (az alsóbb szinten pláne érdemes). Haladj addig, míg nem találsz egy őrt, aki egy hölggyel veszekszik. Nem akarja őt beengedni a fertőzés miatt. Shepard könnyebben meggyőzi az őrt. Menj végig a folyosón, majd a földönkívüli mellett be az ajtón. Két ellenség vár rád, keményebbek az eddigieknél, de nem lehet probléma. A földön fetrengőn segíthetsz, ha akarsz. Haladj tovább, míg egy nagyobb terembe nem érsz. Itt fedezékekre támaszkodva intézz el mindenkit. Továbbhaladva még nagyobb ellenállásba ütközöl. Harcolj, vagy menj balra, ahol egy ajtó után néhány tolvajt találsz, akik útba is igazítanak. Elég sok ellenséggel fogsz összeakadni, köztük páncélosokkal is, akikkel külön vigyázz, hiszen akár egy lövésükkel is halálközeli állapotba küldenek (a páncélt speciális képességekkel egyszerűen le lehet hámozni róluk). Harc után menj át a következő ajtón és kövesd a Clinic feliratokat a falon. A klinikán keresd meg Mordint (a folyosó végén jobbra). A doki gyorsan beszél és elmondja, hogy már megvan a gyógymód. Közben kikapcsolják a létfenntartó rendszert. A feladatod, hogy kapcsold vissza. A gyógyszert is odaadja.

Haladj tovább és intézz el minden ellenséget. Érdemes a négyzettel jelölt robbanópalackokra lőni. Menj fel a lépcsőn. Egy folyosón a bal oldali ajtó mögött találod Danielt szorult helyzetében. Az ellenféllel beszélj keményen, majd ha el akarod kerülni a harcod, engedd őket el. Pakold fel az itt található cuccokat és menj be a másik ajtón, ahol kvázi meglepetésszerűen tudsz támadni. Az itteni ajtó után jobbra le a lépcsőn egy újabb ajtó vár, ami mögül rakétavetővel lő rád egy szerencsétlen. Fuss, hogy ne találjon el. Menj körbe a termen és a lentiekkel küzdj inkább. Néhány páncélos és lángszórós keménykedik itt (utóbbiak hátán lévő tartályát öröm szétlőni). Menj be az ajtón, majd át még egyen. Két ellenség próbál elintézni, sikertelenül. Menj fel a lépcsőn, ahol egy ellenség elmondja, hogy mindenki meg fog fulladni. Öld meg őket. Kapcsold be a terem végén található szerkezetet, majd a két oldalsó lejáraton található folyosót tisztítsd meg és a végükön kapcsold be a paneleket, hogy a létfenntartó rendszerek újra működőképesek legyenek. A második folyosónál már igazán nehéz a harc, lévén rakétavetősök lődöznek, egyszerre három is. Ha minden panelt bekapcsoltál, a helyzet megoldódik. A doktor gratulál és segít a Collectorok elleni harcban. Ha akarsz, maradhatsz itt, vagy végetvethetsz a küldetésnek.

Újra a hajón. A doktor vizsgálhatja a mintákat, amiket a kolóniáról hoztál. Félbeszakíthatod a hadarását, de beszélhetsz is vele, nem számít. Járd be a hajót, fejleszd a fegyvereket, ha akarod, hiszen a labor is nyitva áll innentől előtted.

Archangel


Menj vissza az Omegára, a klubba. Menj fel a lépcsőn és beszélj Ariával (automatikusan elkezdődik a párbeszéd). Beszélj neki Archangelről. Kiderül, hogy fél Omega holtan szeretné látni. Csapatokat szerveznek ellene. Menj a zárt ajtóhoz és beszélj az ott lévő őrrel, aki beenged. Mond, hogy Archangelt akarod levadászni, egyből felírnak téged. Kifelé menet jön egy srác, aki ugyanígy szeretne feliratkozni. Szakítsd félbe, így megmentheted az életét. Menj ki a klubból és jobbra indulj el. Beszélj az űrhajó mellett álló katonával.

A helyszínre érkezve megtudhatod, hogy Shepard a terv öngyilkos részét képzi. A feladatod megzavarni Archangelt, míg a többiek bejutnak. Indulj el fel a lépcsőn. Menj bal szélen lévő ajtóhoz. Beszélgess el az itteniekkel, kiderül, hogy Archangelről igazából semmit se tudnak. Haladj tovább át az ajtón. Egy folyosón két ajtó közül válaszd a bal oldalit. Hackelj és köss át áramköröket, hogy az itt található robotok később hasznosak legyenek. Haladj tovább, míg meg nem találod Cathkát. Ő küldetésre indít téged. Ezen a ponton megölheted őt, ha gonosz akarsz lenni (később így könnyebb dolgod lesz). Harc során a társaidat elintézheted. Innentől nem kell tettetned, hogy velük vagy.

Menj fel Archangelhez, akiről kiderül, hogy ő Garrus. Röviden a terv, hogy továbbra is tartjátok az épületet. Lőj le minden ellenséget, aki felbukkan. Kisebb népirtás után beküldik a robotot, amit ha átkötöttél, neked dolgozik. Ha túl vagy a csatán, beszélgess el Garrusszal. Hátulról próbálnak támadni. Hagyj valakit a csapatodból mellette és indulj el le a lépcsőn, a lépcső mögötti ajtóhoz. Továbbhaladva igen nagy ellenállásban lesz részed, ha nem sietsz. A folyosó végén lévő zöld gombot nyomd meg és tíz másodpercig tartsd fel az ellenséget. Most indulj el balra, át az ajtón. Itt akadályokon kell átugrálni, amit az ellenség és te is fedezékként is tudtok használni. A folyosó végén újabb zöld gomb és tíz másodperces várakozás. Menj vissza és válaszd a másik ajtót. Egy nagyobb teremben elég sok ellenséggel kell szembenézned. Sietned kell, mert Garrus egyre több támadást visel el, amíg te itt lent szórakozol. A terem végén van a zöld gomb, egy nagyon tág ajtót zársz el vele, ha sokan támadnak, nehéz védeni. Ha mind a három ajtó le van zárva, nyertél.

Éppen időben tértél vissza, hogy megvédhesd Garrust. Két nagyobb ellenség is a lépcsőn felfelé halad, próbálj rájuk koncentrálni. Beszélj Garrusszal a harc után. Újabb csapatok támadnak, az ablakon át és a lépcső irányából is. Végül egy űrhajót kell elintézned. Elő a nehézfegyverzettel! Elég jól védhető helyen van, ha megölted Cathkát, akkor csak fél ereje van. Győzelem után visszatérhetsz a hajóra, egy baráti csevejre Garrusszal.
###

Hourglass Nebula



The Convict


Menj a Hourglass Nebulába és dokkolj a Purgatory nevű börtönhajón. Ehhez kijjebb kell lépned galaxisnézetbe. A börtönben a fegyvereidet természetesen nem adod át. Kövesd Kurikot, beszélgess el vele. Amikor magadra hagy, menj végig a folyosón, útközben láthatod, ahogy vernek egy rabot, akár bele is szólhatsz, ha akarsz. Haladj az egyetlen lehetséges úton, mikor Kurik bejelenti, hogy értékesebb vagy rabként, mint vásárlóként. Harc következik, haladj előre, és a folyosón, amin ide jutottál, most fordulj balra, és az imént nyílt teremben engedj szabadon minden rabot, köztük Jacket is, akiért jöttél. Kövesd a hölgyeményt a falakon ütött lyukakon keresztül. Egy nagyobb teremben néhány őr és egy robot is megpróbál majd megállítani. A másik végén van az ajtó, ami szűk folyosóra, majd még egy nagyobb terembe vezet. Itt is hasonló a felállás, mint az előzőben. Végül eljutsz Kurikhoz, aki pajzsok mögé bújt. Pusztítsd el a generátorokat, majd vess véget a börtöntulajdonos életének. Jack is a csapat tagja.

