December elején írtunk arról, hogy a Sony meghaladta az 50 millió eladott PS4-et, de ez a szám továbbra is növekszik. Tavaly november 20-tól egészen az év kezdetéig tartó periódusban ugyanis 6,2 millió új konzol talált gazdára, ezzel az összesen eladott PS4-ek számát 53,4 millióra növelve. Nem tudjuk, hogy abból hány PS4 Pro, valamint a PlayStation VR-ról sem kaptunk bővebb infókat, de azért ez egy szép teljesítmény.

Az ünnepi periódus alatt 50,4 millió PS4 játékot adtak el (fizikai és digitális formában egyaránt), az Uncharted 4: A Thief’s End pedig egyedül 8,7 millió eladott példánynál járt december 21-én.

„Igazán hálásak vagyunk a rajongóinknak és a partnereinknek a támogatásukért, aminek a segítségével ez lehetett a történetünknek az egyik legjobb ünnepi idénye” – mondta Andrew House, a Sony Interactive Entertainment igazgatója. „Az a célunk, hogy ezzel a lendülettel növeljük a PS4 kínálatát, még forradalmibb játékélménnyel gazdagítsuk a PSVR tuladjonosokat, és minőségibb tartalommal szolgáljunk a PS4 Pro játékosoknak. Ezen kívül az online funkciókat bővítjük, hogy továbbra is a PS4-en legyen a legjobb játszani!”