Ha kicsit hunyorítva, távolról nézed a Stormgate-et, akkor azt gondolhatnád, hogy a Warcraft 3 és a StarCraft 2 bizarr amalgamációjával van dolgod, és igazából nem is tévednél olyan hatalmasan nagyot. A Frost Giant Studios a Blizzard Entertainment egykori RTS-fejlesztő veteránjaiból verbuválódott, az első nagy projektjüket pedig szánt szándékkal úgy fejlesztették, hogy az szellemi örököse lehessen a Blizzard régi nagy stratégiai játékainak. Egy évvel ezelőtt lépett korai hozzáféréses állapotba a Stormgate, az eltelt hónapok alatt pedig rengeteget fejlődött és bővült a játék. Annyit, hogy a program már készen áll az 1.0-ás hivatalos megjelenésre, legalábbis a fejlesztők szerint.
A Steamen közzétett blogbejegyzésben érkezett a nagy hír, miszerint augusztus 5-én jelenik meg a Stormgate, elhagyva az Early Access programot. Ezzel azonban még közel sem válik teljessé a jelenleg is ingyenesen kipróbálható stratégiai anyag, hiszen a fejlesztők még csak a célkitűzéseik kis részét érték el, ám úgy döntöttek, már összegyűlt elég tartalom ahhoz, hogy hivatalosnak lehessen nevezni a megjelenést.
Papíron tehát Stormgate: Campaign One - Ashes of Earth néven érkezik az első nagy, teljes csomag, ami ahogy azt a címe is elárulja, elhozza a játék első teljes kampányát. Ez 12 missziót jelent, amelyek egy teljesen kerek, koherens sztorit mesélnek el, ám ez a történet még sokat fog bővülni a továbbiakban, ahogy a játék többi része is. Jelenleg csak 1v1-es felállásban játszhatjuk majd a kompetitív mérkőzéseket, ám ez is csak a kezdet. A későbbi kampányküldetések mellett ugyanis készül még többek közt a 3v3-as Team Mayhem mód, a StarCraft 2-éhez hasonló kooperatív küldetések, illetve egy nagy custom game editorral is adós még a Frost Giant csapata.
A Stormgate jövő heti megjelenése tehát örömteli, de nagy túlzás lenne ezt a verziót véglegesnek tekinteni. Ettől függetlenül mindenképp érdemes lesz lecsekkolni az újdonságokat, hiszen tényleg hiánypótló lehet a régi Blizzard szellemiségében érkező anyag.
Borítóképek forrása: Frost Giant Studios, Steam