A Eurogamerrel folytatott beszélgetése során a cég vezérigazgatója, Marcin Iwiński elmondta, hogy a konzolos átirat elkészítése technológiailag lehetséges, és tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban milyen sokan játszanak Xbox 360-on, tehát volna felvevőpiac, ám a munka elindítását illetően még nem született döntés, erre majd csak a PC-s verzió májusi megjelenése után térnek vissza.

A The Witcher 2 projektvezetője, Tomasz Gop hozzátette, hogy a fejlesztők fejében meg sem fordult, hogy egyszerre több platformra fejlesszenek három ok miatt: idő, pénz és munkaerő. Továbbá az is közrejátszik az óvatosságukban, hogy még sosem fejlesztettek konzolra.