Eagle Nebula



The Warlord


Menj az Imir rendszer Korlus nevű bolygójára. Indulj el a romok közt és intézd el a kevés ellenséget. Eljutsz egy sérült zsoldoshoz, aki rátok hívja a többieket. Ha gonosz akarsz lenni, vágj közbe. Harcold végig magad, míg nem találkozol az igen nagydarab kogannal. Tisztítsd meg a terepet és beszélgess vele. Ő nem fog kísérni, de legalább utat mutat. Haladj végig a barlangon és intézz el minden, immáron nem olyan barátságos krogant. Egy lépcsősoron feljutva egy feltörhető áramkörös ajtón menj be. Fel a lépcsőn. Szedd össze az itteni cuccokat és az ajtón túl intézd el a két rakétavetőst, majd haladj tovább. Itt a lényeg, hogy folyosó- és lépcsőrendszeren átküzdve magad egyre feljebb juss. Jó hosszú harc után egy terembe jutsz, ahol kis életerő, egy halott krogan és egy hackelhető számítógép vár. A következő teremben pedig a Warlord, akit Okeernek hívnak.

A beszélgetés után menj ki az ajtón és menj le a lépcsőn, hogy újabb átjárót érj el. Egy nagyobb adag harc után térj vissza a Okeerhez, aki feláldozta magát a művéért.

Ismét a hajón vagy. Miranda nem biztos benne, hogy ki kéne engedni a krogant a palackból. Ha mégis kiengeded, egy erős szövetséges a jutalmad. Menj le a négyes fedélzetre, hogy kiengedhesd. Egyből rátámad Shepardra. Beszélgetés közben alkalmad nyílik hasba lőni, de jobb a türelem és logikus beszéd. Most menj a galaxistérképhez. Amikor belenéznél, Joker szól, hogy üzeneted van az Illusive Mantől. Menj a kommunikációs szobába és beszélj vele. Újabb bolygót ért támadás. Ennél jobb esély nincs a gyűjtők megtalálására.

Horizon


Indulj el a felszálló űrhajó irányába. Elég hamar kemény ellenállásba fogsz ütközni. Harcolj, hogy be tudj jutni a településre, ahol egy halott emberszerű lényt megvizsgálva elmélkedhetsz picit az eseményekről. Haladj tovább. Találhatsz megbénult embereket is, akik külön vizsgálatot nem igényelnek. Egy jelenetben láthatod, amint újabb gyűjtők jelennek meg, ezúttal még a vezetőjük is átveszi az irányítást egy-egy példány felett. Ezen a területen egy nagy méretű ajtó áramkörét kell átkötnöd, hogy továbbhaladhass.

Bent egy szerelővel találkozol, aki útmutatást ad a lövegekkel kapcsolatban és kinyitja a továbbvezető utat jelentő ajtót. Kint újabb adag ellenség vár az épületek között, köztük egy méretesebb példány is. A terület hátulsó részébe újabb méretes ajtó vár átkötésre. Nagy-nagy nehezen védhető területen elég kemény csata következik. Itt tényleg számítanak a fedezékek. Ha mindenki elintéztél, a terep közepén található toronyszerű jeladót hackeld meg. A beszélgetés után újabb támadás ér. A feladatod, hogy a több hullámba érkező ellenséget elintézd.

Nem túl nehéz. Két adag ellenség után maga a vezér jön el. Ő több réteg páncéllal rendelkezik, egy közülük mindig vissza is termelődik. Próbálj távol maradni tőle. Ha közeledbe ér, olyan támadásra is képes, ami egyből halálos. Végül a fegyverek feltöltődnek és a gyűjtők elrepülnek. Ashley is feltűnik a színen, hosszú beszélgetés jön a múltról.

Normandy


A küldetés sikeres volt az Illusive Man szerint. Újabb csapattagokat kell gyűjtened, majd elmenni a gyűjtők hajójára. Innentől ajánlott megoldani mindenki lojalitásküldetését, nem érdemes ezeket a játék végére hagyni (ezekről részletesen a végigjátszás végén!). Irány a Crescent Nebula Illium nevű bolygója.

Crescent Nebula



The Justicar


Amint ráböksz a bolygóra, lemezcsere következik. A városban meleg fogadtatás vár. Rég volt már ilyenben része Shepardnak. Indulj el a folyosón míg meg nem látsz egy Administration feliratot. Menj fel a lépcsőn és bent faggasd ki mindenről Liarát. Menj tovább, át a lépcső melletti ajtón, és keresd meg Darát, aki egy üvegezett rész mögött ül. Beszélgetés során lehetőséged lesz taxiba szállni, így egyből a megfelelő helyre juthatsz. Beszélj a jelenetben látott Pitne Forral és kérdezd meg tőle, hogy található Justicar. Menj be a rendőrségre és beszélj Anayával. Engedélyt ad neked, hogy bemenj a bűnügyi helyszínre. Tegyél is így. Egy rövid séta után néhány gyenge zsoldos vár a halálra, majd újabb rendőrszalagon áthatolva találkozhatsz Samarával. A jelenet során egyezséget kötsz vele, hogy megszerzed a neki kellő információt, cserébe ő csatlakozik. Beszélj Pitne Forral. Keménykedhetsz vele, ha gonosz szeretnél lenni, de ért a szép szóból is. Ad egy belépőkártyát, amivel bejuthatsz az Eclips búvóhelyére. Szállj be a közeli liftbe.

A búvóhelyen egyből harcolnod kell. Érdemes szétlőni a mérgező anyagokat tartalmazó tartályokat, hogy gyengítsd az ellenséget. Mielőtt felmész a lépcsőn, menj be a mellette található ajtón. Ne lődd le a lányt (vagy lődd agyon, ha gonosz akarsz lenni), inkább beszélgess vele és engedd futni. A felsőbb szinten újabb csata, igen kevés ellenséggel. Újabb két lépcsősor következik, köztük ellenségekkel. A rakétavetős hölgyemény elég távolról próbál eltalálni téged így nem kell tőle tartani. Hamar egy nyílt terembe jutsz, ahol elég kemény harc során egy újabb zárt részhez érsz egy ajtón át. A számítógépet megvizsgálva kiderül, hogy ki volt a gyilkos. Tovább haladva egy kisebb hídon átkelve egy repülőt kell lelőnöd. Nem túl nehéz, egy idő után eltávolodik, ilyenkor meg kell várni, hogy visszatérjen. Győzelem után újabb ellenségek jelennek meg. A jobbra található ajtót kösd át, hogy kinyíljon. A szobában találhatsz egy listát a szállítmányokról. Forró nyomon vagy. Következő teremben találkozol Niftu Callal. Túl sok mindent nem mond el, kicsit bolond a csávó. Ha akarod leütheted, hogy ne tegyen kárt magában (ha nem ütöd le, előremegy és szembeszáll az ellenséggel, ami nyilvánvalóan rosszul végződik számára).

