• Rájár a rúd a színészre
  • Most épp exbarátnője vádolja
  • LaBeouf karrierje a mélyponton stagnál

Shia LaBeouf végre megszólalt a brit énekesnő, FKA Twigs által felhozott bántalmazási vádakkal kapcsolatban. Twigs közel két évvel ezelőtt szexuális zaklatás miatt pert indított a színész ellen, amelyben LaBeoufot azzal vádolta, hogy erőszakkal támadt rá, és szándékosan fertőzte meg nemi betegséggel. Emellett többek között fizikai erőszakkal, szóbeli bántalmazással és zaklatással is megvádolta egykori kedvesét. Twigs ügyvédje, Bryan Freedman elmondta, hogy megpróbálták az ügyet négyszemközt intézni és megoldani azzal a feltétellel, hogy LaBeouf beleegyezik "értelmes és következetes pszichológiai kezelésbe", de LaBeouf nem volt hajlandó beleegyezni, hogy "megfelelő segítséget" kapjon. Freeman szerint a keresetet azért nyújtották be, hogy megakadályozzák, hogy mások is elszenvedjék azt a bántalmazást, amit Twigs átélt.

screen-shot-2019-11-12-at-44957-pm.png

(Kép forrása: interviewmagazine.com)

LaBeouf pénteken megjelent Jon Bernthal Real Ones podcastjában, ahol először nyilvánosan reagált a vádakra. "Megbántottam őt. És eközben sok más embert is bántottam, és sok más embert még előtte. Élvezethajhászó, önző, egocentrikus, becstelen, tapintatlan ember voltam ... Ha belegondolok, hogy mivé vált az életem, és mi lett belőlem, például mi most a célom ... Hasznosnak kellene lennem. És ha megnézem ezt a #MeToo dolgot, nem sok olyan srác van, aki vállalja a felelősséget. Elb*sztam a dolgot." – mondta a színész, akinek tárgyalása jövő tavasszal kezdődik.