• A Bungie és az Activision útjai tavaly váltak külön a Destiny kapcsán
  • A stúdió alapítója, Marty O'Donnell szerint már az elején rosszul festett a helyzet

A HiddenXperia YouTube-csatorna nemrégiben interjút készített a Bungie alapítójával, Marty O'Donnell-lel, aki 2015-ben hagyta ott a céget, a téma pedig a Destiny, illetve a Bungie és az Activision közötti házasság volt, mely a volt vezető szerint már az elején sem nézett ki túl jól.

a-bungie-alapitoja-szerint-mar-az-elejen-rosszul-nezett-ki-az-activisionnel-valo-egyuttmukodes.jpg

O'Donnell úgy fogalmazott, hogy már az elején is rosszak voltak a megérzései, de végül belevágtak, mert az Activision totális kontrollt ígért nekik, és pont ennek a hiánya volt az, ami miatt anno szakítottak a Microsofttal.

"Miután akkor én voltam a vezető, és tagja voltam az igazgatóságnak is, amely döntött az Activisionnel való együttműködéséről, ezért mindenképpen ott vagyok azok között, akiket hibáztatni lehet. Ha jól emlékszem, heten voltunk, akik megkötötték az üzletet. Az elejétől kezdve tudtuk, hogy kockázatos, és végül pont olyan rossznak bizonyult, mint gondoltuk" - nyilatkozta O'Donnell.

A 2010-ben indult együttműködés végül tavaly ért véget a kiadó és a fejlesztőcsapat között, amikor is a Bungie szakított az Activisionnel, magával víve a Destiny IP-t is.