• Konzolokra is megjelenhet a Lost Ark
  • Ha a rajongók valóban ezt szeretnék

Globális szinten már a 20 millió játékost is túllépte az Amazon Games és a Smilegate gondozásában februárban a nyugati játékosok előtt is megnyílt Lost Ark, de ez még csak a kezdet. Az Amazon Games franchise vezetője, Soomin Park ugyanis egy interjúban elmondta, hogy amennyiben a rajongók valóban igénylik, akkor valószínűleg fontolóra vennék a free-to-play alkotás esetleges konzolos átiratának elkészítését.

lostark8.jpg

Park továbbá elmondta, hogy nagy esélyt lát rá, hogy a játék a műfaj komoly versenyzőjévé váljon, akár még a Diablo-sorozattal is rivalizálva. Arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sokáig a Lost Ark lokalizációja, Park elmondta, hogy látták rá az igényt, a Smilegate több éven át dolgozott a központi elemek finomhangolásán és alakításán, de beletelt egy kis időbe, mire felkészítették a játékot egy teljesen új közönség fogadására.