• Beperelték a Sony-t a vásárlók megkárosításáért
  • 5 milliárd fontos kártérítést követelnek

Szép kis pert akasztottak a Sony nyakába a Which UK egykori ügyvezető igazgatója, Alex Neill vezetésével, ami 5 milliárd font kifizetésére kötelezné a gyártót. A Versenyjogi Fellebbviteli Bíróságnak benyújtott vádak szerint azzal, hogy a Sony 30%-os jutalékot számol fel a digitális játékokért és játékbeli vásárlásokért a PlayStation Store-ban, megszegi a versenytörvényt, valamint piaci befolyásával tisztességtelen feltételeket állít a fejlesztők és kiadók elé, akik így a játékosokra hárítják át ezt a plusz költséget.

sonyps52.jpg

A vádirat szerint ennek részeként akár 5 milliárd fonttal károsíthatták meg a vásárlókat 2016. augusztus 19. óta, melyet ideje kompenzálnia a cégnek. A 30%-os jutalék egyébként iparági sztenderd, a Microsoft, a Steam és az App Store is ezzel dolgozik, így nem teljesen egyértelmű, hogy miért a Sony az egyetlen célpont. A perről a kampány frappáns elnevezésű PlayStation You Owe Us oldalán tudhatsz meg többet.