Hét év után érkezik a mozikba egy vadiúj Star Wars-film, A mandalóri és Grogu, ám egy jelentés szerint a Disney közel sem olyan nyugodt a film kapcsán, mint ahogy azt előre sejteni lehetne. A Variety számolt be arról, hogy a stúdió szerit benne van a pakliban, hogy a film esetleg nem hozza majd a várakozásokat, különösen azok után, hogy a Super Bowl idején leadott előzetesre nem voltak annyian kíváncsiak, mint ahogy azt a marketingcsapat előzetesen remélte. A jelentés szerint a Disney azért is kételkedik a Pedro Pascal főszereplésével érkező Star Wars-filmben, mert egy streaming sorozat szolgáltatta hozzá az alapot.
Ami jó hír viszont a Disney számára, hogy a május 21-én érkező A mandalóri és Grogu nem lett egy kifejezetten drága Star Wars-produkció, a költségvetése állítólag 166 millió dollár körül mozog. Továbbá jövőre érkezik a Starfighter is, amivel viszont sokkal jobb előérzete van a stúdiónak a jelentés szerint.
A Variety úgy tudja, hogy a Disney nagyon is optimista a Shawn Levy rendezte film kapcsán, ami állítólag „nagyobb eséllyel nyeri majd el a rajongók tetszését”. Azok, akik már láttak belső felvételeket a filmből, nem győzték dicsérni Ryan Goslingot, a főszereplőt ugyebár, és azt is mondták, hogy Levy „visszahozta a franchise szórakoztató szellemét”.
A Star Wars: Starfighter-ben egyébként nem Gosling az egyetlen jól ismert név: Mia Goth, Matt Smith, Amy Adams, Aaron Pierre és Flynn Gray is benne lesz a 2027. május 28-án érkező filmben.
Borítókép forrása: Disney