A legutóbbi BlizzCon-on rengeteg ígéretet kaptunk a Battle.net rendszerének hatalmas változtatásairól, s pár napja a StarCraft 2 oldalára fel is kerültek a forradalminak ígért változások pontos részletei.

Az oldalra kipakolt videóinterjúban Greg Canessa projektvezető elmondta, hogy a Blizzard egy teljesen új "online game service"-t kíván kiépíteni játékai köré, amivel egyebek mellett biztosítják a kapcsolatot az éppen más-más termékeikkel játszó emberek között.

Nézzük meg, hogy mi is pontosan a rendszer 3 alappillére:


Mindig kapcsolatban

Az új Battle.net teljes körű használatához állandó internetkapcsolatra lesz szükség, hiszen ennek segítségével tárolódnak a szerveren a játékosok adatai, achievementjei, profilképei és egyebek, például az SC2 által adott kitüntetései. A bejelentkezést követően egyből látni fogjuk ismerőseink elért, illetve teljesítésre váró eredményeit.

A rendszer nagy előnye, hogy egy esetleges formázás után sem kell aggódnunk mentéseinkért, ugyanis az a netkapcsolatnak hála tárolva lesz, s egy gyors, a szerverrel történő szinkronizálás után ott folytathatjuk a játékot, ahol abbahagytuk. Ezt persze másik számítógépen is kedvünkre kieszközölhetjük.

A mai világban már elvárható állandó internetkapcsolat továbbá arra is jó lesz, hogy a játékfrissítéseket könnyedén és gyorsan beszerezhessük, első kézből értesülhessünk a szerveroldali információkról, valamint a játékokkal kapcsolatos hírekről.


Kompetitív aréna mindenkinek

A kezdő játékosok sosem jártak örömtáncot, amikor egy profi játékossal dobta össze őket a Battle.net (pontosabban az AMM), ezért a készítők egy újfajta módot vezetnek be. Ebben a módban egy gépi ellenfél ellen gyakorolhatunk, ami nagyban elősegíti a játék könnyed megismerését és a kezdeti lépések elsajátítását. Természetesen több ellenfél esetén egy mesterség intelligenciájú társat is "felfogadhatunk", de ez mint tudjuk, nem helyettesíti a rendes játékosokat.

A projektvezető szerint ez a rendszer lesz a legkifinomultabb a piacon, ami többek közt abban fog megnyilvánulni, hogy a játéktudásodnak megfelelően rendezi a dolgokat, illetve az ellenfeleket. Emellett azt is lehetővé teszik majd, hogy különböző tudású játékosok együtt is játszhassanak.


Csatlakozó közösség

Ez az egész természetesen nem működne egy jól kidolgozott rendszer nélkül és ha hihetünk az ígéreteknek, akkor minden lesz itt, mi szem-szájnak ingere. Lesz itt egy adott játékon belüli szöveges és hangkommunikáció különböző szerverek esetén is, több játék közötti kommunikáció (például miközben szinteztek az újdonsült worgenetekkel, addig a StarCraftot toló haverral cseveghettek), továbbá a már említett jóságokkal rendelkező barátlista is a felhasználókat hivatott szolgálni.