Az elmúlt esztendők közepes, egyes esetekben (például Marvelek) pedig kudarcos Marvel-filmjei után nem meglepő, hogy (szinte) senki sem várt túl sokat a Mennydörgők* (Thunderbolts*) című mozitól, Jake Schreier (Papírvárosok, Balhé, A robot és Frank) azonban rácáfolt a szkeptikusokra, az MCU legújabb egész estés fejezete ugyanis sokkalta jobban sikerült a vártnál – persze botorság lenne hibátlannak nevezni, de ezt nem is várta senki. Nem egy alsópolcos Bosszúállókat kaptunk tehát a zömében mellékszereplőket tömörítő csihi-puhi képében, ráadásul a nyitóhétvégén sem szerepelt olyan rosszul az opusz – igaz, messze még a nullszaldó.
A Box Office Mojo adatai szerint a Mennydörgők* 76 millió dollárral kezdett a tengerentúlon, ami 86,1 milliós nemzetközi bevétellel együtt 162,1 milliós nyitányt eredményezett – mindezt 180 millió dolláros büdzsé mellett, szóval egyelőre nem lélegezhet fel a Marvel Studios és a Disney. Ha kizárólag az amerikai piacot nézzük, ez az eredmény valamivel jobb, mint a 75,3 millióval indító Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája, valamint a 71,2 milliót összekalapozó Örökkévalók, ám messze elmarad az Amerika Kapitány: Szép új világ 88,8 milliós rajtjától.
Az a legnagyobb szerencséje, a Florence Pugh, Sebastian Stan és David Harbour főszereplésével készült produkciónak, hogy a kritikusok mellett a nézők is szeretik (legalábbis erre enged következtetni a 7,7 pontos IMDb értékelés), a pozitív vélemények pedig a kevésbé lelkes rajongókat is rávehetik arra, hogy kicsengessék a mozijegy árát, ezzel elejét véve az érdeklődés drasztikus csökkenésének. Ti láttátok már a Mennydörgők*-et?
A borítóképek forrása: Marvel Studios