Fegyverkezz fel, töltsd fel az életed, hiszen főellenség következik. Nem elég, hogy az egész terem könnyen megtelhet mérgező anyaggal, de még hatalmas tárgyakat is dobál majd rád. Fontos, hogy minden fedezéket használj ki, és a lehető legerősebb fegyvereidet használd. Harc után vedd fel az asztalról a jegyzetet. Ha akarod, maradhatsz itt körülnézni, de akár egyből mehetsz is a rendőrségre a megszerzett információval. A Justicar is csatlakozik hozzád, amint átadod az információt.

The Assassin


Térj vissza az Illiumra és menj be az ajtón, ami az Administration feliratnál lévő lépcső mellett van, és menj addig, míg Serynához nem érsz (a kéken világító Shipping felirat alatt üldögél). Beszélj vele. Ha kész vagy, elvisz téged a toronyhoz. Egyből harcba keveredsz. Lődd le a robotokat, majd indulj el jobbra. Beszélj a sérült munkással. Amikor elkezd köhögni, adj neki gyógyszert. Most sok harc jön egyhuzamban, ahogy egyre feljebb haladsz a toronyban. Jó darabig nem lesznek különösebb ellenségek, csak lőj le mindenkit. Végül eljutsz egy lifthez, amit miután lehívsz, vonulj fedezékbe, mivel elég kemény ellenségek érkeznek vele.

Shepardék meglepnek egy őrt. Ha gonosz akarsz lenni, tudod mi a dolgod, különben győzd meg, hogy beszéljen, aztán engedd el. Haladj tovább a jobb szélső ajtón. Harcold át magad a nagytermen, és a másik végén haladj felfelé, hogy újabb, egyre keményebb harcosokkal találkozz. A folyosó vége felé lehetőséged van fegyvereid cseréjére és élettöltésre is. A következő területen nem csak a kilátás gyönyörű, hanem az ellenségek is, ahogy robbanó hordókat állnak körbe. Itt út közben egy halott katona mellett találhatsz egy hackelhető számítógépet. Menj tovább és vess véget az életedre törők létének. A hídon előrehaladva két rakétavetős fogja megkeseríteni az életedet, mintha nem lenne elég dolgod amúgy is ezen a területen. A másik végén menj fel a lépcsőn, győzd le a maradék ellenséget és menj be az ajtón.

Nassana azt kérdi, hogy ki bérelte fel Shepardot. Feltűnik az igazi orvgyilkos, és elintéz mindenkit a szobában. Rövid beszélgetés után csatlakozik Shepard csapatához. A Normandyn Jacob beleköt, békítsd ki őket.
###

Far Rim Nebula



The Quarian


Szállj le a Haestorm bolygóra. Ezen a helyen könnyű leégni, jobb, ha az árnyékban maradsz. Indulj el, rohanj le a napsütötte lejtőn. Menj be a kis ajtón. Bent szerelkezz fel, és a kapcsolóval nyisd ki a kinti kaput, melynek másik oldalán egy nagyobb tér vár sok-sok ellenséggel és napsütötte hellyel. Szerencsére a fedezékek nagy része árnyékot is ad, ahogy egyre előrébb haladsz. Egy alagútszerű részen áthaladva egy holttest melletti rádió adására válaszolj. Láthatod, amint a bejáratot eltorlaszolja egy kőtömb. Ezen a területen találkozhatsz láthatatlan és méretes ellenségekkel. Elég sok itt az árnyék, szóval a napsütéssel maximum a magasabban lévő hídszerű építményen lesz gondod. A feladatod, hogy megszerezz két robbanótöltetet. Egyik a terület legvégén lévő teremben van egy kék ládában, a másik egy kisebb garázsban található. Robbantsd fel az akadályt és menj be az ajtón.

Bent mindenki halott. Itt felszerelkezhetsz, majd beszélj Talival az ajtó melletti panelen keresztül. Ő kinyitja az ajtót is. Haladj tovább. Amint a szabadban vagy, rengeteg apró repülő drone és két nagyobb ellenség is vár rád. Érdemes jobb szélen haladni és minden árnyékot kihasználni. A terület másik végén egy ajtó vár, mögötte egy kapcsolóval, ami kinyitja az ablakokat. Egy hatalmas robot egyből ki is szúr titeket. Menj ki az ajtón, le a lépcsőn, és beszélj Kal Reegerrel. Elmondja, hogy a robotok képesek öngyógyításra is. A terve, hogy mindent bevetve győzi le őket. Szakítsd félbe és vedd rá, hogy maradjon és fedezzen hátulról (vagy hagyd, hogy a halálba rohanjon és segítsen neked). Bal szélen próbálj meg haladni előre. Rohanj át a hídon, így igen közel kerülhetsz a hatalmas gépezethez, ami ellen a legerősebb fegyvereidet vesd be. Ezen a területen eléggé sokan vannak, kemény harcban lesz részed. A nagy gépnek először az energiapajzsát, majd a páncélzatát kell elpusztítani, méghozzá nagyon gyorsan, különben visszatölti magának.

Harc után Tali beenged magához. A folyosó végén végre személyesen is beszélhetsz vele. Természetesen ő is Sheparddel tart.

Normandy


Az Illusive Man beszélni akar veled. Aktiváld a kommunikációs eszközt. Az öreg elmondja, hogy a gyűjtők hajója lerobbant. Ennél jobb esély nincs az információszerzésre. Azonnal el is indulsz.

Collector's Ship


A hajó hatalmas, a Normady egy porszem hozzá képest. A fedélzetre lépve egy folyosón találod magad. Haladj előre. Út közben vizsgáld meg a tárolót, majd ha oda jutsz, a holttesthalmot, ahol a beszélgetés során a legfelső választ adva kicsit növeled a jóságodat. Tovább haladva egy terminálhoz jutsz, amiről az adatokat egyből átküldheted a hajóra, amiből ki is derül egy s más. Innen egy hosszú séta vár, több lejtőn is felfelé, míg egy gigantikus terembe nem érsz, tele begyűjtött emberekkel, amerre a szem ellát. Itt egy zölden világító panelt aktiválva a Normandy és ti is bajba kerültök. Ez csapda volt. Felemelkedik veled egy platform és újabbakon érkezik az ellenség. Az egész apró terület, amin állsz, elég jól fedezhető, de nem érdemes egy helyben bujkálni, mivel egy platform ide-oda mozog, és nem leszel minden irányból fedezve. A gyűjtők nagyon érzékenyek a fejlövésekre. Addig kell kitartani, míg mesterséges intelligencia barátunk meghackeli a gyűjtők rendszerét. Elég sokáig tart és egyre keményebb fegyverzettel rendelkező ellenségek fognak felbukkanni. A harc után aktiváld a zöld panelt.

