Szerda este befejeződtek az MNEB, vagyis a Magyar Nemzeti E-Sport Bajnokság küzdelmei League of Legends fronton, és bár az alapszakasz lezárása alapvetően a továbbjutókról kellene szóljon, a legjobb magyar LoL-csapatok között zajló bajnokságot két komolyabb botrány is beárnyékolta.

8-csapat-2-botrany-1-kizaras-lezarult-az-mneb-lol-bajnoksag-alapszakasza.jpg

Minden az előzetesen legnagyobb esélyesnek kikiáltott Team Horizon Reapers "bakijával" indult, akik még a novemberi előszezon döntő alatt követtek el egy igen komoly szabálysértést. A csapatok itt a Riot Games által kifejezetten versenyzésre biztosított fiókokról játszhattak, melyeken tetemes mennyiségű RP (Riot Points - a játékbeli fizetőeszköz) állt rendelkezésre, a THR játékosai pedig nagyjából 310 ezer forintnak megfelelő RP-t továbbítottak innen külső felhasználókra - annak ellenére, hogy a szabályzat ezt kifejezetten tiltja, még az ennek lehetőségét blokkoló védelmi mechanizmust is kijátszották.

A THR megúszta 310 ezer forint pénzbüntetéssel (vagyis a kár visszafizetésével), illetve 3 pont levonással az MNEB 2018/19-es szezonjának alapszakaszára vonatkozóan, a riválisok azonban - érthető mód - nagyon enyhének találták a szankciót.

Négy csapat - név szerint a Team Plague, az Afterglow Esports Egyesület, a One Piece Esports és a CutlerSharkDragon Team - nyílt levélben kérte a döntés súlyosbítását, mondván az egész magyar esportot rossz színben tüntették fel ezzel, ami szerintük komolyabb büntetést érdemelne. A szervező HUNESZ azonban maradt a korábbi büntetésnél.

Épp hogy csendesedni kezdett a THR-botrány, amikor máris jött a következő: február végén kiderült, hogy vizsgálat indult a CutlerSharkDragon Team csapata ellen, akik rövid időn belül kétszer is szabályt szegtek.

  • Először Mátyus "Frost" Mátyást függesztették fel, amiért hamis életkort megadva, Butyán Adorján "Sanyitata" Richárd személyazonossága mögé rejtőzve vett részt a mérkőzéseken (a versenyen való részvétel feltétele a betöltött 16. életév).
  • Majd maga a CSDT is bajba került, amikor kiderült, hogy "Kádár" nicknevű játékosuk fiókjáról valaki más játszott - ezt maga az érintett jelezte.

A fegyelmi eljárást követően - részben a halmazati jelleg miatt - igen súlyos döntés született. A CutlerSharkDragon Teamet kizárták az MNEB 2018/19-es szezonjából, és elvették az összes pontjukat, míg Frostot és Sanyitatát egészen 2020. április 30-ig eltiltották az összes HUNESZ-hez kapcsolódó versenytől, beleértve természetesen az MNEB-et is.

A döntést követően nyilván rögtön felmerült, hogy miként lehet ennyire komoly különbség (-3 pont vs. kizárás) a büntetések között. A HUNESZ fegyelmi bizottsága így indokolt:

"A Fegyelmi Bizottság számára egyértelmű volt a különbség. Míg a THR esetében az előszezonban egyszeri morális vétség történt, amely a versenyt önmagát nem befolyásolta, ergo az eredményekre nem volt hatással. Addig a CSDT és játékosai az alapszakaszban folytatólagosan egyrészt morális, másrészt a versenyre, a mérkőzések eredményeire közvetlen hatással bíró vétséget követtek el. Ez utóbbi az egész bajnokság alappilléreit az online verseny megbízhatóságát feszegeti és a legkártékonyabb cselekmények egyike.

Ennek szellemében az előbbi esetben a pénzbírságot elegendőnek láttuk, hisz az anyagi jóvátétel egy anyagi természetű vétség esetében, amelynél hozzáteszem, az eredeti állapotot a Riot visszaállította, kellő súlyú.

A másik esetben, első körben, ha csak Frost ügye áll fenn és a felfüggesztés ideje alatt nem kap az ESL még egy a csapatot érintő hasonló természetű ügyet, lehet más döntés születik, de ilyen formában, úgy láttuk jónak az ESL-lel egyetértésben, hogy nem engedjük az egyesület további szereplését és az azonnali kizárás lett a megoldás."

A CSDT esetében ezzel egyértelművé vált, hogy ők már semmiképp sem lehetnek ott a rájátszásban, a maradék 7 csapat között azonban még zajlott a harc a továbbjutó helyekért. A sors iróniája, hogy a Team Horizon Reapers végül pont azzal a 3 ponttal csúszott le a fix döntőt jelentő első pozícióról, amit levontak tőlük büntetésként. A THR először az egyik fő rivális, a Team Plague ellen kapott ki egy komoly rangadón, majd az utolsó játéknapon a WiLD is legyőzte őket, miközben a Plague újból nyerni tudott, így a THR csak a második helyen zárta az alapszakaszt.

mneb-lol-tabella.jpg

A Team Plague lett az tehát, amely egyenes ágon jutott be az MNEB 2018/19-es szezonjának fináléjába. Mondani sem kell, nem szeretnék ennyivel beérni...

Ami a további menetrendet illeti: a másik döntős helyért a maradék öt csapat fog megküzdeni. A rájátszást a One Piece Esports (5.) és az Afterglow (6.) párharca nyitja majd, az itteni győztes játszik majd a Rift Esports csapatával (4.), majd hasonló "lépcsőzetes" lebonyolításban csatlakozik a playoffhoz a WiLD (3.) és a THR (2.) is - annál "könnyebb" tehát a csapatok helyzete, minél előrébb zártak az alapszakaszban.

playoff.jpg

Az MNEB League of Legends bajnoksága még közel sem ért tehát véget, és nagyon bízunk abban, hogy az előttünk álló hetek végre nem a botrányokról és a büntetésekről fognak szólni, hanem a meccsek színvonaláról, hiszen legyenek bármilyen jók is a csapatok, az ilyen esetek sajnos rendkívüli módon rontják a kompetitív LoL-szcéna - és összességében a hazai esport - megítélését. Reméljük, hogy a szervezők korábbi szankciói kellő elrettentő erőnek bizonyulnak majd ilyen téren!