A minap adtunk hírt róla, hogy a Blizzard közösségi kapcsolatokért felelős menedzsere, Micah Whiple twitteren erősítette meg a Diablo 3 konzolos változatát. Egy kérdező arra volt kíváncsi, lesz-e konzolos Diablo 3, mire ezt a választ kapta Whiple-től:

"Bizony, Josh Mosqueira a konzolos Diablo-projekt vezető tervezője."

A híroldalak -- mi is -- büszkén írták, hogy igen, megtört a jég, jön a Diablo 3 konzolos változata is. Aztán reggelre jött a hideg zuhany. A Blizzard magyarázkodni kezdett, szerintük az egész világ félreértette az üzenetet.

"Ez nem megerősítése annak, hogy a Diablo 3 bármilyen konzolra megjelenne. A célunk, hogy befejezzük a játék PC-s és maces változatait, s hogy az eredmény méltó legyen a Diablo címhez." -- áll a srácok hivatalos sajtóközleményében.

Persze ezt is fel lehet fogni úgy, mint pozitív jelet. A Blizzard sosem az elhamarkodott bejelentésekről volt híres, és nyilván nem örültek neki, hogy Micah se szó, se beszéd, megválaszolta a kínos kérdést. Ha valamit viszont leszűrhetünk a hivatalos állásfoglalásból, akkor az ez: a konzolos változat a PC-s mögött csak a második helyen áll, ergo esélyes, hogy csak akkor jelenik meg, ha a PC-s változat sikeres lett.