A bejátszás után indulj vissza. Az elágazásnál a jobb oldali ajtót válaszd, menj le a lejtőn. Egyből ellenségek támadnak, nem túl nagy mennyiségben. A lényeg, hogy haladj tovább, mindig lejjebb. Amikor EDI mondja, hogy a szoba másik végén kinyitja az ajtót, egy hatalmas repülő szörny támad rád. Elő a nehézfegyverzettel! Nem nagyon kell törődni a többi ellenséggel, csak ha már közel vannak. Amikor a földön van és lilán világít, ne is lődd, csak amikor repül. Minden egyes földbecsapódás után tölti az erejét, így először mindig le kell szedni az energiapajzsát. Ha megvan, haladj tovább! Az eddig nyitott ajtó helyett a közeli másikat kell választanod. Egy nyugis folyosó után egy ajtón áthaladva újabb harc következik. Ezen a területen a vezér is beszáll a harcba és folyton átveszi a katonái teste felett az irányítást, valamint egy nagyobb ellenség is megjelenik. A nagyméretű ajtón rohanj át. Jó néhány mutáns halála árán végül eljutsz a Normandyhoz. Ajánlatos az IFF küldetés előtt elvégezni mindenki Lojalitás küldetését (ezen a ponton egy karakter még hiányzik, az övét érdemes az IFF után egyből megcsinálni).

IFF


Menj a Hawking Eta ködbe, azon belül is a Thorne nevű apró csillag körül keringő bázisra. Menj át a nagy ajtón, majd a teremben kösd át az áramköröket és nézd meg a videófelvételt. Újabb két ajtó után indulj el jobbra, le a lépcsőn. Zombik támadnak rád, nagy mennyiségben minden irányból. Jobb, ha átrohansz közük! Vigyázz, mert a pirosak robbannak elhalálozás esetén. Egy balkanyar után lesz egy jobbra vezető szűk folyosó, végén egy átkötésre váró ajtóval. Várd meg, míg ki nem egyenlítik a nyomást, majd a jelenet után haladj tovább le a lépcsőn, majd onnan egyből fel (rengetegen támadnak közben). Fent jobbra haladj, majd újra le egy lépcsőn. Így kell végigküzdened magad, míg egy átkötni való ajtóig nem jutsz. Nehéz lesz a művelet, mert folyton támadnak, előbb érdemes elintézni a két nagydarab ellenséget (akik két-három támadással megölnek), majd azután foglalkozni az ajtóval. A társaid segítségére kell támaszkodnod. Az ajtó és jelenet után ismételten csak harcolnod kell. A lényeg, hogy amikor a mag nyitva van, akkor osszad, amivel csak lehet, különben az ellenségekre koncentráld a tüzet. Nem kell folyton nézned a magot. Mielőtt kinyílik, a kép behomályosodik egy pillanatra.

Normandy


Mond Jacobnak, hogy először beszélni szeretnél Legionnal. Menj a harmadik szintre és aktiváld őt (az orvosi szoba mögött találod. Ha kiszállsz a liftből, attól balra, a lift mögött van). Ezek után egy bármilyen küldetés elvégzése után már mehetsz is tovább át az Omega Relay-n. Ajánlom, hogy csináld meg mindenki lojalitás küldetését, mert bár ezek kihagyhatóak, viszont nagyban függ tőlük a történet végkimenetele. Ha elég küldetést csináltál, az IFF menetkészen fog állni, amikor a következő küldetésre indulsz. Annak érdekében, hogy biztosan működjön, még le kell futtatni teszteket rajta így Shepardék nem a Normandyval indulnak a céljuk felé.

A gyűjtők támadása


Joker irányítását veheted át. Haladj balra és menj be a laborba, ahol lemehetsz egy létrán. Várd meg, míg a lifttel elmennek az ellenségek és botorkálj tovább az MI mag felé. Miután aktiváltad EDI-t, menj még lejjebb újabb létra segítségével (a jelenet után pont szemben lesz veled). Várd meg, míg elsétál az ellenség (a falon láthatod az árnyékukat), majd menj fel a lépcsőn és balra be az ajtón. Már csak aktiválnod kell a panelt és kész is vagy.

Az öngyilkos küldetés


Elérkeztél a játék végéhez. A legjobb helyzetben akkor vagy, ha mindenki lojális hozzád és az űrhajóhoz minden fejlesztést megvásároltál, és amint lehetett, ide jöttél. De persze ezek nélkül is túlélheted, más kérdés, hogy a többiek meghalnak. Ha a Normandy nem elég fejlett ezen a ponton, akkor már a küldetés elején is kemény veszteségeid lehetnek. A első feladatod a hajót támadó szonda kivégzése lesz, ezt két körben teheted meg.

Ki kell választanod egy technikai zsenit, hogy kinyissa az ajtót. Tali megfelel ennek a követelménynek. Következő választás, hogy ki legyen a másik csapat vezetője. Garrus jó vezető, de Jacob és Miranda is tudja, mit csinál. Ezek után már csak magad mellé kell két embert választani.

Indulj el a folyosón. Nyitott teremben elég kemény harc következik. A másik végen a nagy zöld kapcsolót nyomd meg, hogy a technikusod tovább tudjon menni a csőben. Haladj tovább és sorban kapcsolgasd ki az ugyanilyen gombokat. Folyton támadás alatt leszel, a főnök is beszáll a harcba néhányszor. Érdemes először a gyengéket lelőni, hogy a főnöknek ne legyen lehetősége átvenni mások irányítását. Jó, ha sietsz és nem vársz sokat két gomb között, mert csapattársad életével játszol.

A jelenetsor után ki kell választanod, hogy ki védje a csapatot. Én Samarát ajánlom, ha lojális hozzád, hiszen ő a legerősebb, de Jack is beválhat. Ezután a másik csapatnak is kell választani vezért. Én Garrus mellett döntöttem, de mint mindig, Jacob is ügyes. Végül dönthetsz, hogy a túlélők (ha vannak) mellé adsz-e valakit. Természetesen (akár jó vagy, akár rossz) érdemes. Grunt elég erős testőrnek, de mivel keményebb harcok is lesznek, érdemes Mordint elküldeni velük. Ezen a részen csak haladj előre és maradj a pajzson belül. Ha megáll a pajzsot generáló személy, akkor beszélj vele, különben lőj mindenre, ami él és mozog. Egyre keményebb menetek lesznek, de fedezék is lesz bőven a pajzson belül. Végül rohanni kezd a pajzsgeneráló, ekkor már nem lesz gond.

Az ajtót védeni kell. Válassz magad mellé két embert, a többiek feladata az ajtó védelme. Érdemes erősebb karaktereket hátrahagyni. Ha akarod, mondj beszédet, majd jöhet a harc!

Az ellenség van olyan jó hozzád, hogy utat épít neked repülő platformokból, neked csak le kell lőni a rajtuk utazókat (lehetőleg már távolról kezd el lőni őket). A főnök átveszi az irányítást egy-két test felett. Amíg átalakul, addig érdemes lőni őt, elég jó a rálátás most. Az utolsó platformon zombik és két nagydarab mutáns van, maximum velük lehet gond, de fedezékből minden megoldható. Ha mindenkit legyőztél, aktiváld a platformot.

Újabb platformok érkeznek, újabb adag ellenséggel. Amikor lehetőséged nyílik rá, lődd szét a hatalmas csöveket, ha ügyes vagy, egyszerre többet is elintézhetsz, erre tökéletesen megfelel valamelyik gépfegyver. Amikor kinyílnak a páncélok, valamelyik csapattag szólni fog, hogy lődd, szóval nem kell folyton felfelé nézni (egyébként az összes jelenlévő ellenség lelövése után történik meg). Egyre erősebb fegyverzettel ellátott ellenségek jönnek, a lőszered pedig jó gyorsan fogy majd. Harc után választási lehetőségeid vannak. Ha jó akarsz lenni, mindig a jobb felső választ add!

