• A Marvelek lehet a legrövidebb film az MCU történetében
  • Legalábbis egy szivárogtató szerint
  • Eddig A hihetetlen Hulk viselhette ezt a címet
  • November 9-én debütál a Brie Larson főszereplésével készült blockbuster

Manapság már nem igazán izgulhatunk úgy egy közelgő Marvel-film bemutatója kapcsán, mint néhány évvel ezelőtt, ám a november 9-én érkező Marvelek esetében talán kivételt tehetünk, mert az eddigi kedvcsinálók egy rendkívül szórakoztató blockbustert vetítenek előre – majd meglátjuk, hogy képes lesz-e megfelelni az elvárásoknak. A sztori ezúttal nem (csak) a Brie Larson alakította Carol Danvers-re fog fókuszálni, hiszen ugyanolyan komoly szerepet kap majd Monica Rambeau (Teyonah Parris) és a saját sorozattal büszkélkedő Kamala Khan (Iman Vellani) is, így együttes erővel fogják megmenteni a világot (ismét). Június végén még az opusz stáblista utáni jelenete is kiszivárgott, most pedig az derülhetett ki, hogy mennyi időt kell majd a moziban/TV előtt töltenünk.

Az információ sajnos nem hivatalos forrásból származik, ugyanis a Cryptic4KQual nevű X-felhasználó szivárogtatta ki, de mivel olyan szériák hosszúságát "jósolta meg" eddig, mint például A Mandalóri harmadik évada és az Ahsoka, így vélhetően nem nagyon lőtt mellé. Az informátor azt állítja, hogy mindössze 1 óra 38 perc lesz a film játékideje, ami rövidebb, mint az eddigi "csúcstartó" A hihetetlen Hulk, mivel az 1 óra 52 percig próbálta meg fenntartani az érdeklődést – amúgy nem túl sok sikerrel. A szivárogtató még azt is megosztotta a posztjában, hogy 1 óra 33 percnél indul a stáblista, de azt ugyebár ezúttal is illik végigülni, szóval ne csípjük le a teljes időből. Ha bejönnek a szóbeszédek, akkor végre nagy kiszerelésű kólával is beülhetünk a terembe, és örülhetünk, hogy jött egy olyan rendező, aki nem 2+ órás filmekben gondolkodik.