• 15 éves a Honfoglaló
  • A játékot Bihari Atilla találta ki 18 évvel ezelőtt
  • Ma már 18 különböző lokalizált változata létezik
  • Fenn van a Facebookon és mobil változata is létezik

Hol is találkoztam a Honfoglalóval először? Ja, megvan, számítástechnika órán a középiskolában, tizenöt évvel ezelőtt. És vagy tíz éve rá sem néztem, mi több, azt sem tudtam, hogy még fut. De fut, ó, de még mennyire fut, idén szeptemberben immár 15 éve megállíthatatlanul.

A Honfoglalót Bihari Attila találta ki 18 évvel ezelőtt egy kockás papíron, erről egy képet is láthattok lejjebb. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de ez csak a hasznára vált a játéknak, hiszen egyre népszerűbb lett, nem csak hazánkban, de nemzetközi szinten is.

honfoglalo-elso-terv.jpg

A Honfoglaló első terve

Bizony, a Honfoglaló 2008-2009-ben túlnőtte Magyarország kereteit, megjelent a nemzetközi porondon, ahol szintén sikereket ért el. Például 2011-es Facebookos debütálása után egy évvel bekerült a Top25 Facebook játék közé. 2016-ban a mobilokat is meghódította, ahol a Top downloaded kategória élén robogott. Sőt még a Gamescomra is kijutott!

Az elmúlt 15 évben több ezer ember játszott vele, idén tavasszal pedig elérte a játék történetének legnagyobb látogatószámát is: közel 100 ezer látogató naponta. A Honfoglaló tehát nem csak egy játék, de már közösségi élmény is. Több éven keresztül több ezer ember fordult meg Honfoglaló Találkozókon, Bajnokságokon, és rendezvényeken, ahol barátságok és olykor szerelmek születtek.

„18 évvel ezelőtt, amikor kitaláltam a játék alapötletét egy kockás papíron, akkor természetesen hittem benne, de őszintén szólva így visszanézve engem is meglep, hogy a Honfoglaló mennyire időtálló, klasszikus brand lett. Idén a magyar Honfoglaló abszolút látogató csúcsot döntött, mostanra a játéknak 18 különböző lokalizált verziója fut világszerte. A társasjáték 13. éve bestseller és még számos új ötlet van a tarsolyunkban. Hiszünk benne, hogy a Rubik kocka után egy újabb magyar játék is meghódíthatja a világot” – mondta Bihari Attila.

honfoglalo-verziok.jpg

A Honfoglaló különböző változatai

Innen is kívánunk boldog születésnapot a Honfoglalónak, és még legalább ennyi sikerekben gazdag évet! És ha további érdekességekre, személyes élményekre vagytok kíváncsiak, látogassatok el erre az oldalra.