Jön a végső küzdelem. A szemeit lődd, más nem hat rá. Ha van atomfegyvered, itt az ideje elsütni, jó esetben jóval több mint a fél életét leveszi. Amikor energiát tölt a szájában, jobb ha keresel egy biztos helyet. Amikor előbukkan, még nem érdemes lőni, mert hirtelen oldalra mozdul szinte egyből, és csak pazarlod a drága lőszert. Néha kisebb ellenségek is előkerülnek, őket egyszerűen lelőheted, lőszert is dobnak. Minél hátrébb vagy a platformon, annál jobb a túlélési esélyed, hiszen egyre több területet pusztít el.

A harc után beszélgethetsz még egyet az Illusive Mannel és dönthetsz a bázis sorsáról, majd jön az utolsó átvezető animáció és a készítők listája. A végén a játék lehetőséget ad, hogy folytasd ott, ahol abbahagytad, hogy befejezhesd a küldetéseket, vagy ezzel a karakterrel kezdhetsz egy új játékot. Amennyiben importálod a meglévő ME2 karaktert, bónuszokat kapsz, viszont sokkal kevesebb választási lehetőséged van más paraméterekkel kapcsolatban. A jó/rossz szinted lenullázódik, tehát kipróbálhatod a másik utat is, új döntéseket hozhatsz.
###

Lojalitás küldetések


A Horizon című küldetés után kezdheted is csinálni az egyes karakterekhez tartozó Lojalitás küldetéseket. Beszélgess velük és jobb közép / jobb felső válaszokat adva egyezz bele, hogy segítesz nekik.

Lojalitás ellentétek

Egyes csapattagok nem nagyon kedvelik egymást. Ha mindkettőnek elvégezted a lojalitás küldetését, akkor láthatsz egy jelenetet a vitájukról, amit ha nem tudsz jó / rossz (kék és piros) válasszal elrendezni, akkor az egyikük (amelyiknek nem adsz igazat), megszűnik lojálisnak lenni hozzád. Ezt később orvosolhatod, ha elbeszélgetsz a személlyel, ismét jó/rossz választ adva neki. Két ilyen páros van: Miranda és Jack, illetve Tali és Legion nem nagyon jönnek ki egymással. Tehát érdemes a két páros egy-egy tagjának a lojalitását a lehető legkésőbb megszerezni, amikor már van lehetőséged piros / kék választ adni nekik, hogy már az elején elfojtsd a vitát.

Jacob


Beszélj Jacobbal, őt mindig a fegyverraktárban találod. Irány a Rosette Nebula Alpha Draconis rendszere, azon is az Aeia bolygó. Ha eddig nem fedeztél fel bolygókat, itt az ideje. EDI egyből mondja, hogy anomáliát észlelt a bolygón. Nyomj Y-t, hogy elkezd a kutatást, és a bal ravaszt nyomva tartva a bal és a jobb analóg karral fedezd fel a bolygót. A célkeresztben látsz egy fehér csíkot, az mindig az anomália felé mutat. Amikor megjelenik egy fehér folt a felszínen, lőj oda egy szondát a jobb ravasszal. Ha ez megvan, leszállhatsz a bolygóra az A gomb megnyomásával.

Szép trópusi bolygóra hozott a sors. Indulj el jobbra a hatalmas lezuhant űrhajó felé. Az úton hallgasd meg a kirakott számítógépen lévő bejegyzést, és beszélj a hologrammal arról, hogy mi történt, majd menj be az űrhajóroncsba. Hallgasd meg a bejegyzéseket, hackeld meg a PDA-t, majd menj ki a hajóból és haladj tovább. Egy kicsit őrült lánnyal találkozol. Nem beszélhettek sokat, mert megtámadnak (mentsd meg a lányt, amikor lehetőséged van közbelépni). Lőj le mindenkit és haladj tovább, míg egy kis településhez nem érsz. Áthaladva rajta újabb támadás ér. Győzelem után már kedvesebben fogad a közösség. Miután elbeszélgettél Jacobbal, kösd át az utat eltorlaszoló ládák előtti áramkört, hogy felrobbanjon. Haladj tovább. Egy kipakolt holttesthalom után már csak harcolnod kell egy elég hosszú szakaszon. A végén katonák és egy méretes gép is rád támad. Haladj tovább egy automatikusan nyíló ajtón.

Beszélgess el az öreggel, ezzel véget is ér Jacob küldetésének a bolygón történő része (ha itt negatívan beszélsz, tehát a jobb alsó válaszokat adod, elég sötét véget ér a küldetés, de a lojalitás természetesen meglesz). A Normandyn még egy rövid beszélgetés következik az Illusive Mannel és Mirandával. Próbálj együttérzően válaszolgatni. Jacob hűséges hozzád innentől.

Samara


Samarát a legénység szintjén találod, meditál. Beszélj vele, kiderül, hogy neki is szüksége van segítségre. Egyez bele, hogy felkutatod a lányát, hogy megölhesse. Menj az Omega Nebulába és szállj le Omegán. Menj az Afterlife klubba és beszélj Ariával Samara lányáról. Ő elirányít titeket az utolsó áldozathoz. Menj ki a klubból a főbejáraton, és menj balra az apartmanokhoz. Bent menj jobbra, és be az első ajtón. Beszélgess Dianával, az áldozat anyjával. Amikor sírásba kezd, nyugtasd meg őt, majd kutasd át a szobáját. A naplóból kiderül, hogy a klubban vadászta le a lányt. Samara terve, hogy Shepard lesz a csali. Irány a klub.

A VIP részlegbe az alsóbb szintről tudsz bejutni, egy klubbon kívüli folyosón keresztül. Csak mondd a jelszót az őrnek (a naplóban le van írva, egyébként a jobb alsó válasz) és menj be. Miután Samara figyelmeztet a terv veszélyeire, menj be az ajtón és ments. Bulizz egy kicsit! A pultosnak mondhatod (ha eddig elég jót/rosszat cselekedtél), hogy hívjon meg mindenkit egy italra. Táncolhatsz jó szöveggel és akár egy táncosnőt is megvédhetsz egy részeg alaktól, aki a lányt prostinak nézi. Összeszólalkozhatsz egy krogannal, beleköthetsz néhány alakba vagy akár egy titkos jelszó használatával megmentheted valakinek az életét. Ha eléggé kitomboltad magad (három dolgot sikerrel végigvittél), Morinth le fog szólítani. Ne beszélj vele Justicarokról, a zenében legyél olyan, aki mindent kedvel, drogok esetében kérdez rá a Helixra. Művészetben Vienia a kedvence, utazásban a veszélyeket kedveli. Ha eléggé meggyőzted, felhív az apartmanjába, különben vége a küldetésnek és Samara nem lesz lojális. Ez esetben töltsd vissza a mentésedet!

