A múlt hét legnagyobb híre sajnos nem volt pozitív: a Microsoft 9000 fős leépítése alaposan betett számos belsős Xbox-stúdiónak és néhány külsős partnernek is. Már korábban beszámoltunk arról, hogy az utóbbiak közt volt a Romero Games is – a DOOM atyja, John Romero 2022 óta készítette új FPS-ét, melynek a Microsoft biztosított fejlesztési pénzalapot... egészen addig, amíg egyik napról a másikra teljesen megvonták azt. Már a múlt héten tudtuk, hogy emiatt a teljes projekt a kukában landolt, de a beszámolók szerint a helyzet ennél is rosszabb: az események nyomán a teljes stúdió bezárásra kényszerült, így pedig közel 100 alkalmazott és munkatárs maradt állás nélkül.

johnromero.jpg

Az pedig, hogy a Microsoft hogyan rántotta ki a Romeróék lába alól a szőnyeget, durvább, mint gondoltuk volna. A TheJournal.ie riportja szerint az egyik pillanatban még jó hangulatú meetinget tartottak a kiadó és a fejlesztőstúdió között, szó szerint más nap pedig a derült égből dobták rájuk az atomot. A Romero Games egyik állás nélkül maradt, névtelenül nyilatkozó alkalmazottja így írta le a helyzetet:

"A leépítések előtt mindössze egy nappal még megbeszélésünk is volt a kiadóval. Semmi említés nem volt arról, hogy mi fog történni. -- Az egész teljesen távolinak tűnt tőlünk, hiszen a készülő játékunk is már nagyon jó állapotban volt."

Sajnos a jelenlegi állapotok alapján jó esély van rá, hogy soha nem kerül már a játékosok elé a Romero Games évek óta készített lövöldéje. Kár érte, hiszen a kissé félresikerült Empire of Sin után a FPS-ek aranykorának nagy veteránja csak két nem hivatalos DOOM-kiegészítőt, a Sigilt és a Sigil 2-t mutatta be. A beszámolók szerint a készülő játékuk a DOOM valódi szellemi örököse lehetett volna, ám úgy tűnik, ebből végül mégsem kért a Microsoft.

Borítóképek forrása: Romero Games