• Mégsem készül a Wonder Woman 3
  • Legalábbis a Varietynek nyilatkozó források szerint
  • Holott Gal Gadot többször is optimistán nyilatkozott a folytatással kapcsolatban
  • Csupán a Paradise Lost címet viselő előzménysorozat mondható biztosra

Mivel James Gunn és Peter Safran megnyomták a piros gombot a DC filmes univerzumán (ami ugye most már DCU néven ismert, és a készülő játékokat is magában foglalja), elég sok színésznek kellett a szögre akasztania a szuperhős gúnyát, kérdéses volt viszont, hogy Gal Gadotnak is vissza kell-e adnia a fegyvereit. A jelenleg épp a Rachel Stone: Mindent vagy semmit című Netflix-filmben (ami az első értékelések alapján egyébként eléggé mellément) akciózó színésznő a ComicBooknak adott interjúban mesélt arról, hogy a DC Studios fejesei sem őt, sem pedig a Wonder Woman 3-at nem felejtették el (a Flaunt magazinban pedig már egyenesen azt nyilatkozta, hogy a vezetők lényegében megígérték neki a folytatás elkészítését), ám a jelek szerint mind a színésznő, mind pedig a rajongók (van még ilyen a pocsék Wonder Women 1984 után) előre ittak a medve bőrére, mivel korántsem biztos, hogy trilógiává bővül a hősnő kalandja.

wonderwoman3.jpg

A kép forrása: SuperHeroHype

A Varietynek nyilatkozó források szerint ugyanis egyáltalán nincs tervben a Patty Jenkins által jegyzett blockbusterek következő felvonása, és egy jó darabig nem is fog készülni semmilyen Wonder Womanhez köthető projekt – már a korábban megígért Paradise Lost című előzménysorozaton túlmenően, ám abban ugye nem lesz benne Diana. Az informátorok azt is megerősítették, hogy Gunn és Safran egyáltalán nem tett ígéretet a színésznőnek a folytatással kapcsolatban, így tehát ne nagyon reménykedjünk abban, hogy a közeljövőben visszatér a DC univerzum egyik legkedveltebb hőse.