Az apartmanban szórakoztatnod kell a hölgyet. Beszélgess vele. Ha van lehetőséged, válaszd a kék/piros szövegeket, különben a jobb szélsőket. Kisvártatva megérkezik Samara és egy látványos harcot láthatsz. Ha kék/piros válaszokkal ellen tudtál állni Morinth trükkjeinek, akkor kiválaszthatod, hogy melyik félnek segítesz. Így megeshet, hogy Samara helyett Morinth lesz a karakter, aki veled tart és lojális hozzád. Hagyd el az apartmant, küldetés teljesítve.

Mordin


Mordint természetesen a laborban találod. Beszélgess vele, majd irány a Krogan DMZ, Aralakh csillag Tuchanka bolygója. A fogadtatás elég kellemes. Indulj el át az ajtón, végig a folyosón, míg egy újabb ajtón át egy nagy terembe jutsz. Itt néz körül, vásárolgass, fogadj a kutyaküzdelemre, ha akarsz. Beszélj a terepjáróhoz közeli krogannal. Szívesen segít neked, válaszd a „Take the truck” opciót, hogy útra kellhess.

Menj át az ajtón és intézd el a rovarokat. Továbbhaladva újabb gyenge ellenségek jönnek, majd két rakétavetős alak. Menj fel a lejtőn, fent egyből bújj fedezékbe, hogy könnyedén elintézhesd a rád támadókat. Vedd fel az életerőcsomagot, és menj le a hídról balra. Lent egy kisebb csoport ellenség és egy átkötésre váró ajtó található. Bent menj le a lépcsőn és vizsgáld meg a holttestet, majd haladj tovább. Az ajtón belépve találkozhatsz a vezérrel, aki hosszasan meséli a terveit. Ha gonosz akarsz lenni, szakítsd félbe egy gyönyörű robbantással (rengeteg időd van rá). Így vagy úgy, de harcra kerül a sor. Miután győzedelmeskedtél, a fenti ajtón keresztül menj a laborba, ahol több számítógépen is felfedezhetsz adatokat. Menj ki innen az ajtón keresztül. Menj a lentebb lévő ajtóhoz. A teremben jó néhány krogan ellen kell küzdened. Használd ki a robbanó hordókat és haladj lefelé. A középső emeleten egy folyosóra jutsz, ami alján egy hackelhető panel mellett egy ajtó mögött megtalálod a célszemélyt. Ha jót akarsz tenni, szakítsd félbe a doktort, amikor meg akarja ölni. Küldetés teljesítve.

Tali


Talit a hajtómű fedélzeten találod. Amikor megkérdezi, hogy megbízhat-e benned, természetesen biztosítsd erről. Irány a Vallhallan Threshold. A két napot tartalmazó rendszerben szállj le a Migrant flotta hajójára. Hamar egy tárgyalás közepébe csöppensz, ahol használd a jó / rossz válaszokat, attól függően, hogy jó vagy-e vagy sem. A tárgyalás után a jobb oldali ajtón keresztül juss el a szállítóhajóig. Innentől laborról laborra járva kell végigharcolnod magad az űrhajón, míg meg nem találod Tali halott édesapját. Menj fel a lépcsőn és intézd el a három robotot, majd indítsd be a számítógépet, amit védtek. Menj vissza a tárgyalásra, és még véletlenül se mutasd be a megszerzett bizonyítékokat. Küldetés vége, Tali hűséget fogad.
 

Jack


Jacket a hajtómű fedélzeten találod, ha lemész a lépcsőn. Beszélj vele. A célod a Nubian Expanse, a Drakka rendszer Pagia nevű bolygója. Amint földet érsz, máris fegyver van a kezedben. Menj be az épületbe és haladj egyre lejjebb, míg egy nyitottabb területre nem érsz. Lődd le a néhány ellenséget, majd vizsgáld meg a romos arénaszerű részt, hogy többet tudhass meg Jack múltjáról. Haladj tovább, át az ajtón. Aktiváld az ajtóval szembeni hologramot, majd menj be az ajtón, le a lépcsőn. Ha sikerül feltörnöd az ajtót, akkor némi alapanyaghoz jutsz. Akárhogy is, haladj tovább. Ebben a teremben végre igazi harc vár. Először csak a teremben lévők lőnek rád, majd a bal oldali ablakokon keresztül is. Ha megvagy velük, törd fel a másik végen lévő ajtót. Miután áthaladtál a hídon, fedezékből lődd le a szembelévő átjárón megjelenő két ellenséget. Le a lépcsőn, ahol újabb három lény vár halálra. Haladj végig a cellák közt és menj át az ajtón.

Egy nagy fával ellátott terem másik végén lévő után egy laborba jutsz, tele hologramokkal és hackelhető számítógéppel. Sok-sok infó Jack múltjáról. A következő teremben néhány erősebb ellenség vár. Ha legyőzted őket, menj át az ajtón. Jack szobájában egy másik idevalósit találtok. Ha jó akarsz lenni, ne engedd Jacknek, hogy megölje, amikor mégis megtenné, szakítsd félbe (vagy tedd ennek a teljes ellenekezőjét, ha gonosz akarsz lenni). Ha még jobb akarsz lenni, hagyd, hogy Jack emlékezzen picit. A szoba bizonyos pontjain (ágy, ablak, íróasztal és a szobán kívül a falon lévő karmolásnyom vérfolttal) beszélgethetsz a lánnyal, elmond egy-két dolgot a múltról. Ha minden megvan, automatikusan vége a küldetésnek és megnézheted, ahogy Jack lezárja a múltját.

Miranda


Mirandát a legénységi szinten találod saját szobájában. Beszélgetés után irány a Crescent Nebula Tasale nevű rendszerének Illium nevű bolygója. Beszélj Lanteiával, akit az Eternity bárban találsz (a terület hátsó részén van, nem kell a lépcső melletti ajtón átmenned). Válasz valakit Miranda mellé. Az érkezésetek nehéz lesz. Ha gonosz akarsz lenni, szakítsd félbe a katonát, különben Miranda teszi meg. Egyből kemény harc vár, szerencsére sok a fedezék. Menj egyenesen előre, majd fordulj balra, hogy újabb két ellenség lehelhesse ki lelkét. Menj át az ajtón.

A jelenet után egyből harcolnod kell, ha ügyes vagy, mögéjük kerülhetsz, ha jobbra átmész a hídon (amúgy is arra kell haladnod). Menj be a szobába, vedd fel az élettöltőt és a fegyverfejlesztést, majd haladj tovább. A sarok után néhány robot kívánkozik a roncstelepre. Amikor egy T-elágazáshoz érsz, jobbra egy hackelhető számítógépet találsz egy sötétebb szobában, de balra kell menned. Egy kemény, rakétavetős és különböző páncélos egyedeket felvonultató harc következik, majd a terem végén a lifthez érve két gyengus katona próbál megállítani.

A jelenet közben ne engedd Mirandát gyilkolni, ha jót akarsz cselekedni. Utána harc következik, elég kemény ellenségekkel. Csatározás után szállj be az EXIT feliratú liftbe. A beszélgetés során a jobb felső válaszd válaszd, ha nagyon jó akarsz lenni.

Grunt


Őt a legalsó szinten találod. Eléggé ideges. Beszélgetés után irány a Krogan DMZ, ahol szállj is le a Tuchanka bolygóra. Menj a vezérhez (a fogadós lényharc feletti trónon ül). Válaszd azt a lehetőséget, hogy Grunt válasszon magának, majd menj a sámánhoz (fel a lépcsőkön, piros ruhában) és beszélj vele, légy gonosz, ha akarsz.

