Az XCOM: Enemy Unknown idegenjei meglehetősen változatosak. Vannak közöttük "klasszikus kis szürkék", és persze mindenféle mutáción átesett, ronda csúfságok is. A vegyes felhozatal a fejlesztők szerint persze nem a véletlen műve: végig két kultikus, földönkívüliekkel foglalkozó alkotásból merítettek ihletet a lények megalkotásakor.

"Az első ufók még csészealj alakúak, mert úgy akartunk kezdeni, ahogy a régi játék tette, mely a legelterjedtebb ufó-mitológiára épült -- az X-akták tévésorozat nagy népszerűségnek örvendett abban az időben. Az egyik lényünk olyan, mint a slenderman, azaz magas, nyúlánk és sötét öltönyt visel. Pont, mint a Men in Black című filmben. Mondhatnánk, hogy gázos kicsit, de nem a rossz értelemben. Tudjuk, hogy a játékosok többségének van a fejében valamiféle elképzelése, háttértörténete az idegenekről, és mi szerettük volna kihasználni ezt." -- mondta el a játék főtervezője, Jake Solomon a Killscreennek.

Elmesélte továbbá, hogy a játék egyik ellenfelének hangja Sid Meier tanácsára változott meg. A csapat megmutatta a legendás tervezőnek a programot, aki kis idő után megjegyezte, hogy a lények hangja olyan, mintha ártatlan gyerekeket lőnének halomra.