• Folytatódnak a szivárgások az Xbox Series X kontrollere kapcsán
  • Az egyéves gyártói garancia 2021. november 5-én jár le

Tegnap számoltunk be arról, hogy kiszivárgott néhány kép a következő generációs Xbox kontrollerének dobozáról, melynek kapcsán a legfontosabb részlet az volt, hogy az Xbox Series X mellett a Series S kompatibilitás is szerepelt a csomagoláson, így vélhetően ez lesz a neve az olcsóbb variánsnak. Azóta pedig vannak friss fejleményeink is: első körben az alábbi videó, melyben ki is bontják nekünk az irányítót.

A kontroller mellé természetesen garancia is jár (90 nap teljes körű és 1 év limitált), ami azért fontos, mert ez alapján lehet következtetni arra, hogy mikor érkezhet a Microsoft következő generációs konzolja. A lejárati dátum pedig 2021. november 5. (ekkor telik le az egy év), vagyis várhatóan 2020 novemberének elején jelenik meg az Xbox Series X és az Xbox Series S.

Természetesen benne van a pakliban, hogy az irányító valamivel korábban kapható lesz, mint maga a konzol, hiszen más eszközökkel is kompatibilis lesz. Ez alapján viszont november elejénél korábban semmiképp sem lehet számítani arra, hogy boltokba kerül a nextgen Xbox.

a-kiszivargott-kontroller-lebuktatta-az-uj-xbox-megjelenesi-datumat.jpg