Fedezd fel a területet, rabold ki a hullákat és a ládákat, majd a lépcső melletti áramköröket kösd át. Végül nyomd meg a zöld gombot. Egyszerű harc jön néhány gyenge ellenséggel. Ha elfogytak, nyomd meg ismét a gombot. Most egy hatalmas repülő lénnyel és kicsinyeivel kell megküzdened. Igazából a nagy csak zavarásnak van, még csak lőni se kell rá, a többi meg elég gyenge, csak ne állj mellettük, amikor halálukkor felrobbannak. Ismét nyomd meg a zöld gombot.

Egy hatalmas féregszerű szörny jelenik meg, amit túl kell élned öt percen át. A fedezék nem sokat segít, bár kibír egy-két támadást. Ha megölöd, achievement jár érte. Győzelem után jönnek a klántagok. Hagyd Gruntra a döntést, majd harcolj. Nem keményebb a harc az óriási féregnél, de azért bajba kerülhetsz, ha nem vigyázol, hiszen mind jól fel vannak páncélozva. Győzelem esetén Grunt hűséges hozzád. Irány a Normandy.

Legion


Őt ott találod, ahol felébresztetted. Ébredése után rögtön nem kezdheted el a küldetését, tehát valaki másét csináld meg előtte. Irány a The Phoenix Massing, ott pedig a The Sea of Storms a célod. A beszélgetés után (ahol a jobb felső válasszal érhetsz el pozitív hatást) indulj el, le a lépcsőn. A sarok után egy terembe érsz. Ne lépj rá a zölden világító vonalakra, vagy megtámadnak. Lődd szét az elosztót, amiből a zöld vonalak jönnek, és szedd ki belőle a tartalmát. Újabb beszélgetés után haladj tovább át az ajtón. A folyosón a lövegeket magad mellé állíthatod, segítségükkel lődd le a minimális ellenséget, és a folyosó végén fordulj jobbra. Ebben a szobában két újabb elosztó és néhány gép elpusztítása után átmehetsz egy ajtón. Két ellenség legyőzése után a folyosó végéről szedd fel az élettöltőt, majd haladj felfelé. A folyosó végén nyíló ajtó után a két löveget aktiváld és intézd el az életedre törő gépeket. A terem másik oldalán mehetsz tovább.

Haladj lefelé. Az ajtó után kisebb ellenállásba botlasz. Miután végeztél velük, köss át egy itt található áramkört és haladj tovább, át a másik ajtón. Lefelé haladva újabb riasztós szobába kerülsz. Itt is két elosztó elpusztítása után mehetsz át az ajtón. A folyosón az üvegablaknál beszélgethetsz Legionnal. Át a következő ajtón, ami a központi terminálhoz vezet. A feladatod védeni ezt a területet, míg Legion nem végez a dolgával. Képes vagy aktiválni a távoli lövegeket is a védelem érdekében. Két szélen a lejtőkön akarnak feljutni az ellenfelek (megjegyzés: ennyi erővel fel is ugorhatnának, ha úgysincs nagy gravitáció). A nem túl nehéz küzdelem után kiválaszthatod, hogy elpusztítod, vagy felülírod a többi gethet. Ha jó akarsz lenni, válaszd a jobb felsőt (felülírod őket). Ezek után három perced van a menekülésre.

Nem kell nagyon rohanni, 3 perc rengeteg idő. Az egyetlen folyosó, amin át kell menned tele van ellenséggel, köztük egy méretes túlpáncélozott géppel. Sokat segít, ha használod a képességeidet.

Thane


A legénységi szinten találod a szobáját, közel a lifthez. Beszélgetés után irány a Citadella, amit a Serpent Nebulában találsz. Beszélj Captain Bailey-vel Thane fiáról. Menj fel a 28. emeletre, és beszélj Mouse-zal. Lehetőséged lesz gonoszkodni; ne tedd, ha jó vagy -- szép beszéddel is megtudhatsz mindent. Menj vissza a kapitányhoz és beszélj Koylatról vele. A kihallgatáson keménykedhetsz, de mint mindig, van más út is. Ezek után útnak indulsz a cél felé.

Itt a feladatod, hogy felülről kövesd a célpontot és szólj Thane-nek a pozíciójáról, amikor megjelenik az ikon (ha ez nem sikerül, elbukod a küldetést). Mindig lesz lehetőséged átmenni a másik oldalra, ha szükséges. Először végigmegy a folyosón, majd be egy szobába, onnan egy sarok után egy diszkó felé veszi az irányt. Kicsit arrébb találkozik még két katonával. A következő ajtón áthaladva egy srác akadékoskodik, hogy mit keresel ott. Beszéld ki magad, vagy intézd el félbeszakítással. Végül eljutsz a végkifejlethez.

Garrus


A legénységi szinten találod meg. Beszélj vele és menj a Citadellára a Serpent Nebulában. Beszélj a kapitánnyal, kérdezd Fade-ről. Ő elirányít a piac egyik raktárába, amit egy szinttel lejjebb találsz, egy ajtó mögött. Nem kell harcra számítani, van lehetőséged rosszat cselekedni is. Egy taxival (amit az ajtón kifelé balra találsz) menj a gyár részlegre.

Egyből harcolnod kell. Az ajtó után egy hosszú, folyosószerű út vár rengeteg robottal és egyéb ellenséggel. Csak harcold végig magad egy területig, ahol némi felszerelést és hackelhető számítógépet találsz. Itt egy kapcsolóval tudod lenyitni a hidat. Egy nagy robot és néhány jól páncélozott ellenség vár, majd egy ajtó, ami át kell sétálnod. Bent nyisd ki az ablakot, hogy elbeszélgethess Garrusszal, majd menj ki az ajtón (itt van egy nehezen hackelhető gép, fegyvererősítésért). A raktárban lődd le a magasban repkedő ládákat és a tömérdek ellenséget is. A legtöbb gondod a katonák vezetőjével lesz, aki magasról erős fegyverrel, vastag páncéllal küzd ellened. Mássz fel a lépcsőzetes részen. A másik végén két nagy robot támad le, itt az ideje a nehéztüzérségnek. Érdemes már akkor lőni őket, amikor a levegőben vannak.

Újabb lépcsőzetes részen mássz fel és menj be az ajtón. A jelenet során lehetőséged van jót cselekedni. Már csak Garrus bosszúja van hátra, állj arrébb, amikor van rá lehetőséged. A küldetés vége.
###

Mellékküldetések


A mellékküldetések, ahogy haladsz a történetben, automatikusan nyílnak meg, vagy akkor, ha a csillagtérkép melletti komputeren elolvasod a hozzá tartozó személyes üzenetet. Ezek a küldetések igen egyszerűek, többnyire abból állnak, hogy meglátogatod a kijelölt bolygót, végigküzdöd magad egy rövidebb területen és a végén aktiválsz egy jól látható kapcsolót. Csak a küldetés helyét írom le a következő formátumban: Galaxisban elfoglalt hely - Csillagrendszer - Bolygó. Néhány küldetés megnyit egy következőt. Ezeket a felsorolásban behúzással jelöltem.

