• A Funcom licencelte a Legendary Studios-tól a Dune jogokat
  • Hat év alatt három Dune-játékot szállítanak majd le

A Frank Herbert alkotta Dune-univerzum (innentől magyarul, mert arra áll a kezem: Dűne) már számos adaptációt megélt, készült belőle több játék és film is. Mostanság a Legendary Studios gondozásában már pre-produkciós fázisban tart a legújabb filmváltozat, és nagyon úgy néz ki, hogy nem csak erre számíthatunk. A Conan Exiles-t is jegyző Funcom ugyanis exkluzív licencszerződést írt alá a stúdióval, melynek értelmében hat évig kizárólagos jogokat birtokolnak a Dűne-regényfolyam “megjátékosítására”, és három címet hozhatnak tető alá.

Elsőként a Funcom égisze alatt működő Cryo Interactive koncepciójáról libbentették fel a fátylat, mely egy nyílt világú MMO-játék lesz, és idén kerül előkészítési fázisba. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a megjelenés még bizony várat magára - remélhetőleg pár éven belül napvilágot lát és a következő generációs konzolok érkeztével már homokozhatunk sokadmagunkkal az Arrakis homokférgek által droggal telekakált uralta sivatagában. Azt meg már csak zárójelben tennénk hozzá, hogy a másik két játékra is roppant kíváncsiak vagyunk már most - egy modernkori stratégiát és egy kalandjátékot is simán elbírna a világ.

duneconceptartillustration01markkentsandworm.jpg

Ti milyen stílusú játékot látnátok szívesen a Dűne-univerzumban?