• Május 18-ig lehet jelentkezni a KET 2019 második fordulójára
  • Középiskolás csapatok jelentkezését várják
  • League of Legends és CS:GO bajnokságot tartanak

Több mint 350 diák részvételével zajlott a Gamerwings Középiskolás E-sport Triatlon első fordulója február és április között, melynek döntőjét április 13-án rendezték Komáromban, nem kevesebb mint 500 ezer forintos összdíjazással. Mindez azonban még csak a "bemelegítés" volt, tegnap ugyanis elindult a jelentkezés a második fordulóra, ami minden eddiginél nagyszabásúbb lesz.

img1419.JPG

(forrás: Gamerwings)

A MAESZ (Magyar Esport és Sport Egyesület) által szervezett KET 2019 második fordulója ezúttal is két "versenyszámot" kínál majd: League of Legends és Counter Strike: Global Offensive bajnokságot rendeznek, melyekre egyaránt 64-64 csapat jelentkezhet. Az indulás feltétele:

  • Kizárólag középiskolás (9-14. osztályig) diákok jelentkezhetnek
  • A csapatok 7 tagból állnak, ebből 2 cserejátékos
  • Legalább 4 tagnak azonos középiskolából kell érkeznie
  • A csapatok a saját iskolájukat képviselik, egy iskola legfeljebb két csapatot indíthat játékonként

Fontos, hogy a LoL-versenyen 13 és 20 év közötti, a CS:GO-bajnokságon pedig 14 és 20 év közötti diákok indulhatnak, illetve utóbbi esetében 18 év alatt szülői beleegyezés is szükséges.

img1330.JPG

(forrás: Gamerwings)

Játékonként az első három helyezett csapat egy élő döntőben csaphat majd össze a Lupa-tó mellett június 20. és 23. között, ahol összesen 4 millió forint értékű nyeremény kerül majd kiosztásra, kupákkal, érmekkel, oklevelekkel, gamer perifériákkal, tanteremfelújításra költhető pénznyereménnyel, illetve egyéb díjakkal.

A versenyről és a jelentkezésről ide kattintva tájékozódhattok bővebben.