  • N7: Abandoned Mine: Minos Wasteland - Fortis - Aequitas
  • N7: Anomalous Weather Detected: Pylos Nebula - Dirada - Canalus
  • N7: Archeological Dig Site:Rosetta Nebula - Enoch - Joab
    • N7: MSV Strontium Mule: Omega Nebula - Arinlarkan - MSV űrbázis
    • N7: Blue Suns Base: Sigurd's Cradle - Decoris - Sanctum
    • N7: Javelin Missiles Launched: Sigurd's Cradle - Skepsis - Watson
  • N7: Blood Pack Base: The Shrike Abyssal - Xe Cha - Zada Ban
    • N7: Blood Pack Communications Relay: Crescent Nebula - Lusarn - Tarith
  • N7: Captured Mining Facility: Crescent Nebula - Zelene - Helyme
  • N7: Eclipse Smuggling Depot: Hourglass Nebula - Faryar - Daratar
  • N7: Endangered Research Station: Caleston Rift - Solveig - Sinmara
  • N7: Imminent Ship Crash: Pylos Nebula - Nariph - MSV Broken Arrow
  • N7: Lost Operative: Omega Nebula - Fathar - Lorek
  • N7: Mining the Canyon: Caleston Rift - Talava - Taitus
  • N7: MSV Estevanico: Hourglass Nebula - Ploitari - Zenethu
  • N7: Quarian Crash Site: Hades Nexus - Sheol - Gei Hinnom
  • N7: Wrecked Merchant Freighter: Eagle Nebula - Amun - Neith
    • N7: Abandoned Research Station: Eagle Nebula - Strabo - Jarrahe állomás
    • N7: Hahne-Kedar Facility: Titan Nebula - Haskins - Capeks

Nehézfegyverzet


A játék során öt nehézfegyverhez juthatsz hozzá, melyek egytől egyig jelentős pusztítást végeznek ellenségeid között. Jellemzően kevés hozzájuk a lőszer, szóval csak a nagyok ellen érdemes bevetni őket.

M-100 Grenade Launcher

Ezt a fegyvert a játék elején, Shepard ébredése után kapod meg, a továbbjutás feltétele. Egy-egy egyenesen haladó robbanófejes lövedéket lő ki, kevés töltényt tárol.

Collectors Particle Beam

A Horizon című küldetés során van lehetőséged felvenni. Folyamatos sugarat lő, ami nagyon gyorsan leszedi az ellenségek pajzsát. Pontos célzást követel, gyorsan fogy az energiája.

ML-77 Missile Launcher

Miután a Heavy Weapon fejlesztést megszerezted, 5000 irídium felhasználásával hozhatod létre a Normandy laborjában. Célkövető rakéták kilövésére alkalmas.

M-622 Avalanche

Szintén a Heavy Weapon fejlesztés után érhető el 15.000 irídiumért cserébe a Normandy laborjában. Fagyasztó lövedékeket lő.

M-920 Chain

Három Heavy Weapon fejlesztés után 25.000 irídiumért cserébe fejleszthető ki. Ez a legerősebb fegyver a játékban. Ahhoz, hogy el lehessen sütni, több mint 100%-on kell állnia a töltöttségének. Nem érdemes közelre lőni vele, hiszen kisebb atomrobbanást okoz. Nincs ellenség, amelyik túlélné egy elég nagy területen belül. (Még a főellenség is olyannyira zokon veszi, hogy utána már pisztollyal is elég lövöldözni rá).

Fejlesztések


A fejlesztéseket először meg kell szerezni, aztán a hajó laborjában kiírt mennyiségű alapanyagért cserében alkalmazni kell őket. A következő listán minden fejlesztés lelőhelye van felsorolva és az, hogy miként kell őket megszerezni. Érdemes mindet megszerezni, majd aktiválni őket a laborban. Egy maximálisan felfejlesztett csapattal már gyerekjáték a győzelem. A Normandy fejlesztéseit nem írom le külön, azok vagy alapból megjelennek a listán vagy valamelyik legénységi taggal beszélgetve jön elő.

Omegán megvásárolható és megszerezhető
  • Heavy Skin Weave
  • Heavy Weapon Ammo
  • Shotgun Damage
  • Sniper Rifle Damage
  • Hack Module
  • Assault Rifle Damage – Amikor Mordint próbálod magad mellé állítani, egy halott zsoldos mellől szedhető fel
  • Medi-Gel Capacity – Mordin klinikájában, a doki szobájával szembeni teremben
  • Submachine Gun Damage – Még mielőtt Archangelért indulnál, a szerelésre váró űrhajó közelében törheted fel
  • Tech Damage – Archangel búvóhelyén a lenti teremben van

Citadellában megvehetők

  • Damage Protection 
  • Tech Damage
  • Submachine Gun Damage
  • Heavy Pistol Damage
  • Sniper Rifle Damage
  • Medi-Gel Capacity

Illiumon megvásárolható, megszerezhető
  • Assault Rifle Damage
  • Heavy Skin Weave
  • Submachine Gun Damage
  • Biotic Damage
  • Medi-Gel Capacity
  • Bypass Module
  • Damage Protection -- Collector Ship küldetés után vásárolható meg
  • Tech Damage -- Collector Ship küldetés után vásárolható meg
  • Submachine Gun Damage -- Az Assasin küldetésének végrehajtásakor szedhető fel.
  • Biotic Damage – Elnora szobájában találod, amikor a Justicar megszerzésén fáradozol.

Tuchankán megvásárolható
  • Assault Rifle Damage
  • Biotic Damage
  • Heavy Pistol Damage
  • Shotgun Damage
  • Heavy Weapon Ammo

Disabled Collector Cruiser
  • Damage Protection -- Még az elején egy terminálban található
  • Tech Damage -- A küldetés főellensége után található meg

Derelict Reaper (az IFF küldetés)
  • Sniper Rifle Damage -- Azon a részen található, ahol Legion lövöldöz
  • Heavy Skin Weave -- Egy számítógépben található
  • Shotgun Damage -- Van egy rész, ahol sok-sok ellenség támad. Ott található.

Freedom's Progress
  • Heavy Weapon Ammo – Egy tönkretett robotból szedhető ki.

Tali megszerzése során
  • Heavy Pistol Damage – Amikor először küzdesz a Geth ellen, egy lépcső alatt találod
  • Assault Rifle Damage – Abban a szobában van, amibe a ledőlt oszlop felrobbantása után jutsz be.

Horizon
  • Heavy Skin Weave – Egy halott gyűjtőtől szedheted fel még azelőtt, hogy egy halott zombit megvizsgálhatnál.
  • Biotic Damage – Egy újabb halott gyűjtőtől szedheted fel.
  • Retrain Powers - A küldetés jutalma.

Korlus, a Warlord megszerzése során
  • Sniper Rifle Damage – Egy lépcsősor tetején néhány krogan védelmezi
  • Krogan Vitality – Warlord Okeer szobájában

Lojalitás küldetések alatt megszerezhetőek
  • Garrus: Eye for an Eye: Sniper Rifle Damage – Egy feltörhető terminálban
  • Grunt: Rite of Passage: Shotgun Damage – A sámán adja, miután megszerezted Grunt lojalitását
  • Jack: Subject Zero: Biotic Damage – Egy feltörhető számítógépben, Jack régi szobája előtt
  • Jacob: The Gift of Gr