Mielőtt belefognánk: akik még nem játszották végig a játékot, itt álljanak meg, ugyanis lelőjük a lehetséges négy befejezés egyikét. Mi szóltunk.

Mint tudjuk, a fináléban négy lehetőség közül választhatunk, ezek közül pedig az egyik az, hogy elpusztítjuk az összes szintetikus életformát, így a reapereket is, ezzel elhozva a békét a galaxisba, ám ez azzal jár, hogy hősünk kénytelen feláldozni magát -- vagy legalábbis eddig azt hittük. A stáblista előtt azonban van egy rövid jelenet, aminek során a kamera végigpásztázza a romokat, majd odaért Shepardhoz, aki a vágás előtt levegőt vesz. A BioWare ma tisztázta, hogy az nem az utolsó levegővétele volt, s Shepard életben van.

„Talán észrevettétek, hogy a „Shepard él”-befejezésben az adott barátnő vonakodik feltenni Shepard nevét az emlékfalra, és inkább a plafont bámulva mereng. Ez azt akarta sugallni, hogy a barátnő nem hiszi el, hogy Shepard valóban halott, az utolsó jelenetből pedig ki is derül, hogy igaza van. Ahogy a Normandy felszáll, még mindig van remény arra, hogy Shepard és a kedvese újra egymásra talál.” -- Tully Ackland, a BioWare közösségi koordinátora.